2013. június 27., csütörtök

-keser-édes

szerintem még a 21 évem alatt nem volt olyan dolog, amit ennyire akartam.
és nemvolt olyan dolog, amit ilyen odaadással és szerelemmel műveltem volna. ilyen igazán izzó tüzes szerelemmel. már 4 és fél éve ez a mindenem.

olyan görcsösen szorongattam ezt a szerelmet, hogy volt, hogy majdnem kicsúszott a kezeim közül, de volt olyan is, hogy beleégett, vagy épp befásodott.

végül megértem rá, és a sok idegeskedés, munka és depresszió meghozta gyümölcsét.
fényképész lettem.




azt hittem, majd a kapuban fogsz várni. a két év alatt folyamatosan abban a hitben éltem, hogy:
igen, ha vége lesz, ha végre a kezemben tartom ezt a fránya kék könyvet, 
majd visszatérsz egy ölelésre.

és majd a kapualjban vársz.
és majd megölelsz.
megölelsz.
megölsz.
megölsz most kicsit, hogy nem vigyorogtál rám.
hogy nem mondtad, milyen büszke vagy.


szevasz tavasz, kitűzök még pár célt. 
hátha az egyik végén mégis majd ott vársz a kapualjban egy ölelésért.


2013. június 24., hétfő

back to the forest


látni akarom, hallani, szimatolni, érezni, tapintani, simogatni, takargatni, ismerni, loholni, mászni, olvasni, ülni, állni, feküdni, aludni, ébredni.

ébredni a napfényre.
aludni a tábortűz pattogó hangjára.
feküdni a harmatos fűben.
állni a hegy tetőn.
ülni a verandán.
olvasni a gondolatok mögött.
mászni fel a meredeken.
loholni minden elől.
ismerni magam.
takargatni a lelkem.
simogatni a fákat.
tapintani a tűleveleket.
érezni a friss levegőt.
szimatolni a rét összes illatát.
hallani éjszaka a patak zúgását.
látni az erdőt.

emlékszem úgy keltem, hogy nem akarom látni az erdőt.
felszálltam a buszra, és azt gondoltam: mosolygok nektek, csak hagyjatok. számoltam a lovakat, a várostábláknál felkiáltottam, a benzinkúton nem pisiltem és a falukban integettem a rongyos arcú néniknek.
lovagolunk is? ingyen? komolyan? -megdobbant a szívem- én akkor ma vágtázok!

az út végén csak oda értünk, és gyermeki naivsággal azon gondolkodtam, vajon mennyi időbe telne megölelgetni az összes fát?
a bőröm nedves volt, az aznapi esőtől. a lábaimon alig álltam, és a fejem sajgott. talán tényleg kár volt elindulni.
volt ismerkedés, és éjszakai túra. kékes megmászás, sírás is, és nevetés.
akkor még minden este felhívott a hazugság. minden este ő ringatott álomba..meg is betegedtem két napra rá.
láz, és hangtalanság.

az erdő csendre intett, és tüzet rakott belém.
attól kezdve beleszerettem.
a furcsa zöld lombok szemként figyeltek rám. sötét törzsük egy testként borult fölém. a hűvös tél végi szellők súgtak szép bókokat, és babusgatták a csendet a fejemben. elcsendesedtünk, mikor a hegytetőn körbe néztem. távoli vizek hullámai zúgtak a fülemben.
fotózd le!- nem is figyeltem oda semmire- elkapott valami végtelen érzés, ami oda köt.

kiszöktem az utolsó este, és csókot nyomott a homlokomra. álmodtam őzeket és farkasokat magam köré. gondtalan nyugalmat, és földanyai szeretetet.
elbúcsúztunk, és megígértem, hogy visszatérek.

visszatérek hozzád.






szevasz tavasz, aliz júli 12-ig eltűnik.

2013. június 22., szombat

zs kategória

újabb álomba keveredtem.

rázott a hideg, libabőr ölelt és a szél babusgatott.
szóval gy kezdődik újra a keresés.
eltűnnek a gondolatok, és helyüket talányok veszik át:

hol maradnak a nagybetűk?
mostmár mindig csak a semmi íródik majd le? vagy talán lesz valamikor jobb?
hova fogok kerülni?
megint a koporsóban fogok aludni melletted? megint el fogok veszni abban a sűrű erdőben?
benned?


bár tudnám, merre jár az a barna haj.
bár tudnám, még hordod-e a bordó pulcsit.
bár tudnám, szeretsz.


zöld tekintet, szürke mackó. bordó pulcsi és két kerék.
dombok és lépcsők, szökőkút és panelrengeteg. jégkása és tészta.
borsófőzelék hidegen.
nagyon hiányzol nekem.






szevasz tavasz, aliz kéri, hogy felejtsetek.

2013. június 2., vasárnap

the hunter

Mikor az ösvényhez értem, a hátamról levettem a puskát. Feltartottam, és úgy indultam befelé a sűrű erdőbe. Valahol messze farkas vonyítása törte meg a fátyolos csendet. Morgás és harc hangjait üvöltötte a hideg szél. Libabőrösek lettek a végtagjaim, megtorpantam. Nem láttam semmit, a hajnali ködtől. A Nap fénye sem segített. Már úgy tűnt eltévedtem, mikor egy fának támaszkodtam, és mély hasításokat éreztem a törzsön. Odapillantottam: egy ház. Jó az irány.
A fák szorosan ölelték egymást. Fehéret és zöldet láttam mindenhol, de végül kiértem a tisztásra, és megláttalak Téged.
Ott ültél a szirten. Lóbáltad a lábad, és melletted egy farkas ült. Ráhajtottad fejed, mintha a kedvesed lenne. A fegyver még mindig a kezemben volt, lehajtottam és halk léptekkel haladtam feléd.
Az őzek a rengetegből figyeltek engem. Most ők voltak a vadászok, s én a vad. Úgy tűnik az erdő véd téged  mindentől. Az állatok mintha csak a barátaid lennének. Féltik a boldogságod.
Egy botra léptem, ami olyan hangosan reccsent a lábam alatt, mintha a puskával lőttem volna. Megijedtem, és felkaptam a fegyvert. Mintha attól ijedtem volna meg, hogy a farkas nekem ugrik.
Meglepett arcot vágsz, miközben rád fogom a puskát.
Az ordas melletted csak néz. Szinte a lelkemig lát.
Tudja, hogy nem sül el a fegyver, mégis vakkant egyet, hogy észrevegyem, mit művelek. A fegyver kiesik a kezemből, és még mindig csak nézlek.
A hajadat olyan szépen fújja a szél. Meg tudnám számolni az összes hajszálat, még ilyen messziről is. A szemed világít a ködben, mintha egy macskától loptad volna. Nem tudom eldönteni, tényleg itt ülsz-e, vagy csak a képzeletem játszik?
A farkas odajön hozzám, megszaglássza a lábamat, és mellém ül. A kezemet nyújtom, és te belekapaszkodsz. Megölelsz.








Van, hogy az ember elkezd egy történetet, de ahhoz, hogy méltón fejezze be, meg kell ismernie a szereplőket. Azt, akit magáról mintázott, és azt is, akit csupán csak elképzelt egy ismeretlen arccal.

szevasz tavasz, jöhetnél melegíteni.