Those hopeless place

Olá!- csak ennyi jött ki belőlem, hogy lássátok még élek. Szeretnék továbbra is itt maradni.

Viszont van egy 'DE'.

Sajnos hiányzik pár bolond, akiktől sosem vártam, hogy egyszer majd ott hagynak és várják, hogy kössön a beton a lábujjaim között. Úgy tűnik elérték, amit maguk sem akartak.
 Nem leszek már senki művésztársa.
Nem lesz már senki a kis tanítványom.
Nem leszek már senki legjobb nővére.
Nem lesz már a fogadott kisöcsém.
Nem leszek már senki felejtője.
Nem lesz már olyan jó sosem a palacsinta.
Nem leszek már senki mosolya.
Nem lesz már senki a kis vörös szörnyem.


 Lesz akit át tudok ölelni, és sírva borulok a vállára. Mégis hamis lesz az egész. Sosem lesz a régi, így nem keresem az újat. Már lassan három teljes éve ugyanaz a dal jár az elmémben.. ugyanaz a hang suttog, minden egyes nap. Sosem tudtam, miért kell sírnom értük, mi a fenéért húzom az agyam ezzel az egész 'barátság' témával. Aki van, az van. A többinek be sem kellett volna mutatkoznom anno' '86-ban. (*röhög*) Erőlködni lehetne, de már betelt a pohár és egész egyszerűen fáj, ha még egy kört futok. Várom, hogy otthon legyek, és végre megölelgessem azt a kettőt, aki vár is.


Addigis; itt maradok, és minden nap 4 óra után, végre szembe sétál velem egy igazi mosoly, amitől az enyém is kerekedik. (szeretlek)


 szevasz tavasz, aliz voltam.

liszteszsák

' Bánatos balladáktól tajtékzik a tenger: ))

Valahogy a reggeleim sosem tűnnek úgy, mintha megoldódnának a problémák. Fájnak az emberek, fájnak a részletek. Újra itt vagyok, itt tartok.

Hiányzik a legesleg, hiányzik az otthonom. Jó itt, de vannak emberek, akik miatt kicsit kevésbé. Hiányzik a két lisztes fazon. Sajnos még fog is jó ideig.

Rájöttem ezen a héten, hogy az sokkal, de sokkal jobban tud fájni, ami még létezik, de tudod sosem lesz ugyanolyan. Nem lesz már boldog, nem lesz már felhőtlen. Csakis kizárólag szürke és esős. Sajnálom, hogy szánalom ég a szemeikben, sajnálom, hogy a szívemben még mindig ott a helyük.

De tudjátok mit? Élvezem, hogy itt vagyok, élvezem, hogy minden egyes nap újra szerelembe esek.. Hol a várossal, hol az emberekkel, hol Vele.

Élvezem ha fáj is, minden egyes frázis.
Élvezem ha szanaszét tép a honvágy.
Élvezem, ha minden nap éri az ajkam.
Élvezem, ha bele betegszem a hiányukba.
Évezem, ha nincs utómunka.
Élvezem, hogy még mindig hozzá bújhatok.
Élvezem, hogy lélegzem.

puszi Kecskemétnek


szevasz tavasz, aliz voltam

the hardest thing i've ever known

i woke up feelin heavy hearted

Ez az egyetlen sor, ami most eszembe jut. Lassan minden el is tűnik és mára, amit a világ minden kincsénél jobban akartam, a világon a legijesztőbb fogalom lett.
Elhagyom ezt a helyet, valami szebbért. Igazából izgatott vagyok, félek, boldog vagyok és még emellé csalódott. Sosem hittem, hogy lesz olyan, hogy megijedek egy változástól.

Félek, mert nem tudom mi vár egy teljesen új városban.
Izgulok, mert lehetséges, hogy egyszer ettől a ténytől leszek a legnyugodtabb.
Boldog vagyok, mert akik az ország túlsó felén várnak, azok csakis kizárólag rám várnak. És én minden erőmmel őket imádom.
Csalódott vagyok, mert én úgy gondoltam, hogy szeretnek az emberek, és félnének elveszíteni a segítségemet. Ehelyett, most egy mocskos nagy lyuk tátong bennem, amit újabb hónapok fognak begyógyítani. Írnivalóm sincs. Megszakadt bennem valami.

Lényeg hogy ők hárman mindig hazavárnak.





szevasz tavasz, aliz voltam.

státusz: maradandó

ha elromlott, javítsd meg
ha megszeretted, szeresd továbbra is
ha megutált, szeresd továbbra is

Nem igazán tudok mit mondani, sajnos őket elvesztettem, de valamiért mégis keresem a társaságukat. Mókás a szituáció. Keresek, de nem találok, ők nem keresnek, és sosem találnak. Valamiért nekik minden olyan, mint egy alma. Kívül ragyog, belül pedig vagy mérgezett, vagy rohadt. Persze én vagyok a boszorkány, aki átnyújtja a kukacos almákat.

Ilyenkor részben kicsinek és elveszettnek érzem magam, részben pedig veszettül szárnyalónak és boldognak. Elveszett vagyok, mert nem itt lenne a helyem. Kicsi vagyok, mert csak értékesebb életek voltak rám hatással. Szárnyalok, mert Ő velem van. Boldog vagyok, mert mindezeket átélem.



A maga tökéletlenségével, elvarázsol a saját létem és magával húz a boldogságba.






szevasz tavasz, aliz voltam.

felvettek

Életművész alapszak, ' hogyan legyünk életünk végéig élőek ' szakirány.

Sosem fogom feladni egyik álmomat sem. Ami elég erős kifejezés, hiszen egybesűríteni egy rózsaszín pónit és egy koszos panel macskát elég vicces.
A maga szépségében fogom az álmaimat megőrizni.
Lesz kertem, lesz lovam, lesz kutyám és macskám. Fényképész műtermem és egy koszos panellakásom. Lesz egy erkély, ahol a reggeli teámat szürcsölgetem majd, és a vállamon egy óriási színes papagáj fog csücsülni, akit Bélának fogok hívni. Lesz egy szobám, ami szivaccsal lesz kibélelve. Lesz egy szobám, ahol a legjobb barátom falfirkái lesznek. Lesz egy szobám, ahol a fal tenyér nyomokkal lesz tele. Kékkel, feketével, pirossal, sárgával...mindenféle színnel. Lesz egy szoba, amiben felépítem a gyermekkorom. Lesz egy szoba, ahol képekkel rakom ki a bútorokat: itt fogok emlékezni minden egyes kattanásra, minden egyes ' ú ez kalács '-ra.
Lesz egy szoba, ami csak a miénk: Kék lesz, mi fogjuk kifesteni festékpatronokkal. A plafonra csillagokat festek, az ablakra pedig zsákot húzok, hogy örülj.
Minden reggel, úgy fogok felkelni, hogy ' ez lesz az utolsó nap '. Talán így lesz értelme ennek az egésznek.
Mert megkérdezte ő is: Mi a célod kicsi lány?!
A válasz persze sehol sincs. Hol lenne? Még a fejemben sincs meg, szívemből pedig nem beszélek. Írok.





szevasz tavasz, aliz voltam.

Hö Ii Áá Nö Ypszilon

Nem tudtam elolvasni, nem tudtam megérezni. Sosem féltem tőle. Van a szívem mélyén, és néha emészt. Van a fejemben, és folyton megijeszt.

Hö - azaz három csilliárdnyiszor ennyit kellene Veled lennem.

Ii - azaz iszonyatosan félek attól, hogy lesz olyan, amikor mást fogsz már szeretni.

Áá - azaz álomként tudsz belémhasítani az éjszaka közepén.

Nö - azaz Nélküled csak egy üres tekintet vagyok ebben a világban.

Ypszilon - azaz you really gotta hold on me: )


Azt hiszem teljesen mindegy velem van-e vagy sem. Ha velem van, azért bolondulok meg, ha nincs akkor meg azért.

szeretlek Bubu♥



szevasz tavasz, aliz voltam

ez most tényleg nem rólam szól.

Megszólalt a gitárja, és az egész terem csendbe burkolózott. Ránézett arra a vöröshajú kis csitrire, akire már a legelső pillantástól vágyott. Visszamosolygott rá, és a gitár húrjai csak úgy könnyeztek az ujjai alatt. Szinte a lábuk is beleremegett, ahogy egymás hangját hallották a mikrofonokból.
Oly' boldog volt maga a pillanat, mégis valamiért szomorú.. Ott állt a sarokban, piros szemekkel, könnyeivel küszködve, halálosan szerelmesen. Csalódott saját magába az öltönyös alak, félt a tudattól, hogy már soha nem lehet az övé a lány teljes pompájában. Legutoljára akkor hallotta így énekelni a lányt, mikor még ő kísérte gitárral. Fájdalom szürke fátyla ereszkedett a fiúra, nyakkendője szinte már fojtogatta.
S csak bámult maga elé, és végig futott a lelkén a meztelen üresség.


szevasz tavasz, aliz voltam.

Elveszett egy újabb álom, jött helyette másik.

Erre szoktam csak annyit mondani, hogy hagyom magam sodródni. Ilyenkor kicsit elkeseredek, azt gondolva, hogy nekem semmi sem sikerülhet.
Az igazság az, hogy ez tényleg nem sikerült, viszont más igen.

Két olyan embert tudhatok a sajátomnak, akikre érdemes büszkének lenni.

Legjobb barátom, az egyetlen Sebaj Tóbiás. A két lábon járó önbizalmam, magabiztosságom. Az egyetlen, aki sosem lesz rám mérges, az egyetlen, akit bátyámnak tudtam nevezni, egy hatalmas veszteség után.. és még fogom is, míg világ a világ.

