Nem vagyok a testemnek ura, nem vagyok a cselekedeteim ura, sem a gondolataimé. Csak szabadulni szeretnék egy időre, ez alól a bélyeg alól.
Nem vagyok beteg, nem vagyok egy roncs, ami a tenger fenekén csücsül és vár a búvárokra. Nem vagyok öreg tölgy a világ peremén egy vízesésnél, és nem vagyok különleges egyed.
Csak egyszerű emberi teremtés, akinek néha kell a megnyugvás, az emlékek, és az ezzel járó tehermentesség.
Nehézkes tárgyakat aggattok rám, felelősséggel ruháztok fel, de mégis ez kinek lesz hasznára? Neked. Ki másnak? Nekem csak akkor lehet jó, ha vigyáznak rám. Még akkor sem egészen.
Félek, hogy túl sok ember lelkét vállalom magamra, és túl sok lelket és elmét szabadítok fel magamban.
Már nem vagyok ura a helyzetnek sem. Ujjaim görcsösen szorítják a semmit, mely jéggé fagy és nem olvad fel a szorítástól. Hátam meggörnyed, lábujjaim összehúzom, combjaim libabőrösek. Mit jelentsen ez? Hisz még ébren vagyok, írok, figyelek. Már nem tudnám megmagyarázni az előző soraim jelentését.
Csak úszok az árral, nincs senki mellettem, mindenki már alszik, és keresi a megnyugvást jelentő pontot. Itt van mögöttem egy lépéssel, de félek hátat fordítani saját magamnak.
Egy lágy sötét sziluett ül az ágyam szélén, lehajtott fejjel, beszél hozzám. Suttog, hallom ahogy kérlel. Nem tudok segíteni, hiányzol de elfelejtelek. Ezt teszed velem. Eddig azt kérted felejtsek, most meg visszamászkálsz suttogni, hogy ne engedjelek.
Pofátlan egy lélek vagy te!
szevasz tavasz, aliz voltam
u.i. Siethetnél igazán Tavasz..ez a Tél úrfi már teljesen felemészti a készleten lévő sütimet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése