2013. március 30., szombat

léteznék.

A napok egyre sűrűbbek.
Történik a semmi.
Történik az, hogy ellökök mindenkit, és történik az, hogy megijesztek mindenkit.
Vagyok valaki, aki nem tud megküzdeni a sztereotípiákkal.
Valaki, aki megbetegszik a tavaszi téltől.

Hol jársz tavasz? Napsütésre szomjazom. Zöld illatra, friss rózsaszín virágokra.
Mi ez a szürkeség?
Mi ez a mocsok, ami körbevesz?
És mi ez a hatalmas düh, ami fortyog bennem?

Változom azt hiszem.
Valami olyan bújik elő belőlem, amitől eddig óvtam magam: teljes mentesség.
Megszűnt a szükség, hogy szeressek. Már nem kell szeretnem senkit. Az a pár ember, aki viszont szeret, azok a régi énemet látják, s kapják majd. Az ismeretlenek pedig hidegen hagynak.
Csalódtam én már sokat.
De ez a hét a teteje volt mindennek. Ez már a mazsola a habon, és a túlcsordult pohár első kibuggyanó cseppje.

Elég volt mindenből. Magamért élek, nem másokért.







szevasz tavasz, aliz hív téged.

2013. március 21., csütörtök

2008. március 21.

Csörgött a telefon, álmosan nyúltam felé.
Hajnal 2 volt, még épp csak belemerültem abba az édes álomba.
-Háló?
-Kelés van Bucika 20 lettél! Vénülsz jajaj!
-Jézusom Aliz hagyj aludni, mert így nem fogok tudni eléd menni, aztán majd durcáskodsz vasárnapig!

Vigyorogva feküdtem vissza. Talán egy köszönöm kieshetett volna a torkomon, ha már eddig fenn maradt, és rám gondolt.
Jó lenne ha mindig így gondolna rám. Szeretem őt.
Mindegy, inkább alszom, mert sosem fogok tudni felkelni kilenckor.
Mikor kinyitottam a szemem, a napsugarak szinte égették. A kedvenc pulcsiját veszem fel, és a kék farmert. A sapka sem maradhat ki. -Jó ez a piros, nagyon eltalálta a karácsonyi ajándékát a kis gyagya.- Fel a cipőt, aztán indulás, mert elkésem.
Szép lesz a mai nap. Jön, hogy boldogság töltse be az ürességet.
Hónapok óta nem láttuk egymást. A szülinapja óta egyszer találkoztunk, akkor is csak egy fél napra, és akkor is esett az eső. Most egy egész hétvégét lesz itt. Talán nem ijesztem el.
Végre itt a lehetőség. Itt a lehetőség, hogy végre megtudja. Érzem, hogy nem felesleges az, amit érzek. Mégis valahol bújkál bennem a kisördög.
Nem akarom elveszíteni. De azt sem, hogy másé legyen.
Fiatal még, de valahogy mégis. Ő az, aki kell. Minden mozdulatom mellől hiányzik..
Gondolataim csak úgy röpülnek az idővel. Itt állok, és várok. Jön a vonat, jön a mosoly.
Várom.

Rám csapta a telefont. Olyan hideg volt. Most biztos haragszik, hogy felkeltettem. Nem baj, holnapra úgyis elfelejti.
Én már nem igazán tudok aludni.
Szétizgulom a csöpp fejem. Nem tudom, jó ötlet-e pont a szülinapján találkozni. Inkább innia kéne a többiekkel. Nem rám pazarolnia egy egész hétvégét.
Meg vajon mi lehet azzal a csajjal? Hogy is hívják, talán Petra..? Áh mindegy. Hülye liba. Bárcsak ne törte volna így össze Dávidot.
Madárszóra ébredtem. Jó nap lesz! Vonat, Dávid, Szeszi.
Remélem megint kicsit jókedvre derítem szegényt. A legjobb formámat kell hoznom, hogy boldog legyen a 20. szülinapja.
Mikor már a cipőmet húzom, eszembe jut, hogy a fogkefém még a fürdőben van. Halkan lopakodok be cipővel a lakásba. Ha anyu észreveszi lenyel egyben.
A vonaton azt a mackót simogattam, amit ajándékba viszek neki. Fekete hatalmas mackó. Szinte nagyobb volt a nagy golyó fejemnél is. Barátságos kis gomb szemek, és puha pocak. Végülis ez kell egy 20 éves férfinek. Egy mackó. Egy bolond lánytól.
"Bár adhatnék többet" -gondoltam. Egy ölelést, ami csókot vált.
Úristen már megint hl jár a fejem?! A legjobb barátom. Az is marad, mindörökre.
Felveszem a dzsekimet, és leugrok a vonatról. Próbálok úgy menni, hogy az emberek takarjanak.
Hogy meg fog ijedni, hogy hol vagyok!
Felnevetek, és egy kék szempárral találkozik az enyém. Lebuktam. Már megint a hangos kacagásom buktat le.


Hol van már? Lekéste volna? Ugyan, akkor felhívott volna.
Nocsak nocsak.. hogy bújkál azzal a hatalmas mackóval. Na jó, úgy teszek, mintha nem látnám..
Mit kuncog? Muszáj odanéznem. Imádom, ahogy vigyorog a kis vámpír fogaival. Zabálnivaló.


Odafutottam, és a nyakába ugrottam. Nem igazán tudom, miért, ez csak úgy jött. Nem kell megmagyaráznom! Hiányzott nekem. Nagyon.


Sosem öleltem még ilyen szorosan. El sem akarom engedni ezt a lányt. 

-  Szia Husi. - a fiú hatalmas cuppanós puszit nyom a lány arcára.
- Szia Déw. - mondja mosolyogva.




Bár lett volna eszünk akkor. Bár lett volna elég bátorságunk.
Talán most a 25. szülinapodat ünnepelhetnénk.




Még most is szeretlek.












szevasz tavasz, aliz voltam.

2013. március 12., kedd

‎"azért írj, hogy sose vessz el."

Jársz a fejben, mintha már ide születtél volna.
Régen volt már az ölelés. Az első őszinte ölelés.
Nem tűnsz el, pedig már lassan utállak. Utálom, hogy te irányítassz minden érzést bennem. Utálom, ahogy rám törsz álmomban, és utálom azt, ahogy nézel rám közben.
Barátod voltam, nem szerelmed, mégis visszajársz. Hagyj békén, mert nem tudok létezni.
Hiába kérted, hogy írjak minden nap. Hiába kérted, hogy számoljak be mindenről. Mi lett a vége?
Elmeséltem mindent, és ellenem használod most fel. Nem elég, hogy elvesztettelek, de még el is rendezed, hogy ne kelljen más. Csak te.
Hogy sose vesszek el... nem veszek el, mert ketrecben tartassz.
Haragszom rád, és magamra. Haragszom rád, mert kihasználod a lelkem. Bennem élősködsz, mint valami parazita. Takarodj az életemből. Elég volt sírni utánad, elég volt az is, hogy a baleset után anyukád szemébe nézzek.
S hogy magamra miért haragszom? Mert még mindig hiányzol. Hiányzik, hogy nem lesz ember, aki megbízzon bennem. Hiányzik, hogy valaki annyira szeressen, mint te.
Vagy, hogy legalább én szeressek annyira valakit, mint téged.

Képtelen vagyok, mert nem hagyod. Belém költöztél, lassan úgy érzem én leszek te. A viselkedésed, a megnyilvánulásaid, most az én vonásaimat mutatják.

Belebetegszem. Hagyj végre békén.