Az első fiú, aki megérdemli a szerelmemet. Aki mindig itt lesz, hogy magához húzzon, aki mindig úgy fog csókolni, hogy libabőrös lesz a hátam tőle. Az egyetlen fiú ezen a földkerekségen, aki előtt nem érzem magam kínosan, akihez bármilyen gonddal fordulhatok. Akit sosem akarok elveszíteni.



szevasz tavasz, aliz voltam.

p.s. Tudom, hogy 19-e van, és azt ígértem, hogy 20-án törlöm a blogot, DE nem fogom. Az nem én lennék.

barátok, vagyis hát izé.

Szóval izé.

Vannak, mégis valahogy nem léteznek. Szeretnek, mégis valahogy nem érdekled őket. Veled sírnak, mégis olyan, mintha millió kis kacajt ejtenének ki a torkukon. Törődnek veled, mégis úgy érzed a fejeden ülnek, és elnyomják a kreativitásod.

Ismerős?

Sosem akartam ilyesmit. Jó lenne újra óvodásnak lenni. Jó lenne, ha csak pár ember lenne körülöttem. Csak az a pár. Most már biztosnak látszik, hol fogom folytatni az életem..
Van egy veszett nagy város, két kicsi emberrel, és én, a legkisebb. A legbátyóbb bátyó és a legszerelmesebb kiskölyök, vagyis akikkel embernek érzem magam. Nem fog hiányozni a sok hazugság, a sok félrebeszélés, és hogy az összes arcot tudom egy legkevésbé sem erkölcsös történethez csatolni. Hiányozni fogok annak a sok 'barátnak', akik mindig csak egy mosolyt akartak, akik mindig miattam lettek jobban, - bár én tőlük soha - attól a pofazacskótól, ami a bolondságba rángatta őket.

Bocsánat, hogy benneteket barátnak neveztelek. Barátok vagytok, itt Kecskeméten, de máshol már csak szürke foltok, hisz tudom, többet nem találkozunk. Ez az utolsó nyár, hogy engem és a pofazacskót láthatjátok és érzékelhetitek. Nincs több fotó, nincs több vállamon sírás, nincs több twister a főtéren. Csak a szürke hétköznapok. Talán észre fogjátok venni, hogy az én hülyeségeim nélkül, semmit sem érnek majd a kedd délutánok és a szerda reggelek. Talán rájöttök, hogy barátként tekintettem rátok.
Szeretettel: Aliz

Aliz, aki mindig mosolyog, mindig boldog, mindig segít. Aliz, akinek semmi sem fáj, akinek az öccse a mindene, aki mindig bírt valami pozitivat is mondani.

Üdvözlettel: Aliz

Aliz, aki valójában a félig még mindig a múltban él, aki valójában meghalna, csak hogy újra lássa Őt. Aliz, akiről sosem tudtátok, mennyire mást érez mikor mosolyog, akiről sosem fogjátok megtudni a teljes igazságot, aki most már csak két emberért él.





szevasz tavasz, aliz voltam.

mornin'

Meztelen teste keresztbe fordult az ágyon. A takaró magához húzta, egybegyűrte, mint valami óriás hernyót. Fejét a párnába fúrta, dereka hullámjai egybe sűrűsödtek, lábait összefonta. Mintha csak egy másik lényt karolna, és húzna szorosan magához.

Az ablakon beszökött egy kevés fény, de redőny bácsi nem hagyja a őt felkelteni. A kis teremtmény azonban mégis pislogni kezdett, dallam csengett a fülébe, közben a fák levelei csak úgy simogatták gyönge kis lelkét.
Nem a szobájában kelt fel, ez egy teljesen másik világ. Talán csak álmodik. Keresi a párnáját, de helyette csak egy félig megrágott fűszálat talált a feje alatt. Mostmár teljesen bizonyos, hogy csak álmodik.

Visszafeküdt, és betakarózott puha selyemmel, és mélyen álomba szenderült. Hetekig, hónapokig, évekig aludt, aztán megint arra kelt, hogy puha arcát csiklandozza a nap. Kibújt a selyemből, és most már szárnyai is voltak. Gyönyörű szép sötétkék szárnyak. Élete legszebb meglepetése volt. Egy kicsit megint elgondolkodott, vajon még mindig álmodik? Hogyan lehetséges, hiszen olyasmit kapott, amire oly régen várt. Most nem takarózott vissza magányosságába, elrepült a legszínesebb fához. Ennél a fánál egyszerre volt tél és nyár, egyszerre volt boldog, s szomorú. Megölelte a vén tölgyet, és örömüket lelték egymásban, hogy újra beszélhetnek az élet furcsa, de mókás dolgairól.
A vén tölgy volt az egyetlen igaz barátja szegény csöpp lénynek. Mindig is azért akarta annyira a szárnyakat, hogy eljuthasson hozzá. A vén tölgynek rengeteg hasonló kis barátja volt. Köztük egy fiú, aki mindig gyökerein ülve és törzsének támaszkodva mesélte neki történeteit. Szerette a vén tölgyet, hiszen egy szó nélkül megértette őt.

Egy nap a fiú szomorúan ment ki a fához, egy kötéllel a kezében. Sosem vágyott másra, csakhogy igazán szeresse őt valaki. Életével végzett volna, csakhogy szerelmes lehessen. Feldobta a kötelet, hurkot szorított, mire a kis lény repült a vállára, és fülébe súgta, amit a fiú egész életében várt. Abban a pillanatban a kis pillangó emberi lénnyé változott.

Álmából felébredt és a fiú szunyókált mellette csendesen. ugyanaz a kedves arc, mint álmában. Akkor már tudta, hogy vele lehet igazán önmaga, a sötétkék szárnyai nélkül is.



szevasz tavasz, aliz voltam.

úgy

Éreztél már úgy, hogy a fellegekben jársz, mégis valamiért érzed a talpadon a finom forró homokot?
Éreztél már úgy, hogy a boldogságtól, és a szomorúságtól egyszerre könnybe lábadt a szemed?
Érezted már úgy, hogy igazán szeretnek?

Nem viccelek drága olvasó, nagyon nagyon nagyon régen éreztem már valakinek a szeretetét úgy igazán. Nem tudtam milyen az, ha valaki engem szeret, vagy hogy milyen az, hogy én szeretem őt. Volt, hogy vagy az egyik, vagy a másik működött, de olyan sosem volt még, hogy mindkét oldalról kölcsönös legyen az érzés. Számomra ilyen nem is igazán létezett eddig. Valamiért nem bíztam már benne. annyira sok időpocsékló kapcsolatba mentem bele, hogy az már félelmetes. Ezt most igazán akartam, akarom és még fogom is, ugyanúgy, ahogy Ő is. Nem érdekel ha nem láthatom mindennap azt a kalácspofit, akkor is az enyém, és tudom, hogy igazán én kellek neki.
Előtte még a gátlásaimat is eldobom. Gitározok, énekelek, vetkőzök, öltözök, hülyéskedek, butaságokat teszek. Egyszerűen érzem, hogy bármi történjék is, Ő itt lesz nekem, és koptatja velem együtt azt a bizonyos kifejezést.. : )



szeretlek : )


szevasz tavasz, aliz voltam.

keddi homecomin'

Felcsendül egy dallam, ami miatt megint csak Rád gondolok. Ránézek egy ismeretlenre, akiről Te jutsz eszembe. Rám süt a nap, és mintha csak Te ölelnél. Felkapok pár kavicsot a földről, írok rájuk, bedobom a tóba, és várom hogy visszahozd őket, rohanva, kiabálva mennyire Te is. Szélként suttogsz a fülembe szép szavakat, érzelmes vallomásokat. Esőként mosod arcomról a könnyeket, testemről a koszt, a mocskot. Villámként csapsz belém, s én faként hullok térdre az erő előtt. Az erő, ami magával ragadott, amitől teljesnek érzem magam, amitől Valakinek érzem magam újra.

Szeretem, hogy azt gondolod, rólam 100 kötetes lexikonokat lehetne írni. De szeretném, ha végre magadról is elhinnéd, amit rólam elhiszel, vagy épp gondolsz. Jó lenne, ha az én szememmel látnál, csak egy percig, hogy lásd, ki vagy valójában..

Különleges a személyed, tiszta a tudatod, olyan vagy, mint egy plüssmackó. Fájdalmas tud lenni a hiányod egy kislánynak. Ismerem jól ezt a kislányt: barna copfjait kék szalag díszíti, szemei zöldesen csillognak, szinte látni bennük a szeretetet. Még felnőttként is szorongatja a maciját, egy percre sem engedi el. Görcsösen szorítja, kapaszkodik belé álmában, s mikor felkel, magához húzza az ágy másik végéből a csöpp mackót, s játékosan belefúj a puha szőrébe.

Nem tudhatjuk milyen lesz az elkövetkező időkben, nem tudhatjuk mennyire lesz jó, vagy éppen mennyire fog minket belülről hasogatni a hiány. Bele se merek gondolni, milyen lesz ha felszállsz a buszra és egy jó ideig megint nem érezhetlek teljes mértékben magam mellett.

Viszont, most az a lényeg, hogy itt leszel, ölelsz, csókolsz, figyelsz, babusgatsz, nevetsz velem, vagy épp rajtam. A lényeg hogy itt leszel, teljes életnagyságban, és végre nem kell egy öreg, kopott mackót szorongatnom éjjelente. Nem kell egy gondolatot üldöznöm, hanem csak a barna hajú srácot bordó pulcsiban.



: ) várom a pillanatot.



szevasz tavasz, aliz voltam.

világítás

Ma moziban voltam. Nem is lenne igazán érdekes, mégis az.

