2014. február 3., hétfő

a 2 12 kezű , azaz hogyan fogjunk edgárt

itt ez a fiú.


... amikor a szirt szélén álltam, lehunytam a szemem és elképzeltem megannyiszor az arcod. elképzeltelek szőkének, barnának, feketének, barátnak és ellenségnek. elképzeltelek mindig valaki másnak, hisz az álmaink az emlékeinkből táplálkoznak. álmodtalak szigorúnak, és engedékenynek is...


mégis.
olyannak sosem játszottalak, mint amilyen valóban vagy.
illedelmesen megkérted, had mutasd meg magad. "engedj be és meglátod bezárod mögöttem az ajtót! örökre" -mondtad.
ellenkeztem, ökölbe szorítottam a kis kezeim, a számat harapdáltam, szívverésem lehalkítottam és eljátszottam, hogy hazatalálok nélküled is. arra viszont nem gondoltam, hogy nélküled nem akarok hazamenni.


...vörösen csillogtak a hósipkák a lemenő napfénytől, szinte égették a szemem. leguggoltam és leültem a hóba. lógattam a lábam, és vártalak. csukott szemmel vártam, hogy megsimogasd a vállam, és suttogj a fülembe.
vicces, mikor közeledsz. vicces, ahogy ritmusra jár a lábad. de a legviccesebb, mikor elhitetem veled, hogy nem szeretlek...


kint üldögélek a lépcsőn, de te sehol sem vagy. a bagaretta füst marja a szemem, vagy csak hiányzol, nem tudom. de nem jó itthon egyedül. ígéretet kell tenned, hogy ezekután sosem hagysz magamra a gondolataimmal. sosem hagyhatsz magamra az emlékeinkkel és a vágyainkkal.
mindig közösen. együtt.