nincs cím a.k.a. it's not the end of the world

' sajnos hajlamosak vagyunk olyan emberekkel foglalkozni akik le se szarnak '

Tegnap csodásmesés buláj után, kicsit füstös szagú hajjal, és gyűrött bőrrel kelve első gondolat ami elhagyta csöpp buksimat: ez mi volt?
Tulajdonképpen magam sem tudom miért törődök olyan emberekkel, akik teljesen hanyagolnak engem. Én úgy érzem, ez mindenkiben benne van. Vagy mégsem? Talán túl jóhiszemű vagyok?
Most foghatnám arra, hogy naiv vagyok, de én ezt tudom magamról, szóval akkor mégsem lehetek az. Tudom, hogy valaki csak kihasznál engem, tanácsom vagy épp az ölelésem. Másfelől viszont van egy-két ember, akiknek az őszinteségétől igazán jól tudom magam érezni.
Imádom, ahogy hozzám szólnak. Igaz alig ismernek, mégis valamiért barátnak mondhatom őket, és remélem ők is hasonlóan barátnak tekintenek rám.
Azt a veszettül sok ismerőst lecserélném csak pár emberre. Életem talán egyik legjobb döntése lenne.


szevasz tavasz, aliz voltam: )

miért isznak az arabok forró teát a sivatagban?

Sivatagban bandukol, kiszáradt a torka. Köhög.
Perzselő napsütésben fel-felnéz a kéklő felhőtlen égboltra. Valami égi jelet vár, vagy csak inkább azt várja, hogy a csillagos ég által eljusson egy oázisba. Vakító napfényízt érez az ajkain, szinte érzi a homokszemek súrlódását a szempilláin. Világos szemeit csaknem csukva tartja, és úgy halad előre.
Boldog s boldogtalan egyaránt a sivatag rabjává válhat. Szépsége lenyűgöző, domborulatai minden egyes mozdulatunk után változik. Csak a szél játszik vele, vagy talán igazán él? Senki sem tudja, még Ő sem. Bandukol tovább, szinte már fut, csak hogy elérje az oázist. Szomjazik. Kisvártatva eléri célját, a forró homokba fekszik, és édeskés víz folyik végig nyakán. Elájult.
Mikor felkelt, egy soha nem látott gyönyörűség ült előtte, simogatta arcát, nedves kendővel törölte homlokát, és egy teljesen más nyelven szólt hozzá. Megtorpant, mennyire más, mennyire szép, de mégis szomorú volt, hisz nem érti. Nem is érdekelte igazán, úgy tekintett a lányra, mintha egy földreszállt angyal lenne. Felült, törökülésbe tette lábait, és megpróbált pár szót váltani vele, de hiába. Aztán kapott forró teát, és egy kis ennivalót. Elgondolkodott, az arabok vajon miért isznak forró teát a sivatagban?
A következő hetei azzal teltek, hogy próbálja megérteni a lányt. Kisebb nagyobb sikerekkel megértette, amit mondd neki, de ő maga sem tudta pontosan a mögöttes tartalmat. Olvasott szemeinek csillogásából, mosolyából, abból a kacagásból, amitől még a holtak is táncra perdülnek. Őszintén szólva beleszeretett.

És a lány? Mindaddig, amíg ő a saját nyelvén vallott szerelmet, és pirult el, addig Ő csak bambult, meresztette a szemeit, írt, és faggatolózott, mivel csak a gesztusokból értett. Felfedezték egymást, mint kalóz a legvadabb vizeket, mint hegymászó a Kilimanjarot, mint kisfiú a hátsó kertet.

Pár hold fogyás, és telés után, mennie kellett.
Mennie kellett volna, de még előtte megkérdezte: ' miért isznak az arabok forró teát a sivatagban? '
A lány nem válaszolt, csak mutatta: kezével keresztet írt a szívére, a teára mutatott, és neki adta.
Azóta is együtt üldögélnek, teázgatnak, és az élet értelméről diskurálnak két különböző nyelven, mégis megértve a másikat.



szevasz tavasz, aliz voltam: )

i just wanted to say: thank you

For all those little pictures in my brain.
For all those wonderful afternoons about taking photos, and laughing at everything.
For all those sentences about our friendship.
For all those tiny dreams which we could have made yesterday.

I was such a fool to think that you're all mine, and you're all around me. I was naive, I thought we are invincible. Like superheros.
I'm around to hate you all, but it's impossible, cause I love you all too much for this 'hate anybody' thing.
Poor little me, I feel really sorry about myself. Is this scizofrenia? I don't think so, I wanted to ask you instead: Do I mean anything to you guys? Honestly.


