2014. november 26., szerda

227

az idő egy olyan értelmetlen szar tényezője életünknek.
van időnk fuldokolni a piában és a drogban, van időnk fellökni egymást a metróra sietve. és arra is van időnk, hogy haragudjunk, és hogy barátokat veszítsünk.

inkább lehetne időnk mosolyogni, zenét hallani a szélben, vagy épp kocsikázni éjszaka. lehetne időnk csókot váltani, gyereket csinálni, ölelni, babusgatni.
és ehelyett mi van? nincs időnk.

az, hogy meddig fogjuk egymást szeretni, az -mint minden más is- az idő függvénye. akkora bölcsességek esnek ki a kezem közül ma este..fogjatok le!

egyébként marha unalmas lenne az életem. itt vagyok immáron lassan 22 éves, de mit mutathatok fel, hogy "nézd, ez itt mind úgy lett, hogy én gerjesztettem!"
na persze.. én és az újabb "miért nem lehetek én a világmegváltó?" gondolataim. ne felejtsétek, egyszer akkor is az leszek.
bár mostanában gyenge vagyok, mint a harmatcsepp korán reggel a kilincsen. úgy érzem magam, mint aki szerelmes, de nem tudja mondani, se mutatni, se semmilyen formában kifejezni. ez nem jó, mert közben meg azt is tisztán érzem, hogy azt akarja az univerzum, hogy vége legyen.

bárcsak ne úgy lenne.

2014. november 21., péntek

226

kettő
huszonkettő
kétszáz
kétszázhúsz
huszonhat
kétszázhuszonhat
hat

hat éve lesz lassan. 
kerestelek. egészen sokáig kerestelek. talán még a mai napig kereslek a fejem legmélyebb bugyraiban, hogy mégis hol veszítettelek el. 23-án? ugyan. itt nem a karácsonyi balesetről van szó. ami előtte történt.

csilliószor átgondolom a mondatokat, amiket aznap éjszaka mondtam. ezer meg ezer kis betű cseng össze percenként a gondolataimban, mégis erre emlékszem. kristálytisztán. 
annyira tisztán, hogy a kristályosság a szememből tükröződik. 
még mindig nehezen tudok karácsonyt ünnepelni. szépek a fények idehaza. nem lesz itt karácsonyfánk, ellenben a gőtéknek van. szeretnéd őket, hálás kis dögök..
-aj annyira hiányzol-
kedves dolog, hogy még a mai napig sem hagysz teljesen egyedül. jó, hogy az ötödik évfordulóra átadtál másnak. nem tudom az ő álmaiba hogyan csempésztél bele, de köszönöm.
köszönöm a téli meleget, a tanításait, a világnézetét, a békét, a szeretetreméltó kissárkányokat, hogy végre az a kevés barát, aki megmaradt, azt nem kell elfelejtenem miatta. nincs bosszúság meg műkaja, se elvált szülők meg bolond ex barátnő.
csak a budai kis lakás. vele, a sárkányokkal, meg itt-ott egy vándorral, aki nálunk tér meg.

kár hogy ebben te csak eszmei érték vagy csupán. jó lenne pár közös fotó, vagy egy főzőcske, vagy egy bringázás, vagy egy jó kis kirándulás a rám-szakadékba. 
6 éve már, hogy jó lenne, ha itt lennél.


szevasz tavasz, jöhet a fagy.


2014. november 14., péntek

225

mesélnék.

-nem tudhatod ki ő!-mondta a fiú- végülis lehet, hogy egy pszichopata, elmeroggyant, aki csak a vesédet akarja eladni. közben párszor megdug, meg leitat. 
-igen, vagy a tüdőmet, vagy a májamat. tüdőt egyébként lehetséges eladni? úgy értem tényleg beépíthető lenne más emberi testbe?-kérdeztem.
-ne légy buta! az az igazság nem tudom.-felelte a srác.

történt ugyanis, hogy ez a srác beszélt hozzám, volt, hogy ő volt a legjobb barátom. rossz ez a múltidő használat. mármint nyelvtanilag jó és nyelvhasználatom is perfekt, amióta ilyen órára is járok. de a tény, hogy használnom kell, hogy már elmúltak a mi csevegéseink. az az igazán rossz.
szerettetek már magatoknál jobban valakit?
én igen. én konkrétan mindenkit jobban szeretek magamnál. úgy értem ha valaki tetszett, azt inkább elfogadtam barátnak, még ha fájt is. belenyugodtam mindig, hogy én nem lehetek elég jó senkinek. csupán barátnak. vagy rossz esetben csak egy kalandnak. még rosszabb esetben több kalandnak. több olyan léleklecsapoló kalandnak.
úgy értem a kalandokat, ahogy ti is értitek. legyen az szex, vagy csak egy normafai séta. legyen az egy téli hidegben bőrkabátban menni a bulira, csak hogy végre megkérdezze, hogy "kéred a kabátom?". vagy legyen az félnapi utazás az ország másik felére, hogy egy kicsit szépnek érezd a lelkedet, amíg a gondolataival erőszakol meg téged. vagy akár legyen egy csalóka telefonhívás az éjszaka közepén. 
volt már bennetek olyan szégyen, amit csak mások előtt szégyeltetek? bennem rengeteg ilyen van. de valójában ez hozzátartozik a változáshoz. 
jön egy-két elbaszott barátság, elbaszott majdnem hatalmas szerelem, csak te éppen olyan lelkisérült vagy, és ezt hangosan hangoztatod, hogy mindenki megcsapol. 

de velem együtt büszke lehetsz magadra, amiért ezek az undorító alakok újra élhetnek, úgy igazán. ugyanis miattad élnek újra a jelenben. mi, kiknek lelkei olyan öregek, mint az univerzum, mi vagyunk azok, akik éltetik ezeket a tolvajokat.
tolvajok, hisz öreg lelked darabjaival játszanak, megcsámcsogják őket, kiköpik, és aztán még a seggüket is kitörlik vele. elfelejtik a neved, az arcod, nem ismerik már a hangod sem. nem létezel már számukra.
és én sem létezem.

a hatalmas kérdés, hogy van-e olyan név, akit egy olyan halmazba sorolsz, aminek a leírása a következő:
visszahívott, mikor elcsuklott a hangom
ölelést kínált és boldogan borultam bele
kaját vett, mikor éhesebb voltam, mint egy csöves a nyugati aluljáróban
rám szólt, mikor ostoba voltam
megnevettetett ha ázott volt az arcom
nem hagyta, hogy elvesszek
pénzt, adott, mikor nem volt pénzem hazamenni
mindig írt, mindig kérdezett, mindig válaszolt, mindig boldogat kívánt
mindig bocsánatot kért, ha látta, hogy rosszul veszem a poént
szóval? hogy állsz a listával?
nekem pár név ugrik be, ennek felével nem is tartom a kapcsolatot. na persze, akik valaha is ebben a körben voltak, maradnak is. nem vagyunk rosszban, csak már máshol járnak. külföldön, vagy csak a szomszéd kerületben, azért őket még pajtásnak mondom.
mindenesetre azt tudom, hogy akik most körbe vesznek, az a kevés fazon.

na ők az igazi nagy halmazom!