2011. július 31., vasárnap

Hö Ii Áá Nö Ypszilon

Nem tudtam elolvasni, nem tudtam megérezni. Sosem féltem tőle. Van a szívem mélyén, és néha emészt. Van a fejemben, és folyton megijeszt.

Hö - azaz három csilliárdnyiszor ennyit kellene Veled lennem.

Ii - azaz iszonyatosan félek attól, hogy lesz olyan, amikor mást fogsz már szeretni.

Áá - azaz álomként tudsz belémhasítani az éjszaka közepén.

Nö - azaz Nélküled csak egy üres tekintet vagyok ebben a világban.

Ypszilon - azaz you really gotta hold on me: )


Azt hiszem teljesen mindegy velem van-e vagy sem. Ha velem van, azért bolondulok meg, ha nincs akkor meg azért.

szeretlek Bubu♥



szevasz tavasz, aliz voltam

2011. július 22., péntek

ez most tényleg nem rólam szól.

Megszólalt a gitárja, és az egész terem csendbe burkolózott. Ránézett arra a vöröshajú kis csitrire, akire már a legelső pillantástól vágyott. Visszamosolygott rá, és a gitár húrjai csak úgy könnyeztek az ujjai alatt. Szinte a lábuk is beleremegett, ahogy egymás hangját hallották a mikrofonokból.
Oly' boldog volt maga a pillanat, mégis valamiért szomorú.. Ott állt a sarokban, piros szemekkel, könnyeivel küszködve, halálosan szerelmesen. Csalódott saját magába az öltönyös alak, félt a tudattól, hogy már soha nem lehet az övé a lány teljes pompájában. Legutoljára akkor hallotta így énekelni a lányt, mikor még ő kísérte gitárral. Fájdalom szürke fátyla ereszkedett a fiúra, nyakkendője szinte már fojtogatta.
S csak bámult maga elé, és végig futott a lelkén a meztelen üresség.


szevasz tavasz, aliz voltam.

2011. július 19., kedd

Elveszett egy újabb álom, jött helyette másik.

Erre szoktam csak annyit mondani, hogy hagyom magam sodródni. Ilyenkor kicsit elkeseredek, azt gondolva, hogy nekem semmi sem sikerülhet.
Az igazság az, hogy ez tényleg nem sikerült, viszont más igen.

Két olyan embert tudhatok a sajátomnak, akikre érdemes büszkének lenni.

Legjobb barátom, az egyetlen Sebaj Tóbiás. A két lábon járó önbizalmam, magabiztosságom. Az egyetlen, aki sosem lesz rám mérges, az egyetlen, akit bátyámnak tudtam nevezni, egy hatalmas veszteség után.. és még fogom is, míg világ a világ.

Az első fiú, aki megérdemli a szerelmemet. Aki mindig itt lesz, hogy magához húzzon, aki mindig úgy fog csókolni, hogy libabőrös lesz a hátam tőle. Az egyetlen fiú ezen a földkerekségen, aki előtt nem érzem magam kínosan, akihez bármilyen gonddal fordulhatok. Akit sosem akarok elveszíteni.



szevasz tavasz, aliz voltam.

p.s. Tudom, hogy 19-e van, és azt ígértem, hogy 20-án törlöm a blogot, DE nem fogom. Az nem én lennék.

2011. július 15., péntek

barátok, vagyis hát izé.

Szóval izé.

Vannak, mégis valahogy nem léteznek. Szeretnek, mégis valahogy nem érdekled őket. Veled sírnak, mégis olyan, mintha millió kis kacajt ejtenének ki a torkukon. Törődnek veled, mégis úgy érzed a fejeden ülnek, és elnyomják a kreativitásod.

Ismerős?

Sosem akartam ilyesmit. Jó lenne újra óvodásnak lenni. Jó lenne, ha csak pár ember lenne körülöttem. Csak az a pár. Most már biztosnak látszik, hol fogom folytatni az életem..
Van egy veszett nagy város, két kicsi emberrel, és én, a legkisebb. A legbátyóbb bátyó és a legszerelmesebb kiskölyök, vagyis akikkel embernek érzem magam. Nem fog hiányozni a sok hazugság, a sok félrebeszélés, és hogy az összes arcot tudom egy legkevésbé sem erkölcsös történethez csatolni. Hiányozni fogok annak a sok 'barátnak', akik mindig csak egy mosolyt akartak, akik mindig miattam lettek jobban, - bár én tőlük soha - attól a pofazacskótól, ami a bolondságba rángatta őket.