You mean a lot to me. I cry for all those things, you've made, think, said, did. I wanna love you all, but my mind won't let it.

You didn't let me to say thank you. I wished only these two words to say and one day, to let's party together.


szevasz tavasz, aliz voltam.

novemberi piszkozat

Kisgyerekként vártam, hogy majd lesz egy sajátom.
Igen, egy sajátom, mindenből. Lesz saját életem, világom, szerelmem, családom, barátaim, büszkeségeim, csodáim.
Mi valósult meg ezekből?
Semmi sem, mégis minden. Van, de nem olyan, amilyet elképzeltem.
Azok a fehér rózsás kertek, magas fák, amire mászni lehet. Mindig nyári idő, eső, ha szivárványt szeretnék, lovak dobogását mezítláb érzem a fűben.
Mindig csillagos esték, sosem teli, de fogyó hold. Mesebeli lényekkel táncolni, énekelni egy ismeretlen dallamot.
Beleszerelmesedni egy elképzelt világba, ami közben valósággá vált.
Aki fura dolgokat tesz, az normális, és aki normálisat, az bolond. Kinek ez, kinek az. Csodálkozom, miért nem emlékszem minden egyes napra. Talán az idő tényleg tud gyógyítani, vagy talán oviskori emlékeim csak úgy elröppentek?

Imádtam a szamóca illatot, nem ismertem a földiepert. Erkélyen tartottam volna pónit, és a kis sámliról emeltem magasba szimbát.
Szoknyát hordtam, és táncoltam, énekeltem és futkároztam. Mégis mi maradt meg ezekből? Semmi.

Nadrágot hordok, utálom a saját hangom hallatni, kertes házban sem tarthatok lovat, tudom hogy a szamóca az földi eper. Ki érti ezt?

Édes tudatlanság miért hagytál el?



szevasz tavasz, újra aliz voltam: )

idézetek által haladok előre.

Tudod pajti, annyiszor haladtam visszafelé, hogy már lassan -azt hiszem- megszoktam.

Viszont, most annyira előre haladok, mint az a bizonyos nyíl az alma felé.
Egy egész világot átölelnék most legszivesebben, még azokat a feltételezett felszines embereket is, akikről szó van. Persze, hiszen mindenhol ott vannak.. az ágyad alatt, a konyhában, az ágyad alatt.. mindenhol.
El sem tudod képzelni, hiszen, ahogy irtad mi is egy felszines barátság csapdájába estünk.
Azt hiszem, a sérelmeink egymás felé sodortak minket, és emiatt lehetséges, hogy úgy éreztük vagyunk egymásnak.
Az is tény, hogy én szeretnék jó barátod lenni. Nem hazudok sosem, most sem, sem akkor kedden.
Szeretném, ha nem csak azért mondanád, hogy engem nem gyűlölsz, mert épp én kérdeztem meg.

Csak annyit tudok idézni, amit én is megtanultam a világ legbölcsebb emberétől:

' ha már az emberektől megijedsz, menekülj saját világodba kicsi! '

Menekülni vagy elfutni talán szégyen. De ez a hely a sajátod, végülis ha bemész a saját szobádba, az sem minősíthető nyúlcipőnek.
Légy hát kreatív, váltsd meg a világot, de ne úgy, ahogy mindeki akarja.. szeretet, világbéke? Ugyanmár srácok, ebből azért valljuk be, csak úgy dől az irónia.
Én szeretnék más lenni, mint a többi suta, droid ember. Nem szeretnék zombi-utánfutója lenni egy körömcipös némbernek, aki azt hiszi szép, és elérhetetlen, mikor ő a legrosszabb zár az univerzumban.

Jelenleg két ujjamon megtudom számolni, kik azok az emberek, akiket igazán. A többi valahol elveszett. Megvannak, csak talán ők is a saját világukba menekültek, így aztán a felszín maradt meg nekünk, mint jó barát.

Azt hiszed, csak azért beszélek így, mert Aliz vagyok Csodaországból. Ez a leányzó, csupán a nevének él. Egy mesére építi az életét. Insane!

Talán?! De neked ez fáj a legjobban, ugyanis te képtelen; és irigy vagy!



szevasz tavasz, aliz voltam: )

dél, és ami utána következik

Átértékelődött bennem minden. Azt hiszem változtam, ezt meg is jegyezték, hál' istennek jó irányba.
Viszont létezik az, hogy valaki 3 hónap alatt szeressen, utáljon, gyűlöljön, fájjon, nehezteljen, boldogságban fulldokoljon, és még közönyös is legyen; órák, percek lepergése alatt?

