Sajnálom.
Nem tudom miért, de valamiért a döntéseim több mint 90%-át megváltoztatnám. Mivel nem tehetem, ez egy kicsit lejárt téma.
Pont ma, pont most, semmi kedvem bulizni, és mosolyogni az emberekre. A gond, hogy valójában mennék, de tudom, hogy jönnének a kínos kérdések, a magamat becsmérlő válaszok, és a felismerés arról, hogy mekkora hibát követtem el.
Megint elfelejtettem, kiben bízhatok, és kiben nem, s jelenleg ott tartok, hogy inkább senkibe.
Jól mondta. a végén úgyis egyedül maradok, mint a kisujjam. Miért kellett, hogy megint neki legyen igaza? Annyira jó lenne, ha egyszer nem nekem kéne meghunyászkodnom mindenki előtt, aki számomra fontos.
A félelem kopogtat az ablakomon, csak ijesztget. Nem jön be, csak beköszön. Megborzolja a gondolataimat, és csak Rá gondolok. Féltem beismerni. Most már hiába is ismerném.
Édesanyám intő szavai jutnak eszembe.. és rádöbbenek mennyire felelőtlen és gyerekes vagyok. Makacs, mint egy póniló. Én nem leszek senkié, már csak a félelemé.
Édesanyám intő szavai jutnak eszembe.. és rádöbbenek mennyire felelőtlen és gyerekes vagyok. Makacs, mint egy póniló. Én nem leszek senkié, már csak a félelemé.
Tavalyinál rosszabb döntést nem hozhatok, ez vigasztal.
Ragasztó már nem lesz, még ha szükségem is volna és ezt kívánom minden nap, mikor felkelek. ( remélem most legalább kiröhögsz, mert tudom, hogy olvasod: ) Nem akarok semmit sem írni ezen kívül, mert úgyis hiba lenne. Másodszor nem fogom tönkre tenni senki nyarát. Ennek így kellett lennie. Ha hagyta, és én is, akkor nincs miről beszélni.
Rossz ha hallom mégis keresem. Rossz ha látom, mégis várom. Rossz ha belegondolok, mégis ezt teszem.
jók legyetek
szevasz tavasz, aliz voltam: )
