235 - állapotok

képzeljetek el egy nénit.
olyan 52 éves körülit, de viszonylag olyat, aki jól tartja magát.
szóval ez a néni betér ma levesezni.
megkérdezi: -miért van mindig folyton édes gyümölcs leves?
erre én: -most is van két féle sós is a 4 féle levesből..
n: -de azok nem szimpatikusak, így nem tudok választani. minek ide édes? úgyse eszi senki..
én: eszik pedig.. de akkor édes ne legyen, hogy aki édeset akar, az végképp ne tudjon választani?
n: azok most nincsenek itt, most arról van szó, hogy én nem tudok választani..legközelebb főzzenek sósat. az édeset úgyse eszi senki.

hogy ki mit gondol, nem érdekel. nem kérek kommenteket sem. csak hogy mindenki kicsit nézzen már magába. csak egy picit!

nem mindig a saját szempontjainkat kellene szemelőtt tartanunk, vagy legalábbis nem 100%. ha annyi emberség nincs bennünk, hogy nem elégszünk meg azzal a "kínálattal" ami van, és nem hozzuk ki belőle a legjobbat..? akkor mit kamozunk itt a positive vibez-ról meg arról, hogy segítsünk az elesetteken?

mi a francért tanítják a kisgyereknek, hogy azt aki a földön fekszik nem megrugdosni kell még pluszba, hanem segíteni felállni? 

találkoztál már azzal, akit szidsz? amíg nem, addig fogja be szépen mindenki a száját, és menjen el és nézze meg magának, kérdezze meg őket, és ne azt mondja, hogy "ja dehát én azt láttam a tv-be" ... menjen oda és ott szidja össze őket, ha meri.
megnézném ti hogyan kezelnétek azt, hogy nincs semmitek. hogy az egyetlen dolog, ami életben tart, az az, hogy lehet még jobb.

ti miért nem tudtok belegondolni, nekik milyen most? 

miért van az, hogy általam normálisnak ítélt emberek gyűlölködnek, morognak, pocskondiáznak, ráadásul úgy, hogy életükben még egy menekültnek sem nézett  a szemébe?
nem érzitek az erejét, de més a súlyát sem. ti csak azt érzitek, hogy majd itt elszedik a munkátokat meg a béreteket. azt nem rajtuk kell ám keresni, hanem a .. ez most megint egy más tészta..



gratulálok, végleg elveszett bennem minden hit és remény, hogy még van egy minimális értelme magyarországon élni.






én azt kívánom minden elkövetkezendő szülinapomra, névnapomra, karácsonyra, szilveszterre, húsvétra, keresztelőre, pünkösdre, a te szülinapodra meg a lagzira, hogy nézzetek túl azon a nyomorult tv-n, újságon, ablakon. nézzétek meg magatok, hogy elesett embereket rugdostok agyon a földön. miközben egy gyönyörű csengő-bongó jobbikos himnuszt dúdoltok..
mi ez itt?
milyen évet írunk?
HOL VAN BELŐLETEK A KIBASZOTT EMBERSÉG, a LOVE, PEACE meg a UNITY?












-A.

234

néha elfelejtem
néha eszembe jut, mekkora kretén vagyok, hogy mennyit hisztizek azon, hogy nincs itt. de tulajdonképpen nem zavar.
összességében lefoglal a kötelező filmek bámulása, a bringám, meg az új célok. például, hogy bejárjak keróval a suliba. meg hogy egy nyarat külföldön töltsek a semmiből.
bár az utóbbi kijelentésemen annyit még nem dolgoztam, de a többi úgy tűnik végre révbeér.

dolgozz meg minden egyes forintért, és utána olyan királyságos érzés lesz elkölteni arra, amire egész nyáron gyűjtögettél, hogy majd madarat lehet veled fogatni még akkoris, ha szíved mélyén inkább költötted volna egy hatalmas szétesős tripre, vagy egy balatoni nyaralásra.
de ki a francot érdekel?

én azért gyűjtögettem, hogy végre tekerhessek.
ő  azért, hogy végre suliba járhasson. azt hiszem mindkettőnknek meg van a maga útja még ebben az időszakban. én vagyok én, ő meg ő. nincs még kifejezetten mi. esetleg kivételes alkalmakkor, mikor lebetegszünk, vagy épp eszünk. családdal vagyunk, vagy barátokkal. de ez szinte csak látszat, hiszen én is a kis életemnek megfelelő dolgokat szerzem meg. és ő is.

azt hiszem nincs ebben semmi szégyellni valóm, hogy megszoktam, hogy nincs itt.
a lakást szinte magaménak érzem, főleg, ha hatalmas kupikát hagy magaután egy-egy szigetről hazajövős hajnal után. de nem bánom.
örülök, ha boldog. már az sem érdekel, hogy a pénznek örül a legjobban. hiszen én is most a fizumnak jobban örültem, minthogy felvették az egyetemre.
hogy miért?

mert mindketten kurvára önző dögök vagyunk. ez egy igazi közös kis tulajdonságunk, amit egymásban szépen lassan élesztgetünk.
játszhatnám az álszent gyermeket, hogy ez bizony egy rossz kapcsolat.
nem haver. ez egy felnőtt kapcsolat.

dolgozunk, eszünk, iszunk, szeretkezünk, tanulunk, tekerünk, lélegzünk, fújunk.
nincsen eltitkolt pattanás a fenekemen, sem pedig néma horkolás az ő részéről. midnen tiszta és egységes. néha nem tudja, hol vagyok, náha én sem vágom ő merre jár épp.
de azt tudom, hogy mást nem szeretne így engem. önzőségünkben elfelejtjük, hogy talán, talán, amiket cselekszünk, azt egymásért tesszük. én tanulok, mert szeretném elkápráztatni azzal amit írok. ő tanul, hogy megmutassa igen is ér valamit. hogy ő a világon a legcéltudatosabb és talpraesettebb fickó.



nincs mit tenni, meg vannak azok a miértek