Egyszerű a válasz: létezik, de abnormális. Abnormális, de érző lélek.

Mindigis azt írtam/mondtam, ha lehetne egy kívánságom az lenne, hogy a legjobb barátommal újra együtt lehessek. Ám, ma valahogy rájöttem, hogy az utóbbi egy évben nem ugyanarra az emberre gondoltam. Nem kergetem már az elérhetetlent, hanem egy még rosszabb esetbe botlottam bele: van, él és virul, még sem lehetek vele, csak mert nem a szomszéd házban lakik.
Visszakívánom Balatont, visszakívánom az osztálykirándulást, amit csakis kizárólag azért vártam, hogy vele lehessek.
Ő az, akiben megbízok, és ismer, nem csak arról, hogy: " ez a csaj ír, fotókat művel, totál kész ahogy kacag, kicsit fura ". Azt a csöppnyi pluszt is meglátta bennem, és sulykolja belém. Ő az én kétlábonjáró önbizalmam.


hiányzol Tóbi, mint neked én.. talán ez a legkifejezőbb hasonlat erre.

szeretlek, és tudd ám, hogy én mindig itt leszek, és a te hugid maradok.
: )




szevasz tavasz, aliz voltam.

wonderland

Éreztétek már ti is biztosan, hogy haladtok egy úton, de valahogy sosem lesz vége. Igaz?

Jelen pillanatban én is így érzem, azzal a különbséggel, hogy nem tudom még az útnak a nevét se, azt se honnan kezdődött, a végét így főleg nem látom, nem találom. Talán nem is keresem igazán..

Teljesen véletlen megint nem tudom miről beszélek. Ez mostanában így van. Meg vagyok kavarodva, túl sok benyomás éri a buksómat. Lassan már azt is csak azért tudom, hogy lány vagyok, mert barátom ebben megerősít mindennap. A nevemet is tudom.. egész jól állok. Végülis hazajutni bármikor haza tudok jönni.
Csak.. az a haza, az kinek mit jelent?
Nekem nem a szobámat, nem a lakást, valami teljesen más az otthon. Messze van, mégis mindig a hátam mögött, és csak én ismerem, nem látja senki más, csak én. Magába szippant, mint függő a kokaint. ( hüjj de érdekes hasonlat.. ) Magához húz, átölel a nyugalom, egy felsőbbrendű kapocs.

Hintáznék ezen a helyen. Szívesen megörökíteném nektek fényképen, de ezt csak olyan láthatja, aki engem igazán ismer, és emellett olyan képzelőerővel rendelkezik, mint egy ovis, aki túl sok lekváros buktát evett és túlontúl sok mesét nézett.

Akárhogy is, nem létezik ilyen ember, pedig jó lenne valakivel megosztani ezt. Van, aki engem ismer, van aki a képzeletemet. Olyan nincs, aki mindkettőt.




szevasz tavasz, aliz voltam: )

hard enough

Két hosszú hete, vagy lehet több ideje nem írtam.. hiányzott már. De gyorsan elmúlt ez a pár hét. Most pedig újra munkába temetkezem, lassan eljön a szüretelés.
Meglátjuk május elsején, megérte-e oly sokat figyelni, tanulni, és igyekezni. Nem szégyellem egy picikét sem, hogy az utóbbi időben pihentem. A következő 3 hétre készültem lelkileg, fizikailag, mindenhogy.
Most már csak várnom kell.



Valamiért nem volt sok kedvem ideülni és beszélgetni másokkal, de azért bejelentkeztem, hátha keresne valaki. Aztán hirtelen egy olyan dolog bukkant fel csak úgy a virtuális semmiből, amire enyhén szólva rácsodálkoztam. Na jó, úgy kellett a helyére csavarozni az államat, és visszavarrni a nyelvemet. Konkrétan magam sem tudom mit higyjek. Egy nagyon rossz tréfa, esetleg egy április elsejei nem éppen ízléses csel.
Az a legnagyobb baj ezzel, hogy belegondoltam abba, mi lenne ha tényleg az elmúlt két év csak egy színjáték lett volna. De boldog lennék, istenem.
Most ez adná a legtöbb energiát a felvételihez. Az erőt, hogy elég önbizalmam legyen, hogy lesöpörjek mindenkit a járdáról, hogy mindenkit odébb tudjak rakni végre, és csak magammal tudjak foglalkozni, és azokkal, akik igazán megérdemlik a figyelmet és törődést.




szevasz tavasz, aliz voltam: )