2011. június 30., csütörtök

Isten ?

Aki sehol sincsen.




Megvágta az ujja hegyét, és vér csordult ki a kis résen. Egy kis apró seb, melyet mégis mélyen érez, szívében, lelkében, elméjében. Mintha egy újabb élettől kellett volna elköszönnie.. és még mindig nem a sajátjától.

~~ Bonyolult dolog ez az emberi agy/szív. Igazából gondolkodtál már rajta, hogy nem a szíveddel érzel. Ha reálisan átgondolod a helyzetet, és figyeltél egy-két biosz órán, akkor rájössz, amire én is. Csak vért pumpál a mocskos ereidbe, szerveidbe. Az agy irányít mindent. A túl sok tündérmese okozta, hogy a realista gondolkodásmód fő tételeit más, úgymond "szebb" körítésben tálalod. Szívemből szeretlek - micsoda bugyuta kifejezés.
Mégis nekem a világot jelenti.
Nem tudok és képtelen vagyok reálisan gondolkodni, nem fogom fel a tényeket. Talán ezért éltem túl. Ezért vagyok itt, pont itt, mert egyszerűen még mindig nem hiszem el, hogy nincsen/nincsenek azok az emberek körülöttem, mint pár évvel, hónappal, nappal ezelőtt. Igazából mindig is tudtam, és tudni fogom, hogy én űzöm el az embereket saját magam mellől.
Ha valaki közel kerül hozzám, és megszeretem, azt rögtön ellököm. [ Értitek amúgy, amit hablatyolok, vagy feleslegesen írok, már megint csak a saját kis lelkemnek? ] Hiába kötődöm az illetőhöz, rájövök, sosem lesz minden a régi, így inkább nem akarok senkinek se egy olyan képet mutatni, ami hamis.
Hamisak az érzéseim. Én csak keresgélem azt az embert, aki pótolhatná. De bolond vagyok, hisz egyetlen emberi tudatot sem lehet pótolni. Még a rendkívül egyszerűeket sem.
Tulajdonképpen nem tudom, még mit keresek itt. Elsüllyednék. Mennyi ember szerethetett volna meg igazán ebben a három évben?! Egyiknek sem hagytam. Még egy picikét sem.
Bánom, de visszacsinálni nem lehet. A kimondott szavak beleégnek az elmébe. Beleégnek a szívedbe. Lehet nem is akarom visszacsinálni. ~~


Sodródik, álmában vérben úszik, mégis átgondolja az egészet. Szívében nincs űr, mert megtalálta saját magában akit keresett. Megijedt, és belekönnyezett, hulltak könnycseppjei, s keveredtek édes vérével. Fuldoklott, és meglátott pár homályos arcot. Szereti őket, de a ködben elengedte kezüket, és ők már messze járnak. Az egyik túl a csillagokon, a másik túl Szófián, a harmadik pedig itt ül mellette, mégis a vállára üt, és odébb ül.


~~ Csekély dolgok azok, mik boldoggá tesznek engem. Olyanok, mint például a hűs szellő. Mikor babusgat, mikor meséket súg a fülembe, mikor összekócolja hajamat és elmémet. Csillagos égbolt, amire ha felnézek olyan, mintha mindig máshol lennék. Az a két szép szempár, amitől mindkettőt érzem.
Mindössze ennyit kérek: hogy sose hagyjon el az érzés. ~~


Bámul, szinte alig lát már. Könnyei elhomályosítják elméjét. Borúja fejét hasogatja. Mégis kezén érzi a szorítást. Mellette van, akit még sosem szerethetett igazán, akit még sosem ölelhetett igazán. Szereti. Meghalni képes lenne érte. Sosem volt szerelmes, nem tudhatja milyen érzés. Nincs elég fantáziája ahhoz, hogy elképzelje milyen lehetne az, ha valakit ennél is jobban szeretne.
De egy hang megsúgja a választ: ennél jobban soha többé!




szevasz tavasz, aliz voltam.

2011. június 28., kedd

keddnek.

" Kedves Kedd!

Remélem jól telnek napjaid, így nyár közepén. Hiányzol, de tudom, hogy egy hét múlva megint itt leszel, és boldoggá teszel két kis lelket végre.
Gondoltam, írok Neked pár sort, mielőtt még ma elköszönök Tőled. Elmesélem, milyen volt Vasárnap bulija. Hát adtunk az érzésnek Szombattal, Szerdával, Csütivel és Péntekkel, viszont Hétfővel volt valami, igazából nem tudom mi zajlik a lelkében.
Én, mint jó barátja a Hétnek, jó lenne ha megérteném Hétfőt. Biztos hogy Ő nem ismer engem. Ez tény.. a másik kérdés, ami foglalkoztat még, hogy én mennyire ismerem Őt. A történtek szerint cseppet sem ismerem. Még annyira sem, mint hittem. Lehet, hogy kicsit több alkohol csorgott le a vékony torkán, - bár ment volna minimum a fele mellé - de attól függetlenül, nem kellett volna engem meg Szombatot megbántania. Ráadásul ilyen kimondhatatlan nagy hülyeségekkel.
Én nem haragszom Rá. Egyszerűen csalódtam. Inkább most kicsit elkerülöm a kínos beszélgetéseket és lerendezem a dolgokat a fejemben. Remélem Szombat is így cselekszik, Hétfő pedig végképp. Nagyon bízok benne, hogy helyesen fog cselekedni ezután, és átgondolja, mit mondd, de még jobban azt, hogyan cselekszik, viselkedik, egyes szituációkban. Remélem megtanulja ezeket kezelni. Végülis a leírás ott van a polcon, csak elő kellene venni.
Most elköszönök, kedves Kedd. Légy jó, ebben a hét napban, aztán találkozunk, és majd hozz magaddal nagyon sok jó kedvet, rengeteg napfényt, vicces pillanatot, millió fényképet és ölelést.

Csókol: Aliz "


szevasz tavasz, aliz voltam

2011. június 27., hétfő

' há kifolyik alólad a beton olyan forró lesz '

Szeleburdiság az határtalan.
Éltél már olyat, hogy kifolyik alólad a beton egy csóktól?
Én azt hittem, hogy a legszenvedélyesebbtől is csak a lábad remeget.

Már csak nem egészen nyolc nap van hátra, és végre láthatok/érezhetek folyékony betont. Alig várom már: )

2011. június 16., csütörtök

Remember Me

" You once told me, our fingerprints don't fade from the lives we touch. "

Egy filmből idézek, mégis mintha csak magunktól idéznék:

" Egyszer azt mondtad, nyomot hagyunk az általunk megérintett életekben. "

Kérdésem csak annyi, miért pont ma jöttem erre rá? Sokszor láttam már a filmet, értettem is. De miért pont ma, június 16-án? Miért olyan érdekes ez a dátum? Semmi sem történt június 16-án.
Nem látok már vissza olyan jól az emlékeimben. Annyira sok minden történt már, és annyira sok június 16-a elmúlt.

Nálam még mindig az a hang számít..az amit soha többet nem hallok újra.

Elmegyek, és veszek egy új füzetet. Elmesélek mindent neked. Minden egyes napomat megosztom, csak hogy tudd, mi van velem. Hogy kérdezhessek, hátha álmomban megsúgod a megfejtést.
Csak három szó az, amit még szükséges lenne elmondanom neked: szeretlek, hiányzol, megbocsájtok.
Szeretlek, mert te tanítottad meg, hogyan legyek önmagam. Hiányzol, mert már 897 napja nem láttalak, és valószínűleg nincs is esély, hogy lássalak. Talán egy, ha akad, de az sem megoldás. Megbocsájtok mindezekért. Amiért ekkora ürességet hagytál bennem, amiért ekkora fájdalmat okoztál.

Valójában ebbe az egész dologba belefáradtam már kicsit. Ezért jó, hogy vannak Ők.





szevasz tavasz, aliz voltam.
u.i: ma megértem, mint a piros alma, július 20-ig él még a blog, aztán már csak magamnak írok.

2011. június 15., szerda

hang[ulat]

Zörgő ágakon kuporog egy Keselyű. Fekete tollai csillognak a Hold fényében. Szinte csak úgy szikráznak. Szürkésebb pihéi, akár a gyárkémény füstje.
Vár valamire, vagy inkább valakire.. Igaz, sosem szokott vadászni, viszont most nyúlhúsra fáj a csőre.
Aztán motoszkálásra lesz figyelmes. Vajon mi lehet az? Talán az a bizonyos Nyúl. Lát valami fehéret, szinte a levegő is megfagy körülötte, annyira fülel.
Aztán hirtelen lecsapna, amikor észreveszi, ez nem a Nyúl, ez egy világosbarna Mackó.
Hirtelen visszakapja szárnyát, karmait visszahúzza a hasa alá, és nyájasan virnyog: " Szervusz Mackó ".
A Medve nem válaszol, csak halkan szedegeti az epret. Majszol, ez a kedvence. A Keselyű visszarepül, hatalmasakat suhintva szárnyaival. Üldögél, a szokásos helyén, várja a zsákmányt.
Hirtelen arra lesz figyelmes, hogy Mackó beszél valakihez.. Gondolja magában, szegény Mackó, magában beszél, biztosan megbolondult. De ahogy jobban figyelt, észrevett valamit a hatalmas tappancsánál: az a Nyuszi!
A Keselyű szörnyen dühös lett, csapkodott, elkezdte kaparni éles karmaival az öreg Tölgy kérgét, mire az is megszólalt: Te madár! Mióta tartalak gyenge ágamon, mióta vigyázok a fiókáidra? Azt hiszem, nem kellene rajtam kitöltened a dühödet. Tudsz te mást is enni, miért kell neked pont az a szegény Nyuszi?
A vérszomj beszélt belőle: Mert erre vágyom! Szét akarom tépni, pici darabokra, vérét akarom érezni a torkomban.
A vén Tölgy így válaszolt erre aztán: Az életed vesztheted azért a nyúlhúsért, hisz az a Mackó sosem tágít mellőle. Úgy szereti, mintha a saját fajtájából való volna. Azt a Nyuszit csak úgy kaphatnád meg, ha a Medvét támadod meg..amit nem élnél túl.
Persze a Keselyű éhes volt, nem volt más választása, így szabadesésben zuhant lefelé a bozótba.
A Mackónak kitűnő hallása volt, így már a beszélgetést is hallotta. Szorosan magához húzta a Nyuszit, mire az kuncogva megszólalt: Medve, most olyan zavartnak tűnsz, talán bolondgombát ettél?
A Mackó, csak bólogatott, és mosolygott a Nyuszikára. Simogatta a fehér füleit, miközben tovább majszolta az epret.
Mikor a Keselyű lecsapott, a Medve hirtelen hátrafordult, és belekapott a felé száguldó madárba. Mancsai vérben úsztak, és azon gondolkodott, vajon a Keselyű miért nem hallgatott inkább a Tölgyfára, mintsem a gyomrára? Vajon mi értelme olt meghalni, úgy, hogy teljesen tisztában volt vele, hogy ez lesz a sorsa? Hiszen máshogy is történhetett volna. Pedig mennyi barátja volt, milyen gondos, vicces társaság volt.. már amilyenek a keselyűk lehetnek.
A Nyuszi riadtan szólt Mackójához: Ha most nem vagy itt, holnap már nem hallhattam volna a dörmögésed, te pedig már nem simogathattad volna a tapsifüleimet..
Aztán odabújt a Mackó hasához, és el is aludt a nagy izgalomban.





szevasz tavasz, aliz voltam: )

2011. június 12., vasárnap

you really got a hold on me ♥

Önzőségnek lehet nevezni mindent. Minden, ami ebben a világban folyik. Mindenki szeret valakit.. Valamiért. Nem csak úgy a vak világba, nem csak pusztán azért, mert szereti, ahogy beszél, ahogy ránéz, nem azért, hogy őt is viszont szeressék.
Csakis kizárólag azért, hogy ne érezze magát egyedül: Szeretem, mert jól néz ki, szeretem mert neki van humora, szeretem mert neki van deszkája/kerója, szeretem mert ő olyan "faszagyerek".

" kicsi, önzetlenségben fogsz meghalni, túl sok embert szeretsz feltétlen " - Talán igazad van, és én örülök is neki.
Ha nem szeretném őket egytől egyig, bele is betegednék. A szeretet/szerelem mind egy ágon csücsül. Nincs köztük érzelmi különbség, sőt még talán a szeretet erősebb kapocs, mint a szerelem. Barátok örökre megmaradnak, a szerelem viszont egy olyan betegség, amiből igen gyorsan fel lehet épülni. Viszont ha valakit megszeretsz, és utána szeretsz bele, az talán sosem múlik el. Ott lesz neked, csókolhatod, ölelheted, őrületbe kergetheted azzal, ahogy ránézel.

Ezt teszem én is. Megbolondulok, mosolygok rá, szeretem, ölelem, csókolom, szorítom, és el sem engedem. Igazából végre érzem is, hogy kell, hogy kifejezhetetlenül akarom, hogy megfogja a kezem, és hogy azt a bizonyos puszit megkapjam. Kényszeresen rá gondolok, és végig fut a hátamon a hideg.
Csak szólok fiúk, lányok, hogy ragályos. Rátok ragasztom a boldogságomat, csak hogy lássam azokat a görbéket, amikért élek.

szeretlek Kalácska: ]


szevasz tavasz, egy új aliz voltam.

2011. június 9., csütörtök

dream 'bout...

Álmodtam, szépet, kedveset.
Barna hajú fiút, puha pofival, kékes szemekkel. Ajkai szinte simogatták enyéimet. Pont ő kell nekem, pedig azt sem tudom ki volt. Arca és mosolya beleégett a tudatomba, kezét még mindig érzem a vállamon. Akarom nyakát újra megszagolni, cirógatni karjait, megkarmolni a hasát.

Pont te vagy, te ott abban a bordó pulcsiban: )

Talán emiatt volt az egész: elolvadnék, szeretkeznék, a félelemnek levetkőznék : )



szevasz tavasz, aliz voltam.

2011. június 7., kedd

elvesztem

Mi van akkor, ha mégis kevés vagyok ehhez az egészhez? Lehet ez csak egy kósza álom, mégis beleégett a bőrömbe. A retinám mögött egy átlátszó tetoválásként látom az utat, ami lassan halványodik. Vagy közeledik? Nem igazán tudom eldönteni. Pont ez a probléma.
Pár nap, és átélem az egészet: Belebukni, vagy egy életre boldognak lenni, és végre valami olyat elérni, amit igazán akarok. Amit én akarok, csakis én, senki más.

Nem mellékesen hiányzik egy jó adag Kalács.




szevasz tavasz, aliz voltam.