Nem is tudom, pár bejegyzéssel ezelőtt kérdezgettem, " mi volt július 16-án? ". Hát a film megadta a választ : az amcsik ekkor érintették meg először hamburgertől dagadt lábaikkal a Holdat.
Furcsa, hogy pont ez a film adta meg a választ. Kicsit bele is könnyezett a szemem. Nézem, nézem, igazából semmi különlegeset nem vártam, erre tessék. Választ adott. Ez a július 16-a nekik körülbelül olyan, mint nekünk itthon október 23. Hisznek a dátum erejében, és ettől dagad a mellük. (habár sokak szerint az egész csak parasztvakítás volt)

A történet teljesen magába szippantott. Igaz, csak egy "egyszerű" ámerikai siker sztoriról van szó. Akció, szerelem, és mégis mi teszi számomra különlegessé?! Hát a tanulság..: )
Mindenki megérdemli a szabadságot, mindenkinek fontosak a barátai/szerelme, és értük bármit meg is tesz. Nem is pont a haza szeretetéről szólt, hanem a saját magunkhoz való hűségről. Hiszen ha másokért küzdünk, magunkért is tesszük egyszerre. Bátorságot adott a film. Jelenleg képes lennék millió kilométereket futni, egyetlen ölelésért.



Tetszett.


szevasz tavasz, aliz voltam.

Isten ?

Aki sehol sincsen.




Megvágta az ujja hegyét, és vér csordult ki a kis résen. Egy kis apró seb, melyet mégis mélyen érez, szívében, lelkében, elméjében. Mintha egy újabb élettől kellett volna elköszönnie.. és még mindig nem a sajátjától.

~~ Bonyolult dolog ez az emberi agy/szív. Igazából gondolkodtál már rajta, hogy nem a szíveddel érzel. Ha reálisan átgondolod a helyzetet, és figyeltél egy-két biosz órán, akkor rájössz, amire én is. Csak vért pumpál a mocskos ereidbe, szerveidbe. Az agy irányít mindent. A túl sok tündérmese okozta, hogy a realista gondolkodásmód fő tételeit más, úgymond "szebb" körítésben tálalod. Szívemből szeretlek - micsoda bugyuta kifejezés.
Mégis nekem a világot jelenti.
Nem tudok és képtelen vagyok reálisan gondolkodni, nem fogom fel a tényeket. Talán ezért éltem túl. Ezért vagyok itt, pont itt, mert egyszerűen még mindig nem hiszem el, hogy nincsen/nincsenek azok az emberek körülöttem, mint pár évvel, hónappal, nappal ezelőtt. Igazából mindig is tudtam, és tudni fogom, hogy én űzöm el az embereket saját magam mellől.
Ha valaki közel kerül hozzám, és megszeretem, azt rögtön ellököm. [ Értitek amúgy, amit hablatyolok, vagy feleslegesen írok, már megint csak a saját kis lelkemnek? ] Hiába kötődöm az illetőhöz, rájövök, sosem lesz minden a régi, így inkább nem akarok senkinek se egy olyan képet mutatni, ami hamis.
Hamisak az érzéseim. Én csak keresgélem azt az embert, aki pótolhatná. De bolond vagyok, hisz egyetlen emberi tudatot sem lehet pótolni. Még a rendkívül egyszerűeket sem.
Tulajdonképpen nem tudom, még mit keresek itt. Elsüllyednék. Mennyi ember szerethetett volna meg igazán ebben a három évben?! Egyiknek sem hagytam. Még egy picikét sem.
Bánom, de visszacsinálni nem lehet. A kimondott szavak beleégnek az elmébe. Beleégnek a szívedbe. Lehet nem is akarom visszacsinálni. ~~


Sodródik, álmában vérben úszik, mégis átgondolja az egészet. Szívében nincs űr, mert megtalálta saját magában akit keresett. Megijedt, és belekönnyezett, hulltak könnycseppjei, s keveredtek édes vérével. Fuldoklott, és meglátott pár homályos arcot. Szereti őket, de a ködben elengedte kezüket, és ők már messze járnak. Az egyik túl a csillagokon, a másik túl Szófián, a harmadik pedig itt ül mellette, mégis a vállára üt, és odébb ül.


~~ Csekély dolgok azok, mik boldoggá tesznek engem. Olyanok, mint például a hűs szellő. Mikor babusgat, mikor meséket súg a fülembe, mikor összekócolja hajamat és elmémet. Csillagos égbolt, amire ha felnézek olyan, mintha mindig máshol lennék. Az a két szép szempár, amitől mindkettőt érzem.
Mindössze ennyit kérek: hogy sose hagyjon el az érzés. ~~


Bámul, szinte alig lát már. Könnyei elhomályosítják elméjét. Borúja fejét hasogatja. Mégis kezén érzi a szorítást. Mellette van, akit még sosem szerethetett igazán, akit még sosem ölelhetett igazán. Szereti. Meghalni képes lenne érte. Sosem volt szerelmes, nem tudhatja milyen érzés. Nincs elég fantáziája ahhoz, hogy elképzelje milyen lehetne az, ha valakit ennél is jobban szeretne.
De egy hang megsúgja a választ: ennél jobban soha többé!




szevasz tavasz, aliz voltam.

keddnek.

" Kedves Kedd!

Remélem jól telnek napjaid, így nyár közepén. Hiányzol, de tudom, hogy egy hét múlva megint itt leszel, és boldoggá teszel két kis lelket végre.
Gondoltam, írok Neked pár sort, mielőtt még ma elköszönök Tőled. Elmesélem, milyen volt Vasárnap bulija. Hát adtunk az érzésnek Szombattal, Szerdával, Csütivel és Péntekkel, viszont Hétfővel volt valami, igazából nem tudom mi zajlik a lelkében.
Én, mint jó barátja a Hétnek, jó lenne ha megérteném Hétfőt. Biztos hogy Ő nem ismer engem. Ez tény.. a másik kérdés, ami foglalkoztat még, hogy én mennyire ismerem Őt. A történtek szerint cseppet sem ismerem. Még annyira sem, mint hittem. Lehet, hogy kicsit több alkohol csorgott le a vékony torkán, - bár ment volna minimum a fele mellé - de attól függetlenül, nem kellett volna engem meg Szombatot megbántania. Ráadásul ilyen kimondhatatlan nagy hülyeségekkel.
Én nem haragszom Rá. Egyszerűen csalódtam. Inkább most kicsit elkerülöm a kínos beszélgetéseket és lerendezem a dolgokat a fejemben. Remélem Szombat is így cselekszik, Hétfő pedig végképp. Nagyon bízok benne, hogy helyesen fog cselekedni ezután, és átgondolja, mit mondd, de még jobban azt, hogyan cselekszik, viselkedik, egyes szituációkban. Remélem megtanulja ezeket kezelni. Végülis a leírás ott van a polcon, csak elő kellene venni.
Most elköszönök, kedves Kedd. Légy jó, ebben a hét napban, aztán találkozunk, és majd hozz magaddal nagyon sok jó kedvet, rengeteg napfényt, vicces pillanatot, millió fényképet és ölelést.

Csókol: Aliz "


szevasz tavasz, aliz voltam

' há kifolyik alólad a beton olyan forró lesz '

Szeleburdiság az határtalan.
Éltél már olyat, hogy kifolyik alólad a beton egy csóktól?
Én azt hittem, hogy a legszenvedélyesebbtől is csak a lábad remeget.

Már csak nem egészen nyolc nap van hátra, és végre láthatok/érezhetek folyékony betont. Alig várom már: )

Remember Me

" You once told me, our fingerprints don't fade from the lives we touch. "

Egy filmből idézek, mégis mintha csak magunktól idéznék:

" Egyszer azt mondtad, nyomot hagyunk az általunk megérintett életekben. "

Kérdésem csak annyi, miért pont ma jöttem erre rá? Sokszor láttam már a filmet, értettem is. De miért pont ma, június 16-án? Miért olyan érdekes ez a dátum? Semmi sem történt június 16-án.
Nem látok már vissza olyan jól az emlékeimben. Annyira sok minden történt már, és annyira sok június 16-a elmúlt.

Nálam még mindig az a hang számít..az amit soha többet nem hallok újra.

Elmegyek, és veszek egy új füzetet. Elmesélek mindent neked. Minden egyes napomat megosztom, csak hogy tudd, mi van velem. Hogy kérdezhessek, hátha álmomban megsúgod a megfejtést.
Csak három szó az, amit még szükséges lenne elmondanom neked: szeretlek, hiányzol, megbocsájtok.
Szeretlek, mert te tanítottad meg, hogyan legyek önmagam. Hiányzol, mert már 897 napja nem láttalak, és valószínűleg nincs is esély, hogy lássalak. Talán egy, ha akad, de az sem megoldás. Megbocsájtok mindezekért. Amiért ekkora ürességet hagytál bennem, amiért ekkora fájdalmat okoztál.

