Valami nagyon nincs rendben mostanában. Oly sok minden tűnt el, és került elő.
Nem vagyok boldog, és mégis.
Úgy érzem túl sok ember van körülöttem. Mint a legyek egy romlott húscafat körül. Ellepik és felfalják. Igazán nem is ízlik nekik, csak esznek a fennmaradásuk miatt.
Most zárom a kaput. Nem engedek be senkit.
Vannak, akik mindig a váramon belül vannak. Sosem sétálnak ki onnét, és jól érzik magukat így is.
Vannak, akik csak a küszöbön ülnek, és néznek fel a legmagasabb toronyhoz, a céljukhoz, melyhez talán sosem jutnak fel.
Vannak, akik kívülről dörömbölnek az ajtómon,
és
vannak, akik sírva könyörögnek.
Vannak, akik az árok előtt állnak, és várják a kezdő lépést, hogy a kapuhoz jussanak.
De senki sem akar igazán bejutni.
Csak addig akarják a várat ostromolni, míg nem kapnak szabad utat.
Amikor én zárok, ők próbálnak jók lenni az én szememben.
Mikor én nyitok, ők már más várnál kopognak.
Próbálok elvonatkoztatni a rossztól, de néha nehezemre esik.
Bárcsak olyan lennék mint Ő. Mindig boldog. Mindig nyitott. Mindig csenevész.
Hiányzik az útmutatásod.
Vállamon nehéz teher a szeretet, nem könnyíti meg az életet. Csak málhás szamarat csinál belőlem.
Szeretnék végre megszabadulni a terheimtől, attól a pár embertől.
Szeretnék végre boldog lenni a barátaimmal, szerelem nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése