Olá!- csak ennyi jött ki belőlem, hogy lássátok még élek.
Szeretnék továbbra is itt maradni.
Viszont van egy 'DE'.
Sajnos hiányzik pár bolond, akiktől sosem vártam, hogy egyszer majd ott hagynak és várják, hogy kössön a beton a lábujjaim között. Úgy tűnik elérték, amit maguk sem akartak.
Nem leszek már senki művésztársa.
Nem lesz már senki a kis tanítványom.
Nem leszek már senki legjobb nővére.
Nem lesz már a fogadott kisöcsém.
Nem leszek már senki felejtője.
Nem lesz már olyan jó sosem a palacsinta.
Nem leszek már senki mosolya.
Nem lesz már senki a kis vörös szörnyem.
Lesz akit át tudok ölelni, és sírva borulok a vállára. Mégis hamis lesz az egész. Sosem lesz a régi, így nem keresem az újat. Már lassan három teljes éve ugyanaz a dal jár az elmémben.. ugyanaz a hang suttog, minden egyes nap.
Sosem tudtam, miért kell sírnom értük, mi a fenéért húzom az agyam ezzel az egész 'barátság' témával.
Aki van, az van. A többinek be sem kellett volna mutatkoznom anno' '86-ban. (*röhög*) Erőlködni lehetne, de már betelt a pohár és egész egyszerűen fáj, ha még egy kört futok.
Várom, hogy otthon legyek, és végre megölelgessem azt a kettőt, aki vár is.
Addigis; itt maradok, és minden nap 4 óra után, végre szembe sétál velem egy igazi mosoly, amitől az enyém is kerekedik.
(szeretlek)
szevasz tavasz, aliz voltam.