Valójában ebbe az egész dologba belefáradtam már kicsit. Ezért jó, hogy vannak Ők.





szevasz tavasz, aliz voltam.
u.i: ma megértem, mint a piros alma, július 20-ig él még a blog, aztán már csak magamnak írok.

hang[ulat]

Zörgő ágakon kuporog egy Keselyű. Fekete tollai csillognak a Hold fényében. Szinte csak úgy szikráznak. Szürkésebb pihéi, akár a gyárkémény füstje.
Vár valamire, vagy inkább valakire.. Igaz, sosem szokott vadászni, viszont most nyúlhúsra fáj a csőre.
Aztán motoszkálásra lesz figyelmes. Vajon mi lehet az? Talán az a bizonyos Nyúl. Lát valami fehéret, szinte a levegő is megfagy körülötte, annyira fülel.
Aztán hirtelen lecsapna, amikor észreveszi, ez nem a Nyúl, ez egy világosbarna Mackó.
Hirtelen visszakapja szárnyát, karmait visszahúzza a hasa alá, és nyájasan virnyog: " Szervusz Mackó ".
A Medve nem válaszol, csak halkan szedegeti az epret. Majszol, ez a kedvence. A Keselyű visszarepül, hatalmasakat suhintva szárnyaival. Üldögél, a szokásos helyén, várja a zsákmányt.
Hirtelen arra lesz figyelmes, hogy Mackó beszél valakihez.. Gondolja magában, szegény Mackó, magában beszél, biztosan megbolondult. De ahogy jobban figyelt, észrevett valamit a hatalmas tappancsánál: az a Nyuszi!
A Keselyű szörnyen dühös lett, csapkodott, elkezdte kaparni éles karmaival az öreg Tölgy kérgét, mire az is megszólalt: Te madár! Mióta tartalak gyenge ágamon, mióta vigyázok a fiókáidra? Azt hiszem, nem kellene rajtam kitöltened a dühödet. Tudsz te mást is enni, miért kell neked pont az a szegény Nyuszi?
A vérszomj beszélt belőle: Mert erre vágyom! Szét akarom tépni, pici darabokra, vérét akarom érezni a torkomban.
A vén Tölgy így válaszolt erre aztán: Az életed vesztheted azért a nyúlhúsért, hisz az a Mackó sosem tágít mellőle. Úgy szereti, mintha a saját fajtájából való volna. Azt a Nyuszit csak úgy kaphatnád meg, ha a Medvét támadod meg..amit nem élnél túl.
Persze a Keselyű éhes volt, nem volt más választása, így szabadesésben zuhant lefelé a bozótba.
A Mackónak kitűnő hallása volt, így már a beszélgetést is hallotta. Szorosan magához húzta a Nyuszit, mire az kuncogva megszólalt: Medve, most olyan zavartnak tűnsz, talán bolondgombát ettél?
A Mackó, csak bólogatott, és mosolygott a Nyuszikára. Simogatta a fehér füleit, miközben tovább majszolta az epret.
Mikor a Keselyű lecsapott, a Medve hirtelen hátrafordult, és belekapott a felé száguldó madárba. Mancsai vérben úsztak, és azon gondolkodott, vajon a Keselyű miért nem hallgatott inkább a Tölgyfára, mintsem a gyomrára? Vajon mi értelme olt meghalni, úgy, hogy teljesen tisztában volt vele, hogy ez lesz a sorsa? Hiszen máshogy is történhetett volna. Pedig mennyi barátja volt, milyen gondos, vicces társaság volt.. már amilyenek a keselyűk lehetnek.
A Nyuszi riadtan szólt Mackójához: Ha most nem vagy itt, holnap már nem hallhattam volna a dörmögésed, te pedig már nem simogathattad volna a tapsifüleimet..
Aztán odabújt a Mackó hasához, és el is aludt a nagy izgalomban.





szevasz tavasz, aliz voltam: )

you really got a hold on me ♥

Önzőségnek lehet nevezni mindent. Minden, ami ebben a világban folyik. Mindenki szeret valakit.. Valamiért. Nem csak úgy a vak világba, nem csak pusztán azért, mert szereti, ahogy beszél, ahogy ránéz, nem azért, hogy őt is viszont szeressék.
Csakis kizárólag azért, hogy ne érezze magát egyedül: Szeretem, mert jól néz ki, szeretem mert neki van humora, szeretem mert neki van deszkája/kerója, szeretem mert ő olyan "faszagyerek".

" kicsi, önzetlenségben fogsz meghalni, túl sok embert szeretsz feltétlen " - Talán igazad van, és én örülök is neki.
Ha nem szeretném őket egytől egyig, bele is betegednék. A szeretet/szerelem mind egy ágon csücsül. Nincs köztük érzelmi különbség, sőt még talán a szeretet erősebb kapocs, mint a szerelem. Barátok örökre megmaradnak, a szerelem viszont egy olyan betegség, amiből igen gyorsan fel lehet épülni. Viszont ha valakit megszeretsz, és utána szeretsz bele, az talán sosem múlik el. Ott lesz neked, csókolhatod, ölelheted, őrületbe kergetheted azzal, ahogy ránézel.

Ezt teszem én is. Megbolondulok, mosolygok rá, szeretem, ölelem, csókolom, szorítom, és el sem engedem. Igazából végre érzem is, hogy kell, hogy kifejezhetetlenül akarom, hogy megfogja a kezem, és hogy azt a bizonyos puszit megkapjam. Kényszeresen rá gondolok, és végig fut a hátamon a hideg.
Csak szólok fiúk, lányok, hogy ragályos. Rátok ragasztom a boldogságomat, csak hogy lássam azokat a görbéket, amikért élek.

szeretlek Kalácska: ]


szevasz tavasz, egy új aliz voltam.

dream 'bout...

Álmodtam, szépet, kedveset.
Barna hajú fiút, puha pofival, kékes szemekkel. Ajkai szinte simogatták enyéimet. Pont ő kell nekem, pedig azt sem tudom ki volt. Arca és mosolya beleégett a tudatomba, kezét még mindig érzem a vállamon. Akarom nyakát újra megszagolni, cirógatni karjait, megkarmolni a hasát.

Pont te vagy, te ott abban a bordó pulcsiban: )

Talán emiatt volt az egész: elolvadnék, szeretkeznék, a félelemnek levetkőznék : )



szevasz tavasz, aliz voltam.

elvesztem

Mi van akkor, ha mégis kevés vagyok ehhez az egészhez? Lehet ez csak egy kósza álom, mégis beleégett a bőrömbe. A retinám mögött egy átlátszó tetoválásként látom az utat, ami lassan halványodik. Vagy közeledik? Nem igazán tudom eldönteni. Pont ez a probléma.
Pár nap, és átélem az egészet: Belebukni, vagy egy életre boldognak lenni, és végre valami olyat elérni, amit igazán akarok. Amit én akarok, csakis én, senki más.

Nem mellékesen hiányzik egy jó adag Kalács.




szevasz tavasz, aliz voltam.

Szeretnék pénteken végre egy hatalmas ölelést adni a legjobb embernek, akit te küldtél, hogy óvjon vigyázzon rám.

Olyan sok idő eltelt és már egy éve ismerjük egymást.

Május 21. Az az ominózus nap. Délután, felhős idő, nagyon nagy eső, és Pécs. Igazság szerint mind a mai napig emlékszem, hogy az első beszélgetés telefonon olyan 3 óra körül volt, és szóltam, hogy kicsit késhetek. Jó volt hallani már elsőre is a hangodat. Aztán amikor eljött az idő: szabad foglalkozás éééééljen!! .. egészen este fél 10-ig.
Emlékszem még arra is, hogy hol ültem, hogy melyik pulcsi volt rajtad, hogy buszoztunk, hogy jégkrémet zabáltunk Pécs felett, hogy a keresztnél fényképeztelek, és hogy éppen csak kicsit áztunk el. Akkor a fejemre raktad a sapkád, amit azóta is emlegetek: ' az állt a legjobban! '
Szeretnék újra röhögni, amikor leeszem magam gyrossal, vagy amikor valami orbitális nagy hülyeséget mesélsz el, ami nagyon nagy műsor volt.
Következő nap majdnem elestem a Vandával, de így is jót kuncogtam, hogy egy fék nélküli bmx-el próbálok közlekedni egy dombokra épült városban.
De azért mégis Balatonföldvár marad a legjobb, legszebb emlék: )
Amikor nekem műanyag mélytányért kellett volna vinnem, és anyum miatt csak papír lapos jutott, és ezért poharakból ettük a süsüt. Reggeli boltba kerózást a KÁcsigákért. Amikor este megijesztettetek Bexivel, és durciztam.. persze reggel visszakaptátok, amikor kukorékoltam..: D
Vagy amikor tanultuk a trick-ek neveit, amikor a meleg német fiúknak hátat fordítottunk, és amikor én odamentem hozzájuk, de téged néztek meg maguknak helyettem.



Pont azt az érzést akarom visszakapni, csak pár nap erejéig. Mert ez milyen műsor már?! Déwi nem hagyhatod, hogy elvesszen a lehetőség arra, hogy 3 napig végre felhőtlenül boldog legyek.



szevasz tavasz, aliz voltam.

S. S.

Ha sütne a nap, még azt mondanám táncolnak, forognak egymás körül.
De így csak azt látom sajnos, hogy marják egymást. Egymás lombjába kapnak, leveleik szaggatják egymás csücskeit, világít a düh.
Kékség. Kicsit sötét, olyan akár egy morgós mackó, akit márciusban már keltessz, és mézzel kínálod. Nem veszi el, inkább belekap az arcodba, csukott szemmel hunyorogsz rá. Kicsit meg is ijedtél tőle.
Madarak csipognak a tuja alatt, szárnyaikat kitárják kis fiókáikra, meg ne ázzanak. Menedékbe húzódhatsz, mégis szíved csücskén ott fog ülni a vihar. Ott fog csücsülni és lábat lógatni, buksidba lyukat faragni. Azok a hűs esőcseppek.
Jégcsappá válik benned még a gondolat is, hogy egyedül ülsz a szobában. Kifelé nézel, de nem tudsz ott lenni igazán.
Legszívesebben kimennék, és addig táncolnék mezítláb a fűben, míg tengerré nem alakul az a sok hűvös esőcsepp.
Imádom, amikor ilyen morcos mackó. Szinte libabőrös leszek, ahogy rám mordul. Tudom, hogy nem tart sokáig, és amúgy is.. valójában csak szerelmes akar lenni, arra morog, akit a legjobban szeret. Eláztat, hűsít, megerősít, táplálja az anyaföldet. Egyszerűen csak egy odaadó mackó, aki hirtelen haragú, mégis könnyen kiengesztelhető.