Bocsánat, hogy benneteket barátnak neveztelek. Barátok vagytok, itt Kecskeméten, de máshol már csak szürke foltok, hisz tudom, többet nem találkozunk. Ez az utolsó nyár, hogy engem és a pofazacskót láthatjátok és érzékelhetitek. Nincs több fotó, nincs több vállamon sírás, nincs több twister a főtéren. Csak a szürke hétköznapok. Talán észre fogjátok venni, hogy az én hülyeségeim nélkül, semmit sem érnek majd a kedd délutánok és a szerda reggelek. Talán rájöttök, hogy barátként tekintettem rátok.
Szeretettel: Aliz

Aliz, aki mindig mosolyog, mindig boldog, mindig segít. Aliz, akinek semmi sem fáj, akinek az öccse a mindene, aki mindig bírt valami pozitivat is mondani.

Üdvözlettel: Aliz

Aliz, aki valójában a félig még mindig a múltban él, aki valójában meghalna, csak hogy újra lássa Őt. Aliz, akiről sosem tudtátok, mennyire mást érez mikor mosolyog, akiről sosem fogjátok megtudni a teljes igazságot, aki most már csak két emberért él.





szevasz tavasz, aliz voltam.

2011. július 12., kedd

mornin'

Meztelen teste keresztbe fordult az ágyon. A takaró magához húzta, egybegyűrte, mint valami óriás hernyót. Fejét a párnába fúrta, dereka hullámjai egybe sűrűsödtek, lábait összefonta. Mintha csak egy másik lényt karolna, és húzna szorosan magához.

Az ablakon beszökött egy kevés fény, de redőny bácsi nem hagyja a őt felkelteni. A kis teremtmény azonban mégis pislogni kezdett, dallam csengett a fülébe, közben a fák levelei csak úgy simogatták gyönge kis lelkét.
Nem a szobájában kelt fel, ez egy teljesen másik világ. Talán csak álmodik. Keresi a párnáját, de helyette csak egy félig megrágott fűszálat talált a feje alatt. Mostmár teljesen bizonyos, hogy csak álmodik.

Visszafeküdt, és betakarózott puha selyemmel, és mélyen álomba szenderült. Hetekig, hónapokig, évekig aludt, aztán megint arra kelt, hogy puha arcát csiklandozza a nap. Kibújt a selyemből, és most már szárnyai is voltak. Gyönyörű szép sötétkék szárnyak. Élete legszebb meglepetése volt. Egy kicsit megint elgondolkodott, vajon még mindig álmodik? Hogyan lehetséges, hiszen olyasmit kapott, amire oly régen várt. Most nem takarózott vissza magányosságába, elrepült a legszínesebb fához. Ennél a fánál egyszerre volt tél és nyár, egyszerre volt boldog, s szomorú. Megölelte a vén tölgyet, és örömüket lelték egymásban, hogy újra beszélhetnek az élet furcsa, de mókás dolgairól.
A vén tölgy volt az egyetlen igaz barátja szegény csöpp lénynek. Mindig is azért akarta annyira a szárnyakat, hogy eljuthasson hozzá. A vén tölgynek rengeteg hasonló kis barátja volt. Köztük egy fiú, aki mindig gyökerein ülve és törzsének támaszkodva mesélte neki történeteit. Szerette a vén tölgyet, hiszen egy szó nélkül megértette őt.

Egy nap a fiú szomorúan ment ki a fához, egy kötéllel a kezében. Sosem vágyott másra, csakhogy igazán szeresse őt valaki. Életével végzett volna, csakhogy szerelmes lehessen. Feldobta a kötelet, hurkot szorított, mire a kis lény repült a vállára, és fülébe súgta, amit a fiú egész életében várt. Abban a pillanatban a kis pillangó emberi lénnyé változott.

Álmából felébredt és a fiú szunyókált mellette csendesen. ugyanaz a kedves arc, mint álmában. Akkor már tudta, hogy vele lehet igazán önmaga, a sötétkék szárnyai nélkül is.



szevasz tavasz, aliz voltam.

2011. július 10., vasárnap

úgy

Éreztél már úgy, hogy a fellegekben jársz, mégis valamiért érzed a talpadon a finom forró homokot?
Éreztél már úgy, hogy a boldogságtól, és a szomorúságtól egyszerre könnybe lábadt a szemed?
Érezted már úgy, hogy igazán szeretnek?

