2012. június 30., szombat

letter from my pillow

Ami elveszik, megkerül.

Megtaláljátok egymást újra, színesebbek a képek, kerekednek a mosolyok, libabőrösödik a talp, édesedik a sütemény.

Minden, mint régen, csak sokkal jobban értékeled.
Visszakaptad őket, újra te vagy, olyan igazán Te.

Változnak az emberek. Az érzések soha sem, mert akit egyszer igazán szerettél, azt most és mindörökké ugyanúgy szereted. Kell a távolság, hogy értékelni tudd, azokat a dolgokat, amik körbevesznek. Hogy tudd értékelni a személyüket, hogy tudd mennyire céltalanul mentél messzire, és mennyire hatalmas céllal térsz vissza:
~ visszakapni mindent


Büszke vagyok rád, ilyen vagy te valójában. Maradj is ilyen.

Szeretettel, álmodból: 
D

2012. június 26., kedd

Follow the White Rabbit

Azt hiszem, az életem kezd egyre jobban hasonlítani a valósághoz, bár így sem nyers, mint ahogy én azt elképzeltem.
Reális, de közben ugyanúgy a fehér nyuszit követem.

Felbukkan megmutatja magát, megmozgatja apró pamacs farkát, ránéz az órájára, és hirtelen elillan. Nem szól, nem mutat. Csak eltűnik. Tudja, hogy úgyis követem árkon bokron át.
Persze utána sietek, és nem találom. Csak az irányt mutatja, de hogy utána a jobbot vagy a balt választom, már csakis kizárólag rajtam múlik.
Vajon a bokorban bújik és figyel rám, vagy tényleg csak siet teázni?
És - Aliz, és-sel nem kezdünk mondatot- nekem ugyan sietnem kellene-e oda, ahova tartok, ahova a fehér nyuszi irányít?Tudnom kellene-e, hogy hova tartok, hogy mit akarok?

~ Nyuszi úr, kérem várjon, válaszoljon!

Igérem nem követem tovább, ha válaszol a kérdéseimre.
Siet. Mindig csak siet. Egy minutum ideje sincs.

Talán jobb is, hogy nem válaszol szegén fejemnek. Kevésbé fáj így a szívem, hogy nem tudom merre tartok. Jobb belebújni a gondolatokba és képzelettel takarózni.

Boldog vagyok, mert semmi dolgom, csak követni a fehér nyuszit.
Őt kell figyelnem. Ha megjelenik, tudom, kicsit eltévedtem és ezért kell elugrálni előttem.

Kiskoromban kutattam a nyuszit, de mára rájöttem, hogy az a jó, ha nem tűnik fel, hiszen az azt jelenti, jó úton járok Csodaország felé.

szevasz tavasz, aliz voltam.

2012. június 24., vasárnap

hálálhatatlan

Ilyenek az igazi társak. Barátok, szerelmek, rokonok, mesék, történeket.

Nem tudod te sem, hogyan hálálhatnád meg, hogy vannak, mégis megteszed.
Azzal, hogy ott vagy, amikor mellettük senki sincs. Azzal, hogy megiszol velük egy sört, vagy azzal, hogy egész egyszerűen nevetsz a saját kis elcsépelt poénjaidon. Elmosolyodnak rajtad, ami talán egy évben csak egyszer igazán őszinte. Mégis ha hamis is, egy szempillanatra eltűntnek nyilvánítjátok az összes rosszat.
Az van, hogy sosem leszünk magányosak.
Lehetünk egymástól kilométerekre, vagy lehet éppen mosolyszünet köztünk. De azt garantálom, hogy egyedül sosem leszünk.
Se a kalapos, se a zenész, se a tölgy.
A kalózról meg nem is beszélve: )


Tehetetlenséget azt gyűlölöm. Nem tudok mit tenni, várok. Rossz az, amikor rájössz, hogy nem tudsz mit tenni azért, hogy boldogabb legyen, vagy hogy legalább kicsivel jobb kedve legyen. 

Ma mindenkit megtalált sors urfi keze, mindenkit lehúzott nullára, engem meg fel százra. Szóval újra enyém a pálya, mehet a móka! Kód 23-as: boldogítani.

szevasz tavasz, aliz voltam.

2012. június 22., péntek

jó, mert jó

Jó, mert jó.
Mert kalóz, mert nem vártam, mert csak mert!

Nem kell körülírnom miért jó. Nem kell magyarázkodnom senkinek, nem kell senki miatt bánnom az egészet.
Nem kell bizonygatnom, hogy jó, nem kell köröket futni, hogy mások elhiggyék, amit érzek.
Látják, tudják, mi van a lelkemben.
Boldognak látnak, olyannak, mint még soha.

Mostmár mindegy minden. Csak mellettem legyen, az az aljas kalóz, aki ezt tette velem. : )



A legszebb ebben a hónapban, hogy nem egy, nem kettő, hanem soksoksok embert kaphattam vissza.
Jó újra itthon.



szevasz tavasz, aliz vagyok csodaorszából: ) újra, és örökké.

2012. június 12., kedd

mert akartam mesélni

Kalóz.

Ismertek kalózokat?

Én egyet ismerek. Nincs kalapja, se falába, se papagáj a vállán, de még hajója sem.
Valójában nincs semmi rajta, ami kalózos. Mégis az. Van benne valami, amitől kalóznak érzem.

Hányszor írtam le az elmúlt 4 sorban, hogy kalóz?
Oké abbahagyom, ígérem: D





~ Szakadatlan eső. Egy deka napsütés nincs Pécsett, és igazából zavar.
Igen, zavar, hogy nem süt a nap az utolsó előtti napomon. Marhára zavar, zavar, zavar, zavar.

Én is meg vagyok bolondulva. Besűrűsödik a levegő a fejemben, és sípol.
Nem működik a szívem és inkább kilépnék a legelső kijáratnál. Szeretném azt gondolni, hogy nincs értelme, de mégis látnám értelmét.
Nem fogok felesleges dolgokba belekezdeni, de folytatni sem.

Van valami, ami nem ugyanaz, de még hasonlítani se hasonlít; kár, hogy csak most tűnik fel úgy igazán.

Másodszorra kúrtam el a dolgot. Sajnálom.


2012. június 7., csütörtök

zuhanó

~ Gondolataink saját elménk börtönébe zárnak. Félelmeink emelik egyre magasabbra a falat, melyet csak a tudatosság képes lebontani. Amíg a külvilágtól reméljük a megváltást, csalódásra ítéljük magunkat, hisz a szabadulás kulcsa bennünk van.
Ha ezt felismerjük, akkor minden félelem szertefoszlik. ~


Nehéz lenne körülírni mi zajlik a fejemben. Vagy, hogy mégis mi folyik itt, hogy mi az amit szeretnék, és mi az, amit egyáltalán nem.
Hiányzik, mégis el tudnám ásni az egészet.
Nem értem miért kell az embereknek magukat sanyargatni azzal, hogy gondolkodnak. Úgy egyáltalán.

Minek gondolkodni? Tényleg semmi haszna, csak magába zárja a lehetőségeinket. 
Viszont, ha meg nem gondolkodunk, akkor az egész terv/vagy 'nemterv' kerülhet a kukába.


Mindegy, valami csak lesz. Régen voltam már ilyen bizonytalan. Semmi sem működik úgy, ahogy én azt elterveztem, semmi sem lesz olyan könnyű, mint ahogy én azt elképzeltem a kis fejemben.
Talán az eheti hétvégéből is bujkálás lesz. Talán nem. Majd valaki eldönti helyettem.



szevasz tavasz, aliz valahol elveszett.