Zuhogj csak, lassan kisüt a szerelmed is.



szevasz tavasz, aliz voltam: )

szemek csukva, kapuk tárva

Sosem fogsz megérteni, örök kérdőjel maradok hatalmas lelkedben. Szeretném néha, hogy átlásd az erdőt, hogy nekem ne kelljen semmi olyat kimondani, ami fájhat.
Valójában mégis örülök neki, mert így legalább egy jobbik énembe szerethettél bele. A rosszabbik meg hát... előtör. Talán ez a megfelelő szó rá.
Nem fogok bocsánatot kérni semmiért, ugyanis akkor saját magam gondolkodását tagadnám meg.
Sötétben ha nem látsz, olykor-olykor a kezeimbe temetem arcom, és áztatom tavaszi záporral, zivatarral, csak azért, hogy utána reggel puha tenyerem arcodon pihentessem.
Becsukom közben szemeimet, úgy érzem senki sem lát olyankor, senki sem tudhatja mit csinálok, vagy épp mit nem. Csak alszok, és álmodok.
Álmodok valami szépet, kék eget és rózsaszín felhőket, bánatot és örömöt, fegyvereket, rózsákat, és mindazt, amit rég elfelejtettem.
Mindent, amit éppen kívánok tőled, vagy épp másoktól. Ölelést, csókot, jó szót, bármit, amitől melegnek érzem a szívem.
Ilyenkor viszont félek.
Esik az eső, ez mindig csak rosszat jelent számomra. Valami baj történt, vagy éppen fog. Érzem minden porcikámmal, hogy valamit nagyon elrontottam, nem így akartam leélni 18 évet.


Talán nem őszintén mondom, de akkor is sajnálom.


szevasz tavasz, aliz voltam.

nincs cím a.k.a. it's not the end of the world

' sajnos hajlamosak vagyunk olyan emberekkel foglalkozni akik le se szarnak '

Tegnap csodásmesés buláj után, kicsit füstös szagú hajjal, és gyűrött bőrrel kelve első gondolat ami elhagyta csöpp buksimat: ez mi volt?
Tulajdonképpen magam sem tudom miért törődök olyan emberekkel, akik teljesen hanyagolnak engem. Én úgy érzem, ez mindenkiben benne van. Vagy mégsem? Talán túl jóhiszemű vagyok?
Most foghatnám arra, hogy naiv vagyok, de én ezt tudom magamról, szóval akkor mégsem lehetek az. Tudom, hogy valaki csak kihasznál engem, tanácsom vagy épp az ölelésem. Másfelől viszont van egy-két ember, akiknek az őszinteségétől igazán jól tudom magam érezni.
Imádom, ahogy hozzám szólnak. Igaz alig ismernek, mégis valamiért barátnak mondhatom őket, és remélem ők is hasonlóan barátnak tekintenek rám.
Azt a veszettül sok ismerőst lecserélném csak pár emberre. Életem talán egyik legjobb döntése lenne.


szevasz tavasz, aliz voltam: )

miért isznak az arabok forró teát a sivatagban?

Sivatagban bandukol, kiszáradt a torka. Köhög.
Perzselő napsütésben fel-felnéz a kéklő felhőtlen égboltra. Valami égi jelet vár, vagy csak inkább azt várja, hogy a csillagos ég által eljusson egy oázisba. Vakító napfényízt érez az ajkain, szinte érzi a homokszemek súrlódását a szempilláin. Világos szemeit csaknem csukva tartja, és úgy halad előre.
Boldog s boldogtalan egyaránt a sivatag rabjává válhat. Szépsége lenyűgöző, domborulatai minden egyes mozdulatunk után változik. Csak a szél játszik vele, vagy talán igazán él? Senki sem tudja, még Ő sem. Bandukol tovább, szinte már fut, csak hogy elérje az oázist. Szomjazik. Kisvártatva eléri célját, a forró homokba fekszik, és édeskés víz folyik végig nyakán. Elájult.
Mikor felkelt, egy soha nem látott gyönyörűség ült előtte, simogatta arcát, nedves kendővel törölte homlokát, és egy teljesen más nyelven szólt hozzá. Megtorpant, mennyire más, mennyire szép, de mégis szomorú volt, hisz nem érti. Nem is érdekelte igazán, úgy tekintett a lányra, mintha egy földreszállt angyal lenne. Felült, törökülésbe tette lábait, és megpróbált pár szót váltani vele, de hiába. Aztán kapott forró teát, és egy kis ennivalót. Elgondolkodott, az arabok vajon miért isznak forró teát a sivatagban?
A következő hetei azzal teltek, hogy próbálja megérteni a lányt. Kisebb nagyobb sikerekkel megértette, amit mondd neki, de ő maga sem tudta pontosan a mögöttes tartalmat. Olvasott szemeinek csillogásából, mosolyából, abból a kacagásból, amitől még a holtak is táncra perdülnek. Őszintén szólva beleszeretett.

És a lány? Mindaddig, amíg ő a saját nyelvén vallott szerelmet, és pirult el, addig Ő csak bambult, meresztette a szemeit, írt, és faggatolózott, mivel csak a gesztusokból értett. Felfedezték egymást, mint kalóz a legvadabb vizeket, mint hegymászó a Kilimanjarot, mint kisfiú a hátsó kertet.

Pár hold fogyás, és telés után, mennie kellett.
Mennie kellett volna, de még előtte megkérdezte: ' miért isznak az arabok forró teát a sivatagban? '
A lány nem válaszolt, csak mutatta: kezével keresztet írt a szívére, a teára mutatott, és neki adta.
Azóta is együtt üldögélnek, teázgatnak, és az élet értelméről diskurálnak két különböző nyelven, mégis megértve a másikat.



szevasz tavasz, aliz voltam: )

i just wanted to say: thank you

For all those little pictures in my brain.
For all those wonderful afternoons about taking photos, and laughing at everything.
For all those sentences about our friendship.
For all those tiny dreams which we could have made yesterday.

I was such a fool to think that you're all mine, and you're all around me. I was naive, I thought we are invincible. Like superheros.
I'm around to hate you all, but it's impossible, cause I love you all too much for this 'hate anybody' thing.
Poor little me, I feel really sorry about myself. Is this scizofrenia? I don't think so, I wanted to ask you instead: Do I mean anything to you guys? Honestly.


You mean a lot to me. I cry for all those things, you've made, think, said, did. I wanna love you all, but my mind won't let it.

You didn't let me to say thank you. I wished only these two words to say and one day, to let's party together.


szevasz tavasz, aliz voltam.

novemberi piszkozat

Kisgyerekként vártam, hogy majd lesz egy sajátom.
Igen, egy sajátom, mindenből. Lesz saját életem, világom, szerelmem, családom, barátaim, büszkeségeim, csodáim.
Mi valósult meg ezekből?
Semmi sem, mégis minden. Van, de nem olyan, amilyet elképzeltem.
Azok a fehér rózsás kertek, magas fák, amire mászni lehet. Mindig nyári idő, eső, ha szivárványt szeretnék, lovak dobogását mezítláb érzem a fűben.
Mindig csillagos esték, sosem teli, de fogyó hold. Mesebeli lényekkel táncolni, énekelni egy ismeretlen dallamot.
Beleszerelmesedni egy elképzelt világba, ami közben valósággá vált.
Aki fura dolgokat tesz, az normális, és aki normálisat, az bolond. Kinek ez, kinek az. Csodálkozom, miért nem emlékszem minden egyes napra. Talán az idő tényleg tud gyógyítani, vagy talán oviskori emlékeim csak úgy elröppentek?

Imádtam a szamóca illatot, nem ismertem a földiepert. Erkélyen tartottam volna pónit, és a kis sámliról emeltem magasba szimbát.
Szoknyát hordtam, és táncoltam, énekeltem és futkároztam. Mégis mi maradt meg ezekből? Semmi.

Nadrágot hordok, utálom a saját hangom hallatni, kertes házban sem tarthatok lovat, tudom hogy a szamóca az földi eper. Ki érti ezt?

Édes tudatlanság miért hagytál el?



szevasz tavasz, újra aliz voltam: )

idézetek által haladok előre.

Tudod pajti, annyiszor haladtam visszafelé, hogy már lassan -azt hiszem- megszoktam.

Viszont, most annyira előre haladok, mint az a bizonyos nyíl az alma felé.
Egy egész világot átölelnék most legszivesebben, még azokat a feltételezett felszines embereket is, akikről szó van. Persze, hiszen mindenhol ott vannak.. az ágyad alatt, a konyhában, az ágyad alatt.. mindenhol.
El sem tudod képzelni, hiszen, ahogy irtad mi is egy felszines barátság csapdájába estünk.
Azt hiszem, a sérelmeink egymás felé sodortak minket, és emiatt lehetséges, hogy úgy éreztük vagyunk egymásnak.
Az is tény, hogy én szeretnék jó barátod lenni. Nem hazudok sosem, most sem, sem akkor kedden.
Szeretném, ha nem csak azért mondanád, hogy engem nem gyűlölsz, mert épp én kérdeztem meg.