Nem viccelek drága olvasó, nagyon nagyon nagyon régen éreztem már valakinek a szeretetét úgy igazán. Nem tudtam milyen az, ha valaki engem szeret, vagy hogy milyen az, hogy én szeretem őt. Volt, hogy vagy az egyik, vagy a másik működött, de olyan sosem volt még, hogy mindkét oldalról kölcsönös legyen az érzés. Számomra ilyen nem is igazán létezett eddig. Valamiért nem bíztam már benne. annyira sok időpocsékló kapcsolatba mentem bele, hogy az már félelmetes. Ezt most igazán akartam, akarom és még fogom is, ugyanúgy, ahogy Ő is. Nem érdekel ha nem láthatom mindennap azt a kalácspofit, akkor is az enyém, és tudom, hogy igazán én kellek neki.
Előtte még a gátlásaimat is eldobom. Gitározok, énekelek, vetkőzök, öltözök, hülyéskedek, butaságokat teszek. Egyszerűen érzem, hogy bármi történjék is, Ő itt lesz nekem, és koptatja velem együtt azt a bizonyos kifejezést.. : )



szeretlek : )


szevasz tavasz, aliz voltam.

2011. július 4., hétfő

keddi homecomin'

Felcsendül egy dallam, ami miatt megint csak Rád gondolok. Ránézek egy ismeretlenre, akiről Te jutsz eszembe. Rám süt a nap, és mintha csak Te ölelnél. Felkapok pár kavicsot a földről, írok rájuk, bedobom a tóba, és várom hogy visszahozd őket, rohanva, kiabálva mennyire Te is. Szélként suttogsz a fülembe szép szavakat, érzelmes vallomásokat. Esőként mosod arcomról a könnyeket, testemről a koszt, a mocskot. Villámként csapsz belém, s én faként hullok térdre az erő előtt. Az erő, ami magával ragadott, amitől teljesnek érzem magam, amitől Valakinek érzem magam újra.

Szeretem, hogy azt gondolod, rólam 100 kötetes lexikonokat lehetne írni. De szeretném, ha végre magadról is elhinnéd, amit rólam elhiszel, vagy épp gondolsz. Jó lenne, ha az én szememmel látnál, csak egy percig, hogy lásd, ki vagy valójában..

Különleges a személyed, tiszta a tudatod, olyan vagy, mint egy plüssmackó. Fájdalmas tud lenni a hiányod egy kislánynak. Ismerem jól ezt a kislányt: barna copfjait kék szalag díszíti, szemei zöldesen csillognak, szinte látni bennük a szeretetet. Még felnőttként is szorongatja a maciját, egy percre sem engedi el. Görcsösen szorítja, kapaszkodik belé álmában, s mikor felkel, magához húzza az ágy másik végéből a csöpp mackót, s játékosan belefúj a puha szőrébe.

Nem tudhatjuk milyen lesz az elkövetkező időkben, nem tudhatjuk mennyire lesz jó, vagy éppen mennyire fog minket belülről hasogatni a hiány. Bele se merek gondolni, milyen lesz ha felszállsz a buszra és egy jó ideig megint nem érezhetlek teljes mértékben magam mellett.

Viszont, most az a lényeg, hogy itt leszel, ölelsz, csókolsz, figyelsz, babusgatsz, nevetsz velem, vagy épp rajtam. A lényeg hogy itt leszel, teljes életnagyságban, és végre nem kell egy öreg, kopott mackót szorongatnom éjjelente. Nem kell egy gondolatot üldöznöm, hanem csak a barna hajú srácot bordó pulcsiban.



: ) várom a pillanatot.



szevasz tavasz, aliz voltam.

2011. július 3., vasárnap

világítás

Ma moziban voltam. Nem is lenne igazán érdekes, mégis az.

Nem is tudom, pár bejegyzéssel ezelőtt kérdezgettem, " mi volt július 16-án? ". Hát a film megadta a választ : az amcsik ekkor érintették meg először hamburgertől dagadt lábaikkal a Holdat.
Furcsa, hogy pont ez a film adta meg a választ. Kicsit bele is könnyezett a szemem. Nézem, nézem, igazából semmi különlegeset nem vártam, erre tessék. Választ adott. Ez a július 16-a nekik körülbelül olyan, mint nekünk itthon október 23. Hisznek a dátum erejében, és ettől dagad a mellük. (habár sokak szerint az egész csak parasztvakítás volt)

A történet teljesen magába szippantott. Igaz, csak egy "egyszerű" ámerikai siker sztoriról van szó. Akció, szerelem, és mégis mi teszi számomra különlegessé?! Hát a tanulság..: )
Mindenki megérdemli a szabadságot, mindenkinek fontosak a barátai/szerelme, és értük bármit meg is tesz. Nem is pont a haza szeretetéről szólt, hanem a saját magunkhoz való hűségről. Hiszen ha másokért küzdünk, magunkért is tesszük egyszerre. Bátorságot adott a film. Jelenleg képes lennék millió kilométereket futni, egyetlen ölelésért.



Tetszett.


szevasz tavasz, aliz voltam.