2011. január 29., szombat

amikor már csak a hab hiányzik.

Kitörnek belőlem az indulatok, fájó megszólalások minden egyes pillanatban.

Tényleg engem kell céltáblának használni?

Ilyen hidegbe ráadásul. Mindig csak elbotlok, megcsúszok, mert hideg van, és befagynak a tócsák, amikre aztán hópelyhek sokasága hullik le a messziségből.
Legalább ha nyár lenne, nem lenne esélyem se elesni.. vagyis, ha jobban belegondolok.. ismerem magamat, nagyon jól tudom, hogy bármikor, bárhol, bármilyen körülmények között sikeresen elzúgok.
Így volt ez a lovakkal, a gitárral, a továbbtanulási álmokkal, a barátokkal, és valószínűleg így lesz ez a fényképezéssel is.

Inkább nem is áltatom magam.

Volt egy-két szép pillanatom a srácokkal, de valljuk be őszintén semmi esélyem.
Nézzünk szembe a tényekkel. Ez olyan mintha azt mondaná bárki, hogy még lehetőségem lesz megölelni a legjobb barátomat, amikor tudom nagyon jól, hogy ez nem kivitelezhető.
Vannak olyan dolgok, amik talán tényleg csak álmok maradnak, és hiába küzdünk oly annyira értük. És talán nem csak szerelem terén vannak meg azok a bizonyos ' felesleges körök '.
Az a bibi ezzel csak, hogy annyira akarom, és már olyan sokat kellett kihagynom, és feladnom. Annyira de annyira fájna. Kifejezhetetlenül.
Arról nem is beszélve, hogy az a sok ember, aki támogat most csalódni fog bennem. Ráadásul nem is kicsit, hiszen én papolok mindig arról, hogy nyugodtan kell lenni, küzdeni az álmainkért, mert tényleg megéri.
Ahogy az ábra is mutatja, én koppanok ezek után a legnagyobbat. Hazudtam mindenkinek magamról, hogy mit érdemes csinálni az életükben. Egy csalónak érzem magam, a blogot, a képeimet, az egész életemet, és beleértve a vágyaimat is.

Ennek ellenére, nem leszek olyan butácska libus, hogy ne adjam be a pályázatot, vagy épp a jelentkezésemet a főiskolára. Ez most csak azért van, mert leesett, hogy mire vállalkoztam, és hogy mivel nézek szembe három hónap múlva.
Ha sikerem lesz, törlöm a blogot örökre, a régi csalódásokat ezzel együtt, és hogy valaha volt egyszer egy olyan ember, aki félt attól, hogy sosem éri el a célját.

2011. január 25., kedd

butaságok halmaza, köszönet

Tegnapról mára.
Tegnap kaptam igazán hideget, bele a nyakamba. Azt hiszem, részben az igazság fáj, és hogy túl nagy a magamba fektetett bizalom.
Másfelől, 3 jófigura felvidított, avagy lelket öntött belém.
Ma pedig varázslatnak voltam szemtanúja, és nevettem azokon, akik furán néztek, milyen fullos nyakláncot hordok, ami egyébként csak egy fényképezőgép volt: )
Az első, akiről tudom, hogy sosem engedi, hogy feladjam, és velem együtt küzd, szinte úgy érzem noszogat, de kis lépésekben mégis haladok előre. Ő az én egyetlen biztos pontom, imádom-szeretem. ♥
A második, akit bátyámként szeretek, és habár jó rég nem találkoztunk, legnagyobb rajongóim közé tartozik.
A harmadik, de nem utolsó sorban ücsörgő lábat lógató ember pedig, egy új forma.
Valahogy nem is olyan új, valamiért saját magam felfogását és érzéseit fedeztem fel benne. Csak éppen ő az ellenkező nemhez tartozik.
Az egyetlen ember, akinek a szótlansága kicsikét sem zavart. Sőt inkább jól esett.
Fura, de érzem, hogy új barátra leltem személyében. Egy apróságot ígért, de másnak még egy ilyen ígéret megtartása is nehézségeket okoz.

Köszönöm a délutánt és a támogatást : ) ♥


Mellesleg sziasztok az új olvasóknak, kíváncsivá tettetek, hogy kik vagytok: ) szép estét nektek is.