Csak annyit tudok idézni, amit én is megtanultam a világ legbölcsebb emberétől:

' ha már az emberektől megijedsz, menekülj saját világodba kicsi! '

Menekülni vagy elfutni talán szégyen. De ez a hely a sajátod, végülis ha bemész a saját szobádba, az sem minősíthető nyúlcipőnek.
Légy hát kreatív, váltsd meg a világot, de ne úgy, ahogy mindeki akarja.. szeretet, világbéke? Ugyanmár srácok, ebből azért valljuk be, csak úgy dől az irónia.
Én szeretnék más lenni, mint a többi suta, droid ember. Nem szeretnék zombi-utánfutója lenni egy körömcipös némbernek, aki azt hiszi szép, és elérhetetlen, mikor ő a legrosszabb zár az univerzumban.

Jelenleg két ujjamon megtudom számolni, kik azok az emberek, akiket igazán. A többi valahol elveszett. Megvannak, csak talán ők is a saját világukba menekültek, így aztán a felszín maradt meg nekünk, mint jó barát.

Azt hiszed, csak azért beszélek így, mert Aliz vagyok Csodaországból. Ez a leányzó, csupán a nevének él. Egy mesére építi az életét. Insane!

Talán?! De neked ez fáj a legjobban, ugyanis te képtelen; és irigy vagy!



szevasz tavasz, aliz voltam: )

dél, és ami utána következik

Átértékelődött bennem minden. Azt hiszem változtam, ezt meg is jegyezték, hál' istennek jó irányba.
Viszont létezik az, hogy valaki 3 hónap alatt szeressen, utáljon, gyűlöljön, fájjon, nehezteljen, boldogságban fulldokoljon, és még közönyös is legyen; órák, percek lepergése alatt?

Egyszerű a válasz: létezik, de abnormális. Abnormális, de érző lélek.

Mindigis azt írtam/mondtam, ha lehetne egy kívánságom az lenne, hogy a legjobb barátommal újra együtt lehessek. Ám, ma valahogy rájöttem, hogy az utóbbi egy évben nem ugyanarra az emberre gondoltam. Nem kergetem már az elérhetetlent, hanem egy még rosszabb esetbe botlottam bele: van, él és virul, még sem lehetek vele, csak mert nem a szomszéd házban lakik.
Visszakívánom Balatont, visszakívánom az osztálykirándulást, amit csakis kizárólag azért vártam, hogy vele lehessek.
Ő az, akiben megbízok, és ismer, nem csak arról, hogy: " ez a csaj ír, fotókat művel, totál kész ahogy kacag, kicsit fura ". Azt a csöppnyi pluszt is meglátta bennem, és sulykolja belém. Ő az én kétlábonjáró önbizalmam.


hiányzol Tóbi, mint neked én.. talán ez a legkifejezőbb hasonlat erre.

szeretlek, és tudd ám, hogy én mindig itt leszek, és a te hugid maradok.
: )




szevasz tavasz, aliz voltam.

wonderland

Éreztétek már ti is biztosan, hogy haladtok egy úton, de valahogy sosem lesz vége. Igaz?

Jelen pillanatban én is így érzem, azzal a különbséggel, hogy nem tudom még az útnak a nevét se, azt se honnan kezdődött, a végét így főleg nem látom, nem találom. Talán nem is keresem igazán..

Teljesen véletlen megint nem tudom miről beszélek. Ez mostanában így van. Meg vagyok kavarodva, túl sok benyomás éri a buksómat. Lassan már azt is csak azért tudom, hogy lány vagyok, mert barátom ebben megerősít mindennap. A nevemet is tudom.. egész jól állok. Végülis hazajutni bármikor haza tudok jönni.
Csak.. az a haza, az kinek mit jelent?
Nekem nem a szobámat, nem a lakást, valami teljesen más az otthon. Messze van, mégis mindig a hátam mögött, és csak én ismerem, nem látja senki más, csak én. Magába szippant, mint függő a kokaint. ( hüjj de érdekes hasonlat.. ) Magához húz, átölel a nyugalom, egy felsőbbrendű kapocs.

Hintáznék ezen a helyen. Szívesen megörökíteném nektek fényképen, de ezt csak olyan láthatja, aki engem igazán ismer, és emellett olyan képzelőerővel rendelkezik, mint egy ovis, aki túl sok lekváros buktát evett és túlontúl sok mesét nézett.

Akárhogy is, nem létezik ilyen ember, pedig jó lenne valakivel megosztani ezt. Van, aki engem ismer, van aki a képzeletemet. Olyan nincs, aki mindkettőt.




szevasz tavasz, aliz voltam: )

hard enough

Két hosszú hete, vagy lehet több ideje nem írtam.. hiányzott már. De gyorsan elmúlt ez a pár hét. Most pedig újra munkába temetkezem, lassan eljön a szüretelés.
Meglátjuk május elsején, megérte-e oly sokat figyelni, tanulni, és igyekezni. Nem szégyellem egy picikét sem, hogy az utóbbi időben pihentem. A következő 3 hétre készültem lelkileg, fizikailag, mindenhogy.
Most már csak várnom kell.



Valamiért nem volt sok kedvem ideülni és beszélgetni másokkal, de azért bejelentkeztem, hátha keresne valaki. Aztán hirtelen egy olyan dolog bukkant fel csak úgy a virtuális semmiből, amire enyhén szólva rácsodálkoztam. Na jó, úgy kellett a helyére csavarozni az államat, és visszavarrni a nyelvemet. Konkrétan magam sem tudom mit higyjek. Egy nagyon rossz tréfa, esetleg egy április elsejei nem éppen ízléses csel.
Az a legnagyobb baj ezzel, hogy belegondoltam abba, mi lenne ha tényleg az elmúlt két év csak egy színjáték lett volna. De boldog lennék, istenem.
Most ez adná a legtöbb energiát a felvételihez. Az erőt, hogy elég önbizalmam legyen, hogy lesöpörjek mindenkit a járdáról, hogy mindenkit odébb tudjak rakni végre, és csak magammal tudjak foglalkozni, és azokkal, akik igazán megérdemlik a figyelmet és törődést.




szevasz tavasz, aliz voltam: )

22

Holnap veled akarom ünnepelni a 22-dik születésnapodat !

Egyetlen hiba van, hogy ez kivitelezhetetlen/kivitelezném.

Magasodik a felleg, zuhanok.
Fájdalmasan tekintek vissza, vissza rád, kicsit félek. Olyan sápadt vagy. Piros felhőkön törökülésben kuporogsz és csak mosolyogsz.
Mintha élveznéd, ahogy szenvedek. A szeretet átcsap hiányba, kimondhatatlan szúró, hasogató és hívó érzésbe.


Az emberek olyanok, mint az autók. Életük elején erejük tejében vannak, a kárpit még kicsikét sem kopott, a fényezésbe szinte látni lehet az arcokat. Szinte tündökölnek.
A gond csak ott van, hogy némelyik túl sokat utazik, belefárad, leparkol, és ott is marad ahol van. Már nincs benzine továbbállni.
Némelyik csak a városban furikáz, azt sem tudja mit akar, és szépen lassan elhasználódik, vagy éppen kimegy a divatból.
Valamelyik autó pedig teljes sebességgel csapódik bele a szembejövőbe, és örök életére megbélyegzett lesz, sosem tér vissza az utakra.

Nem akarok egy üres parkolóban egyedül állni, ha már meguntam az életet.
Nem akarok megbélyegezve élni, egy roncstelepen, ahol alkatrészeimet cserélik, és a hozzám nem értők szétzúznak.
Nem akarok már autó sem lenni.


elmult pár hónap képei


szevasz tavasz, aliz voltam.

tudat

Állítólag az ember tudatalattija csak álmában nyílik meg.

A legjobb barátom nagyon sokat mesélt a kapcsolatairól, hogy mit hogy kell az életben. Ezt a blogot nem nekem, mint Aliznak, hanem mint egy visszhangnak köszönhetitek. A legjobb lenne, ha tényleg csak képzetek lennének ezek az írások. Az elfelejtett emlékek, bolondságok, filmek, kopott díványok.
Sosem fogom magamra mondani, hogy boldog, szomorú, magányos, vagy épp összetört. Van bennem annyi tartás, hogy tudjam mit akarok az élettől, és ezt követelni fogom. Görcsösen szorítom, el nem engedem..

Ahogy téged sem, kedveském. Talán itt hagytál, de talán ez a következő kis monológod, hogyan éljek igazán. Hintázás közben sem a szél suttog, hallom a hibáimat, hallom, mennyire büszke vagy rám.
Egyetlen egy dolgot kérek tőled: szorítsd meg a kezem és úgy vezess. Ne így, én nem akarok hibáimból tanulni, én nem akarok önálló lenni. Kicsi, törékeny lélek vagyok. Szeretném tudni tudatalatt is, hogy mit akarok.
Micsoda dolog ez, hogy a tudatalattim, és én - vagy hogy is van ez, már én is lassan belekavarodom - teljesen mást érzünk?

Én szeretem ezt a fiút, mégis hogy mondhattam neki ilyet álmomban? (Fura vagyok, kezdem megérezni a bögre teát.)
A legrosszabb, hogy neki ez nem okozott akkora fejtörést, mint nekem. Általában befolyásolnak az álmaim. Nem volt még úgy, hogy alvás közben ilyen érthetően beszéltem volna, és ez engem rettentően zavar, mivel nem tudatosan szoktam szeretni valakit, hanem csak úgy érzem, érzem hogy szeretem. Végülis így működik, nemde? : )

kuszák lettünk ma este.. egészen kuszák.


szevasz tavasz, aliz voltam

és a pirománságom meghozta gyümölcsét.
újra hallom a suttogást, és újra szabad lehetek a gondolataimmal.
maró fájdalom, belém égett vigyorkandúr, és füstös könnyek.

ennyi maradt belőled, mint barátból.





szevasz tavasz, aliz voltam.

let's have SZ.A.F.T.

