236

nyári szerelmnek indult az egész.
én fiatal voltam, ő meg már vagy kétszáz éves. a szülei és más rokonai már rég nem éltek; csak a többi szeretője volt a társaságában.
emlékszem eleinte még furcsa is  volt, hogy ennyien szeretik ugyanolyan elhivatottsággal, mint én.
ugyan kicsit kopottas volt a kabátja, igaz épp egy új korszakba lépett ez a kétszáz éves srác. mégis mintha mindig is ismertük volna egymást. mintha mi egymásnak lettünk volna kitalálva.

első csókjait mindenkitől egy szép naplementénél lopta. mint ahogy az enyémet is. balaton volt, meg vitorlás. első gondolattal megmozgatta bennem azt a kis manót, aki bennem bújkált már 92' óta.
felébresztette, és nem hagyta nyugodni, amíg el nem csábítja és el nem veszi a szűzességét.
akkor már 2K1o volt.
decemberben egy dobozban köszönt rám. piros doboz volt, amibe rengeteg papír volt csomagolva, és azon belül egy valami.
ez a valami, olyan..

még mindig a hatása alatt vagyok. ott helyben leszaggatta rólam az összes ragtapaszt, és sírtam. mégis olyan káprázatos élmény volt. ott minden problémám elszállt, és esküszöm nektek, tudtam hova tartok vele együtt.

aztán persze -mint minden kapcsolatban- előjöttek a kétségek, hogy mások boldogabbá tehetik, vagy akár engem boldogabbá. én tévedtem a legnagyobbat, mikor azt hittem az emberi kapcsolatok megadják a miértjét a létezésemnek. egy percre elhittem, hogy én bizony extrovertált ember vagyok. butaság. nálam nagyobb malacka jellem nem létezik.
kell hozzám egy micimackó, hogy bátor legyek, hogy kössek egy csomót.
benne ez meg volt.

hónapokra elfeledkeztünk egymásról. évente mindig változott a rajongásom felé. de végre most eljutottam arra a szintre, mint ahol a legelején tartottunk.
újra hozzá mertem szólni. újra megböktem az oldalát, újra éreztem, hogy a kismanó ébredezik és táncol a gyomrom helyén.

helyén van mostmár minden.
fotós vagyok, az egyetlen igaz szerelem. csakis ez maradhat örökké velem.










a.

235 - állapotok

képzeljetek el egy nénit.
olyan 52 éves körülit, de viszonylag olyat, aki jól tartja magát.
szóval ez a néni betér ma levesezni.
megkérdezi: -miért van mindig folyton édes gyümölcs leves?
erre én: -most is van két féle sós is a 4 féle levesből..
n: -de azok nem szimpatikusak, így nem tudok választani. minek ide édes? úgyse eszi senki..
én: eszik pedig.. de akkor édes ne legyen, hogy aki édeset akar, az végképp ne tudjon választani?
n: azok most nincsenek itt, most arról van szó, hogy én nem tudok választani..legközelebb főzzenek sósat. az édeset úgyse eszi senki.

hogy ki mit gondol, nem érdekel. nem kérek kommenteket sem. csak hogy mindenki kicsit nézzen már magába. csak egy picit!

nem mindig a saját szempontjainkat kellene szemelőtt tartanunk, vagy legalábbis nem 100%. ha annyi emberség nincs bennünk, hogy nem elégszünk meg azzal a "kínálattal" ami van, és nem hozzuk ki belőle a legjobbat..? akkor mit kamozunk itt a positive vibez-ról meg arról, hogy segítsünk az elesetteken?

mi a francért tanítják a kisgyereknek, hogy azt aki a földön fekszik nem megrugdosni kell még pluszba, hanem segíteni felállni? 

találkoztál már azzal, akit szidsz? amíg nem, addig fogja be szépen mindenki a száját, és menjen el és nézze meg magának, kérdezze meg őket, és ne azt mondja, hogy "ja dehát én azt láttam a tv-be" ... menjen oda és ott szidja össze őket, ha meri.
megnézném ti hogyan kezelnétek azt, hogy nincs semmitek. hogy az egyetlen dolog, ami életben tart, az az, hogy lehet még jobb.

ti miért nem tudtok belegondolni, nekik milyen most? 

miért van az, hogy általam normálisnak ítélt emberek gyűlölködnek, morognak, pocskondiáznak, ráadásul úgy, hogy életükben még egy menekültnek sem nézett  a szemébe?
nem érzitek az erejét, de més a súlyát sem. ti csak azt érzitek, hogy majd itt elszedik a munkátokat meg a béreteket. azt nem rajtuk kell ám keresni, hanem a .. ez most megint egy más tészta..



gratulálok, végleg elveszett bennem minden hit és remény, hogy még van egy minimális értelme magyarországon élni.






