2:14 percnyi de ja vu

amikor megnézel egy filmet, és rájössz:
azért nem láttad eddig, mert a sors kivárta, hogy magadra ismerhess benne.



szóval félénk volt, nem is akart igazán semmit sem tőle, csak hogy fejtse meg a kis mondatait. aztán mikor a csontváz szerkóban suttogott a fülébe, nem is tudta hirtelen; sikítson, vagy élvezze a fülében csengő-búgó hangot.
aztán találkoztak, és azóta vannak, és lesznek.




csoda volt ez a délelőtt.

21-3-as katalizátor

a 213, poszt arról, hogy én bizony nehezen felejtek.


21. napja március hónapnak, miért vagy ilyen?
szomorúvá teszel, mikor jössz, szomorúvá teszel, mikor elmész.


küldtél valakit, aki a fele-másod, és aki pont annyira szeret, mint egyszer régen te. úgy néz, úgy viselkedik, egyáltalán hogy gondoltad, hogy majd nem ellenkezek? ellenkeztem teljes szívemből. pont ezek miatt az apróságok miatt.
tudtam, sosem fogom majd azt mondani, hogy szeretem, mert hát tudjuk: rossz ómen!

mégis őt küldted, hogy tanuljam meg újra mondani, lépésről lépésre. hogy minden mosoly mögött ott legyen egy betű, aztán annak hangja, ami közelebb visz. és mi hagyta el mindig a számat? hát, hogy utállak. mosolyogva, ölelgetve.
ahányszor kérte, mondjam neki, annyiszor hasított belém a szellemed, és a mai napra kicsordult a filter. nem bírtam már tovább és zokogtam a kényszeres hallgatásom miatt.
elmeséltem mindent,félálomban, közel az éjfélhez, és boldog születésnapot kívántam.


utállak téged, de ezt a kis küldöncödet még jobban.