Húzós volt ez a hét.

Teljesen más irányba kezdtem el felejteni. Elfelejtettem, ki az igazán fontos, ki az, akivel nevethetek, kik azok akikkel bármikor jól esik a vörösbor meg a kóla. Színvonal semmiképp sem jelentkezik az italban, annál inkább a társaságban.
Elfelejtettem mi a célom az életben, elfelejtettem, ki szeret a legjobban, elfelejtettem, amit megígértem.
Nos, csak annyit tudok írni, hogy bármi gond is van, igyekezz gyorsan átlendülni rajta. Ha egyedül vagy keress fel egy régi barátot, ha van valakid, igyekezz vele beszélni róla. Ne akarj annyira makacskodni, ne akarj annyira sebezhetetlennek látszani. Csupán ennyi a tanácsom erre a hétre, így a tél végén.

Remélem végre vége lesz, mert már unom, hogy nem süt a nap, fázik a talpam, sapkát kell hordanom, és nem marad hullámos a hajam.

Várom a tavaszt, az újjászületést, az új korszak kezdetét, ahol már nem kell a középiskolai padot koptatnom. Ez lesz a legszebb és legnyugalmasabb tavaszom. Amíg a legtöbb társam az érettségi miatt aggódik, addig én a felvételimen. Még mindig úgy érzem, én jártam jobban.



szevasz tavasz, aliz voltam.

Mivel lenne jobb ha ellökném magamtól azt az embert, aki a legőszintébben szeret?

Láthatjuk, ahogy a mellékelt ábra is mutatja, hogy a férfiak hajlamosak arra, hogy hülyeségekre gondoljanak. Persze a nők is..
A fiúk azok mások. Szeretik a focit nézni, főleg ha mi mondjuk nekik, nagylelkűségnek álcázva, hogy ' igen drága nyugodtan nézd csak '. Mi lányok persze teljesen másra gondolunk.

Ha valakit szeretsz, azt igyekszel minél hamarabb magad mellé láncolni, hozzád varrni, nehogy bármi baja essen, esetleg végleg elhagyjon. Ez sajnos nem mindig jó.


Teret kell hagynunk egymásnak, hogy szívből szerethessük a másik felünket. Nem kell ahhoz mindig mondani ' szeretlek ', inkább mutasd ki.. ezerszer többet jelent egy puszi a homlokra, mint ez a tetves elhasználódott szavacska.

Egyikünk sem tökéletes, és ez pont így a szép. Elfogadni az apró és buta hibákat, elfogadni egymás ellentétes nemű barátait, elfogadni a hóbortokat, segíteni egymást az úton. Ezt jelenti valakit szeretni.
Nem az, hogy szivecskébe írod a nevét a töri füzeted lapjainak sarkára, vagy hogy állandóan nyálas, copyzott üzeneteket küldesz neki, vagy épp ajándékokkal halmozod el.

Nekem a szeretet egyenlő a magasfokú megértéssel, vagyis az életfelfogásommal való megbékéléssel. Elenyésző azon emberek száma, akik valóban megértettek, és az érzelmeiket is belekeverték ebbe.
Általában vagy az egyik, vagy a másik működött csak, ugyanis egyetlen egy belső tulajdonság van, amivel nem tudok küzdeni, és inkább hátat fordítok akkor az illetőnek, az pedig a féltékenység. Egyszer sem kerültem ki féltékenységi vitából győztesként, mivel a fiúk többsége nem tűr meg másokat a barátnőik körül. Nagy hiba! Főleg egy olyan lánynál, akinek többnyire fiú barátai vannak..

Az emberek féltik a kincseiket. Én viszont mindig is tudtam, és tudom, hogy ha féltem, ha nem, úgyis maga dönti el, megmarad-e nekem, vagy sem. Hiába hisztiznék.. ha egyszer nem akar maradni az én kincsem, akkor nem fog. Ezért kár félteni. Fő, hogy tisztán lássuk a helyzetünket, és mindig tisztában legyünk az érzéssel, és ezeket mutassuk is ki. Könyörgöm ne akarjon senki egy jégcsap, esetleg egy fadarab szintjére süllyedni, mert - én mondom - sírás lesz a vége. (amikor már többnyire késő van)

Sosem szeretném újra megérezni milyen teljesen egyedül lenni ebben a 'fene jó' világban, ha továbbra is magamat adom tudom nem lesz semmi probléma.

Gondold át az életed, és lásd meg ki az aki valóban szeret. Legyen az barát, testvér, szülő vagy a szerelmed, én csak annyit kérek tőled, vedd észre, és szeresd őt viszont.



szevasz tavasz, aliz voltam.

nem

Nem vagyok a testemnek ura, nem vagyok a cselekedeteim ura, sem a gondolataimé. Csak szabadulni szeretnék egy időre, ez alól a bélyeg alól.
Nem vagyok beteg, nem vagyok egy roncs, ami a tenger fenekén csücsül és vár a búvárokra. Nem vagyok öreg tölgy a világ peremén egy vízesésnél, és nem vagyok különleges egyed.
Csak egyszerű emberi teremtés, akinek néha kell a megnyugvás, az emlékek, és az ezzel járó tehermentesség.
Nehézkes tárgyakat aggattok rám, felelősséggel ruháztok fel, de mégis ez kinek lesz hasznára? Neked. Ki másnak? Nekem csak akkor lehet jó, ha vigyáznak rám. Még akkor sem egészen.
Félek, hogy túl sok ember lelkét vállalom magamra, és túl sok lelket és elmét szabadítok fel magamban.
Már nem vagyok ura a helyzetnek sem. Ujjaim görcsösen szorítják a semmit, mely jéggé fagy és nem olvad fel a szorítástól. Hátam meggörnyed, lábujjaim összehúzom, combjaim libabőrösek. Mit jelentsen ez? Hisz még ébren vagyok, írok, figyelek. Már nem tudnám megmagyarázni az előző soraim jelentését.
Csak úszok az árral, nincs senki mellettem, mindenki már alszik, és keresi a megnyugvást jelentő pontot. Itt van mögöttem egy lépéssel, de félek hátat fordítani saját magamnak.
Egy lágy sötét sziluett ül az ágyam szélén, lehajtott fejjel, beszél hozzám. Suttog, hallom ahogy kérlel. Nem tudok segíteni, hiányzol de elfelejtelek. Ezt teszed velem. Eddig azt kérted felejtsek, most meg visszamászkálsz suttogni, hogy ne engedjelek.
Pofátlan egy lélek vagy te!



szevasz tavasz, aliz voltam

u.i. Siethetnél igazán Tavasz..ez a Tél úrfi már teljesen felemészti a készleten lévő sütimet.

hogy is mondjam?!

szeretem őket: )
* Azt a vörös libát, aki ugyanolyan elveszett, mint én.
* Azt az örök Gigolot, akit kisöcsémként szeretek.
* Azt az ölelgetős fenegyereket, akivel kicsiként még egymás haját téptük.
* Azt a zenészt, aki nagyon jó barátom lett, és marad is.
* Azt a szépszemű harcost, akivel a legcsendesebb délutánomat töltöttem.
* Azt a kalapos egyént, akihez mindig kell idő, hogy újra és újra egymásra találjunk.
* Azt a husifejű pécsi bátyót, aki nekem kíván minden egyes kéményseprő láttán.
* Azt a szerelmes flótást, aki tücsköt bogarat akar, és egy csillaghullás miatt meg is kapja.
* Azt a buta teremtést, aki mindig is a legjobb marad.

Néha nekem is kell köszönetet mondanom, azért a sok hallgatásért, amit eltűrtök, miközben csak dumálok.
És még a lényeget is kihalljátok, egyszerűen felértek egy csodával nekem.

Köszönöm.

szevasz tavasz, aliz voltam.

tea délután csodaországban

Nézek ki a napsütésbe burkolózott tujákhoz, szinte hívogat a napfény ki a teraszra. Amikor a kilincset elfordítottam mélyet sóhajtott, majd fájdalmasan megnyekkent, mintha a világ összes panaszát nyögte volna ki. Kiléptem, meztelen lábam érezte a hűs járólapot, és végtagjaim libabőrösek lettek. Szétnéztem, és leültem szépen, kényelmesen, a magammal vitt párnákra, mintha csak tavasz lenne. Nem vittem füzetet, se könyvet, csak élveztem a langyos meleget, ami már a talpamat is felmelegítette.

Becsuktam a szememet, és odaképzeltem mindenkit, aki valaha fontos volt számomra, és egy képzeletbeli tea délutánt tartottunk, így négyesben.
Közben a hajamat a szellő fújta, arcomon vigyor kerekedett, és csak képzeltem.

Képzeltem hogy itt van a legszerelmesebb, a legigazabb, és a legpécsibb. A három akiktől tényleg kerekedik az a mosoly. Szép íves vonalát csak ti tudjátok elérni, szinte varázslat, ami történik velem. El sem hiszem, hogy velem vagytok.

Aztán egyszerre elbújik a nap előlem. Úgy érezte biztosan, hogy nem vele foglalkozom, ezért bosszúból egy fehér habos felhő mögé kuporodott. A mosoly elgörbült, és már csak a hiány maradt, a jelenlétetek helyett. Elfolytak az arcok, a teát itt hagytátok, és még elpakolni is nekem kellett.



szevasz tavasz, aliz voltam.

amikor már csak a hab hiányzik.

Kitörnek belőlem az indulatok, fájó megszólalások minden egyes pillanatban.

Tényleg engem kell céltáblának használni?