én azt kívánom minden elkövetkezendő szülinapomra, névnapomra, karácsonyra, szilveszterre, húsvétra, keresztelőre, pünkösdre, a te szülinapodra meg a lagzira, hogy nézzetek túl azon a nyomorult tv-n, újságon, ablakon. nézzétek meg magatok, hogy elesett embereket rugdostok agyon a földön. miközben egy gyönyörű csengő-bongó jobbikos himnuszt dúdoltok..
mi ez itt?
milyen évet írunk?
HOL VAN BELŐLETEK A KIBASZOTT EMBERSÉG, a LOVE, PEACE meg a UNITY?












-A.

234

néha elfelejtem
néha eszembe jut, mekkora kretén vagyok, hogy mennyit hisztizek azon, hogy nincs itt. de tulajdonképpen nem zavar.
összességében lefoglal a kötelező filmek bámulása, a bringám, meg az új célok. például, hogy bejárjak keróval a suliba. meg hogy egy nyarat külföldön töltsek a semmiből.
bár az utóbbi kijelentésemen annyit még nem dolgoztam, de a többi úgy tűnik végre révbeér.

dolgozz meg minden egyes forintért, és utána olyan királyságos érzés lesz elkölteni arra, amire egész nyáron gyűjtögettél, hogy majd madarat lehet veled fogatni még akkoris, ha szíved mélyén inkább költötted volna egy hatalmas szétesős tripre, vagy egy balatoni nyaralásra.
de ki a francot érdekel?

én azért gyűjtögettem, hogy végre tekerhessek.
ő  azért, hogy végre suliba járhasson. azt hiszem mindkettőnknek meg van a maga útja még ebben az időszakban. én vagyok én, ő meg ő. nincs még kifejezetten mi. esetleg kivételes alkalmakkor, mikor lebetegszünk, vagy épp eszünk. családdal vagyunk, vagy barátokkal. de ez szinte csak látszat, hiszen én is a kis életemnek megfelelő dolgokat szerzem meg. és ő is.

azt hiszem nincs ebben semmi szégyellni valóm, hogy megszoktam, hogy nincs itt.
a lakást szinte magaménak érzem, főleg, ha hatalmas kupikát hagy magaután egy-egy szigetről hazajövős hajnal után. de nem bánom.
örülök, ha boldog. már az sem érdekel, hogy a pénznek örül a legjobban. hiszen én is most a fizumnak jobban örültem, minthogy felvették az egyetemre.
hogy miért?

mert mindketten kurvára önző dögök vagyunk. ez egy igazi közös kis tulajdonságunk, amit egymásban szépen lassan élesztgetünk.
játszhatnám az álszent gyermeket, hogy ez bizony egy rossz kapcsolat.
nem haver. ez egy felnőtt kapcsolat.

dolgozunk, eszünk, iszunk, szeretkezünk, tanulunk, tekerünk, lélegzünk, fújunk.
nincsen eltitkolt pattanás a fenekemen, sem pedig néma horkolás az ő részéről. midnen tiszta és egységes. néha nem tudja, hol vagyok, náha én sem vágom ő merre jár épp.
de azt tudom, hogy mást nem szeretne így engem. önzőségünkben elfelejtjük, hogy talán, talán, amiket cselekszünk, azt egymásért tesszük. én tanulok, mert szeretném elkápráztatni azzal amit írok. ő tanul, hogy megmutassa igen is ér valamit. hogy ő a világon a legcéltudatosabb és talpraesettebb fickó.



nincs mit tenni, meg vannak azok a miértek

233

nehéz most nem adni címet ennek a nyamvadt bejegyzésnek.

ha éreztétek már magatokat egyedül, azt most képzeljétek el úgy, hogy ezt érzitek, és hogy átok ül a fejeteken, és még ezt az érzést minimum a háromszorosával, és még egy csatakos pocsolyát is képzeljetek magatok alá, miközben egy szál papucsban álltok az esőben.
és a legszebb, hogy ott áll melletted életed szerelme, és ahelyett, hogy a kezedet fogná, inkább a kibaszott pénzét számolgatja.

te meg csak sírsz, zokogsz, mint egy újszülött az anyjáért. és nem kívánod magad erre a világra. másfél év alatt azt hitted oda fejlődött a kapcsolatotok, hogy nem a pénz lesz, ami miatt majd nem fogja meg a kezed, és húz ki a szarból. de mégis.

vajon észre fogja venni, mikor becsomagolok, és elcuccolok tőle? vagy ezt is csak képzelem? hogy képes lennék itt hagyni?
lennék olyan bátor?

sajnos nem.