szevasz tavasz, aliz voltam ^^

2011. január 19., szerda

hidegmeleg, inkább meleg

Érzem a számmal, érzem a libabőrt, érzem ahogy futkos, érzem ahogy hozzám búj, érzem ahogy átölel, vállaimat szurkálja jeges ujjaival.
Hideg, mint régi jóbarát.
Ilyenkor csak ő vigyáz a képzeletemre, felkavarja a gondolatokat, már meséket látok, hallok, ízlelek. Aztán észre veszem, hogy kiégett a fény. Se belül, se kívül. Sötétség, akit én nem szeretek, bár jó barátja Hideg úrnak.
Nem kérhetem, hogy válasszon köztem, és a Sötétség között, ezért inkább elviselem, és az ölébe dőlök.
Kétszínű vagyok, de őszinte. Legalább én nem palástolom, hogy van, amit palástolok.
Bonyolult felfogás nemde?
Már megszokhattad kedves: )
Inkább itt hagyom mindkettőt, odaszólok, hogy várjanak, és megyek hozzád egy kósza pusziért.
Rájuk csukom az ajtót, hideg és sötétség most egymást ölelve összegabalyodik az ágyamon, szinte hallom, ahogy kuncognak. Nem bírom elviselni boldogságukat, illedelmesen elsétálok, észre sem veszik.
A kapunál áll, és figyel, minden lépésemet megjegyzi, s fejében újra és újra lejátssza. Látszik rajta, sugárzik, hogy mennyire. Remélem ő is látja, ahogy a szemem is mosolyog rá.
Amikor beengedem, forró leheletét érzem a nyakamon, még a kisujjam is beleremeg, annyira vártam.
Ez nem kétség, ez nem csak játék most. Ez szín tiszta szeretet. Inkább szerelem. Szerelmes vagyok az érzésbe, abba melegbe, ami átjár. Ami mindent túlél.
A gond az, hogy talán lesz idő, mikor már megéget, és az már fájna.

Ne hagyd, hogy kicsit is fájjon.




szevasz tavasz, aliz voltam.

2011. január 16., vasárnap

Egyszerűen átérzem.
Itthon mécsest gyújtok.
Szarból épült ez a világ is, ilyenkor nincs mit mondani.
Megakad a lélegzet..és az ő torkukon szorul a hurok, amit mások érdemelnek.

A hosszú út végére, emlékül.

2011. január 10., hétfő

ami a tanulság

Az ember másoktól sosem tanul. Inkább eltapossa ugyanazt az utat, amit mások oly nehezen jártak be. Hol rögös, hol sima, hol hullámzó, hol csak lefelé tart, hol van kitérő, hol pedig csak stoppolunk, és várunk.
De semmiképp sem ugyanazt az utat járjuk. Hányszor kaptunk jó tanácsot, és tagadtuk meg fejünkben, míg a szánkon a következő szavak estek ki: Köszi, megfogadom.

Egyszerűen nem tudod úgysem megfogadni. Ha igazán éled az életed, sosem fogod. Sajnos, vagy nem sajnos, hiába mondassz bármit, amitől jobban érzem magam, képtelen vagyok megfogadni. Egy belső késztetés az, amitől a saját utam járom.

Persze mint mindenhol, itt is vannak kivételek. Azt hiszem, akárhányszor esünk pofára, az elején mindig valaki megmondta.. most gondolkozz el ezen, hagyok időt, nem tűnik el a blog sem..
Oké, most gondold végig, hányszor idéztél volt barátot, szerelmet, elvesztett szeretteidet. Megvan?
Na éppen erről pötyögök, hogy mennyire hálátlan népség vagyunk mi emberek. Amíg megvan mindenünk és mindenki, aki fontos számunkra, nem igazán értékeljük azok segítségét, tanácsait. Mikor már nincs visszaút, és nem tudunk rükvercbe váltani, akkor botlunk nagyot egy buckába, amit mások már kilométerekről láttak, de mi még azért sem kerüljük ki!

Feladni sosem kell semmit. Ha te is annyira szeretsz buksira koppanni mint én, akkor vagy igazán érző lélek. Lehet, hogy már lilul a fejed, zöldül a térded, és kékül a könyököd.. Bármi történjék is, mindig lesz olyan, aki megpuszilgassa őket. És többnyire figyeld meg, az az ember lesz, aki azelőtt, azt a megfogadandó tanácsot adta. Amondó vagyok, hogy Ő az igaz barátod.

: )



szevasz tavasz, aliz voltam.

2011. január 5., szerda

tartózkodj

Menj minél messzebb a vágánytól, még elsuhan melletted az életed.

Sosem kértem, hogy legyél olyan, mint Ő. Talán a saját kis világomban eldöntöttem, hogy te vagy Ő. De akkorsem kértelek. Tényleg.
Sosem kértem, hogy azt mondd a legjobb barátod vagyok.
Sosem kértem, hogy mindig keress.
Sosem kértem, hogy elgyere.
Csupán annyit kértem, én hadd szeresselek.: ) Mint jó régen Őt. Igazából, csak elviselned kellett volna, meg párszor a válladat nyújtani.
Valamiért ez nekünk nagyon nem ment.. vagyis inkább neked. Vártam, hátha majd holnap úgy fogsz rám le nézni, mint óriás a törpére. Küszködés volt csak.
Ég és Föld vagyunk. Míg én szállok, repülök egyik ágról a másikra, addig te görcsösen kapaszkodsz a múltba. Még nálam is jobban ragaszkodsz a régi énedhez.
Talán majd egyszer újra látjuk egymást Bföldváron.. csak ez már a véletlen műve lesz, nem egy jóhiszemű kislány várva várt álma.

Inkább arra kérlek, hogy tartózkodjunk, mint a fejesek a parlamentbe. Nem akarok felőled hallani, mert te nem az én barátom akarsz lenni. Valaki teljesen mást keresel.
Remélem egyszer megtalálod a sok hazugság mögött.



szevasz tavasz, aliz voltam : )