Ilyen hidegbe ráadásul. Mindig csak elbotlok, megcsúszok, mert hideg van, és befagynak a tócsák, amikre aztán hópelyhek sokasága hullik le a messziségből.
Legalább ha nyár lenne, nem lenne esélyem se elesni.. vagyis, ha jobban belegondolok.. ismerem magamat, nagyon jól tudom, hogy bármikor, bárhol, bármilyen körülmények között sikeresen elzúgok.
Így volt ez a lovakkal, a gitárral, a továbbtanulási álmokkal, a barátokkal, és valószínűleg így lesz ez a fényképezéssel is.

Inkább nem is áltatom magam.

Volt egy-két szép pillanatom a srácokkal, de valljuk be őszintén semmi esélyem.
Nézzünk szembe a tényekkel. Ez olyan mintha azt mondaná bárki, hogy még lehetőségem lesz megölelni a legjobb barátomat, amikor tudom nagyon jól, hogy ez nem kivitelezhető.
Vannak olyan dolgok, amik talán tényleg csak álmok maradnak, és hiába küzdünk oly annyira értük. És talán nem csak szerelem terén vannak meg azok a bizonyos ' felesleges körök '.
Az a bibi ezzel csak, hogy annyira akarom, és már olyan sokat kellett kihagynom, és feladnom. Annyira de annyira fájna. Kifejezhetetlenül.
Arról nem is beszélve, hogy az a sok ember, aki támogat most csalódni fog bennem. Ráadásul nem is kicsit, hiszen én papolok mindig arról, hogy nyugodtan kell lenni, küzdeni az álmainkért, mert tényleg megéri.
Ahogy az ábra is mutatja, én koppanok ezek után a legnagyobbat. Hazudtam mindenkinek magamról, hogy mit érdemes csinálni az életükben. Egy csalónak érzem magam, a blogot, a képeimet, az egész életemet, és beleértve a vágyaimat is.

Ennek ellenére, nem leszek olyan butácska libus, hogy ne adjam be a pályázatot, vagy épp a jelentkezésemet a főiskolára. Ez most csak azért van, mert leesett, hogy mire vállalkoztam, és hogy mivel nézek szembe három hónap múlva.
Ha sikerem lesz, törlöm a blogot örökre, a régi csalódásokat ezzel együtt, és hogy valaha volt egyszer egy olyan ember, aki félt attól, hogy sosem éri el a célját.

butaságok halmaza, köszönet

Tegnapról mára.
Tegnap kaptam igazán hideget, bele a nyakamba. Azt hiszem, részben az igazság fáj, és hogy túl nagy a magamba fektetett bizalom.
Másfelől, 3 jófigura felvidított, avagy lelket öntött belém.
Ma pedig varázslatnak voltam szemtanúja, és nevettem azokon, akik furán néztek, milyen fullos nyakláncot hordok, ami egyébként csak egy fényképezőgép volt: )
Az első, akiről tudom, hogy sosem engedi, hogy feladjam, és velem együtt küzd, szinte úgy érzem noszogat, de kis lépésekben mégis haladok előre. Ő az én egyetlen biztos pontom, imádom-szeretem. ♥
A második, akit bátyámként szeretek, és habár jó rég nem találkoztunk, legnagyobb rajongóim közé tartozik.
A harmadik, de nem utolsó sorban ücsörgő lábat lógató ember pedig, egy új forma.
Valahogy nem is olyan új, valamiért saját magam felfogását és érzéseit fedeztem fel benne. Csak éppen ő az ellenkező nemhez tartozik.
Az egyetlen ember, akinek a szótlansága kicsikét sem zavart. Sőt inkább jól esett.
Fura, de érzem, hogy új barátra leltem személyében. Egy apróságot ígért, de másnak még egy ilyen ígéret megtartása is nehézségeket okoz.

Köszönöm a délutánt és a támogatást : ) ♥


Mellesleg sziasztok az új olvasóknak, kíváncsivá tettetek, hogy kik vagytok: ) szép estét nektek is.



szevasz tavasz, aliz voltam ^^

hidegmeleg, inkább meleg

Érzem a számmal, érzem a libabőrt, érzem ahogy futkos, érzem ahogy hozzám búj, érzem ahogy átölel, vállaimat szurkálja jeges ujjaival.
Hideg, mint régi jóbarát.
Ilyenkor csak ő vigyáz a képzeletemre, felkavarja a gondolatokat, már meséket látok, hallok, ízlelek. Aztán észre veszem, hogy kiégett a fény. Se belül, se kívül. Sötétség, akit én nem szeretek, bár jó barátja Hideg úrnak.
Nem kérhetem, hogy válasszon köztem, és a Sötétség között, ezért inkább elviselem, és az ölébe dőlök.
Kétszínű vagyok, de őszinte. Legalább én nem palástolom, hogy van, amit palástolok.
Bonyolult felfogás nemde?
Már megszokhattad kedves: )
Inkább itt hagyom mindkettőt, odaszólok, hogy várjanak, és megyek hozzád egy kósza pusziért.
Rájuk csukom az ajtót, hideg és sötétség most egymást ölelve összegabalyodik az ágyamon, szinte hallom, ahogy kuncognak. Nem bírom elviselni boldogságukat, illedelmesen elsétálok, észre sem veszik.
A kapunál áll, és figyel, minden lépésemet megjegyzi, s fejében újra és újra lejátssza. Látszik rajta, sugárzik, hogy mennyire. Remélem ő is látja, ahogy a szemem is mosolyog rá.
Amikor beengedem, forró leheletét érzem a nyakamon, még a kisujjam is beleremeg, annyira vártam.
Ez nem kétség, ez nem csak játék most. Ez szín tiszta szeretet. Inkább szerelem. Szerelmes vagyok az érzésbe, abba melegbe, ami átjár. Ami mindent túlél.
A gond az, hogy talán lesz idő, mikor már megéget, és az már fájna.

Ne hagyd, hogy kicsit is fájjon.




szevasz tavasz, aliz voltam.

Egyszerűen átérzem.
Itthon mécsest gyújtok.
Szarból épült ez a világ is, ilyenkor nincs mit mondani.
Megakad a lélegzet..és az ő torkukon szorul a hurok, amit mások érdemelnek.

A hosszú út végére, emlékül.

ami a tanulság

Az ember másoktól sosem tanul. Inkább eltapossa ugyanazt az utat, amit mások oly nehezen jártak be. Hol rögös, hol sima, hol hullámzó, hol csak lefelé tart, hol van kitérő, hol pedig csak stoppolunk, és várunk.
De semmiképp sem ugyanazt az utat járjuk. Hányszor kaptunk jó tanácsot, és tagadtuk meg fejünkben, míg a szánkon a következő szavak estek ki: Köszi, megfogadom.

Egyszerűen nem tudod úgysem megfogadni. Ha igazán éled az életed, sosem fogod. Sajnos, vagy nem sajnos, hiába mondassz bármit, amitől jobban érzem magam, képtelen vagyok megfogadni. Egy belső késztetés az, amitől a saját utam járom.

Persze mint mindenhol, itt is vannak kivételek. Azt hiszem, akárhányszor esünk pofára, az elején mindig valaki megmondta.. most gondolkozz el ezen, hagyok időt, nem tűnik el a blog sem..
Oké, most gondold végig, hányszor idéztél volt barátot, szerelmet, elvesztett szeretteidet. Megvan?
Na éppen erről pötyögök, hogy mennyire hálátlan népség vagyunk mi emberek. Amíg megvan mindenünk és mindenki, aki fontos számunkra, nem igazán értékeljük azok segítségét, tanácsait. Mikor már nincs visszaút, és nem tudunk rükvercbe váltani, akkor botlunk nagyot egy buckába, amit mások már kilométerekről láttak, de mi még azért sem kerüljük ki!

Feladni sosem kell semmit. Ha te is annyira szeretsz buksira koppanni mint én, akkor vagy igazán érző lélek. Lehet, hogy már lilul a fejed, zöldül a térded, és kékül a könyököd.. Bármi történjék is, mindig lesz olyan, aki megpuszilgassa őket. És többnyire figyeld meg, az az ember lesz, aki azelőtt, azt a megfogadandó tanácsot adta. Amondó vagyok, hogy Ő az igaz barátod.

: )



szevasz tavasz, aliz voltam.

tartózkodj

Menj minél messzebb a vágánytól, még elsuhan melletted az életed.

Sosem kértem, hogy legyél olyan, mint Ő. Talán a saját kis világomban eldöntöttem, hogy te vagy Ő. De akkorsem kértelek. Tényleg.
Sosem kértem, hogy azt mondd a legjobb barátod vagyok.
Sosem kértem, hogy mindig keress.
Sosem kértem, hogy elgyere.
Csupán annyit kértem, én hadd szeresselek.: ) Mint jó régen Őt. Igazából, csak elviselned kellett volna, meg párszor a válladat nyújtani.
Valamiért ez nekünk nagyon nem ment.. vagyis inkább neked. Vártam, hátha majd holnap úgy fogsz rám le nézni, mint óriás a törpére. Küszködés volt csak.
Ég és Föld vagyunk. Míg én szállok, repülök egyik ágról a másikra, addig te görcsösen kapaszkodsz a múltba. Még nálam is jobban ragaszkodsz a régi énedhez.
Talán majd egyszer újra látjuk egymást Bföldváron.. csak ez már a véletlen műve lesz, nem egy jóhiszemű kislány várva várt álma.

Inkább arra kérlek, hogy tartózkodjunk, mint a fejesek a parlamentbe. Nem akarok felőled hallani, mert te nem az én barátom akarsz lenni. Valaki teljesen mást keresel.
Remélem egyszer megtalálod a sok hazugság mögött.



szevasz tavasz, aliz voltam : )