232

bolondok napja

3o olasz, aki nem tud angolul, de nagoyn innák a kv-mat



szóval szerintetek milyen mikor valaki hiányzik az életetekből? nem úgy, hogy örökre eltűnt, hanem csak itt van a szomszédban, de valami miatt nem beszéltek?
milyen lehet, mikor nálad marad a könyve? -amit egyébként sokszor vissza akartál adni. sőt, még talán szíriösz beteg módon akartál visszajuttatni?
nem adom postára amúgy. az túl filmbe illő lenne. bár ha belegondolok vicces lenne megviccelni azzal, hogy mondjuk meghaltam, vagy, hogy már valahol nagyon messze járok.

nem mintha nem járnék messsze.. három s-sel.

a lényeg, hogy találkoztam magammal a teraszon.
ott álltam, és ráncoltam  a szemöldököm a gőtéim gyertyája felett, és valahol biztos volt valami könnycsepp, vagy valami nyoma annak, hogy valaha éreztem fájdalmat. szóval farkasszemet néztem volna magammal, ha rám nézek. de nem tettem, és egy ideig bántott is, de aztán megsimogattam az arcom, és leültem a lépcsőre.
a tavaly nyáron kiöntött enyv még mindig ott volt mellettem. emlékszem egy spatulával próbáltam felszedni, még mikor a füvet ültettem, de semmi esélyem nem volt az enyv ellen.
szóval minek erőlködni?
ha valami ragadni szeretne, úgyis fog. ami meg nem, az nem. sosem fogom elfelejteni egyetlen percemet sem a régi ismerősökkel. valahol mélyen bennem biztos megvannak még a sziák meg a helók is. de a tény, hogy egyedül maradtam Marcival és Tomával az tény. a tényeken meg minek változtatni? a tények szuperek tudnak lenni.

legalábbis végre megértettem milyen az, amikor a szülőkön és a szerelmen kívül csak is kizárólag egy emberre számíthat az ember.
hiába van kevés idő egymásra számítani..mégis megoldjuk.



mi mindig megoldjuk


szombaton ne essen jó?

231

amikor a killers playlistet félbe szakítja egy babyborn reklám,
amikor a fagyis dobozban pacalt találsz,
amikor úgy tudod, hogy ki van takarítva otthon, de hazaérve látod, hogy szalad a lakás,
amikor a tejesdobozba beleiszol, és savanyú,
amikor rendelsz egy pizzát, és valaki más rendelésével összekeverik,
amikor egy fogyatékos embernek ugatnak a buszon, hogy haladjon,
amikor egy meleg párt a szemed láttára köpnek le,

akkor már nincs több hozzáfűznivalód ehhez a világhoz.







gyönyörű, mennyire utálják egymást az emberek. hányok minden utálkozótól, minden egyes, "büdös cigány", "köcsög buzi" , "mocskos zsidó" megnyilvánulástól, és csak azon gondolkodom, miért kell ennyire szétfikázni a másikat?
miért kellene bárkinek is az identitását, vagy a vallását titkolnia? vagy miért kellene ezek miatt az embernek kívülállónak éreznie magát?
jöttök itt istennel, meg a 10 parancsolatával, de egyet elfelejtetek:

szeresd felebarátodat, mint magadat! nincsen más ezeknél nagyobb parancsolat!" - Márk 12, 31

csak hogy a hitéleti tanáromat idézzem jó ateistaként,
"ha nem is nevelték magukat kereszténynek, attól még ugyanazt az erkölcsi tanítást kapták meg, mint amit a biblia, a korán, vagy éppen amit buddha mond!"

és jól mondja, mert hisz, ki az, akinek egy csepp hite sincs? hát boldogtalan. nem kell istenben hinni ahhoz, hogy az embernek hite legyen. a hit annyi, mint egy segítő szellem céljaink eléréséhez vezető úton. lehet ez egy törökülésben ülő, pocakos alak, de még egy szentháromság képről méltóságteljesen visszatekintő ősz szakállú öreg úr.
ki a fenét érdekelnek a különbségek?