régmúlt...

~Micsoda egy kusza tekintet vagy Te.
Mennyire hiányzik ez a tekintet..~

Lassan, ám de biztosan fakulnak a fotók róluk. Fakulnak az emlékek, és fakul a hiány, de az imádat soha.
Annyi kedves emberre emlékeztem a pár nap alatt..

Az én drága egyetlen dédipapám: Úgy meghallgatnék még pár mesét, olyan jó lenne, ha ennénk kis katonákat reggel. Gőzölgő tea illata csapott meg minden egyes alkalommal, mikor felmentem a harmadik emeletre. Emlékszem, hogy amikor beteg voltam, Te ápolgattál engem, eljöttél értem az oviba, és mindig azt mondtad, "ej ej Alizka".
Senkitől sem szerettem hallani hogy Alizka. csak Tőled.
Emlékszem, ha jó voltam, -és én mindig jó voltam- belenyúlhattam a felső fiókba, ahol a sok kitüntetés között egy-egy zöld tetejű, fehér hasú béka gumicukrot találtam. Imádtam, amikor velem együtt rajzoltál, imádtam, mikor fényképeket néztünk. Imádtalak Téged.
Azt is szerettem, amikor azt mondtad: "hát hát.." ezt mindig, mikor évente egyszer valami nagy galibát csináltam.. például, amikor a mama ágyát összefirkáltam. De emlékszem arra is, hogy megdicsérted azt a pillangót!
Annyi éven keresztül velünk voltál. Olyan sokat adtál, és annyi minden veszett el, mikor elaludtál..
Kevés olyan szívfacsaró pillanat volt az életemben, mint mikor nem ismertél már fel se engem, sem pedig Mátét.
Ne aggódj, én őrzöm azt a lángot, ami ki nem hunyhat, egy életen át, amíg újra nem találkozunk.


Dávid. Szeretném, ha tudnád, hogy talán úgy tűnik elfelejtettelek, de ez nincs így. Szeretnélek újra megölelni, szeretném, ha vonatoznánk egyet, szeretném, ha újra mi lehetnénk a világ urai. De sajnos meg kell értened, hogy ezt egyedül kell megtennem. Fáj az emléked, sanyargatsz, és nem tudtam már az igazi Aliz lenni, akit te valaha nagyon szerettél. Most, hogy nem gondolok rád minden egyes pillanatban, könnyebb a lelkem, és végre a barátaim is az igazi énemet ismerhetik. Jó helyen vagyok, nem vágyódom utánad, mert csodálatos emberekre bíztál rá, hisz tudod.
Úgy szeretnek engem, mint Te. Úgy vigyáznak rám, mint Te.
Egyik sem pótolhat, de mégis megteszik.
Gyuri az összes hülyeségével, hogy félszavakból értjük a másikat. Dávci a felejthetelen humorával, Ati a hihetetlen útmutatásával, Dani minden egyes együtt töltött napjával, Ádám pedig azzal a törődéssel, amiről nem is gondolja, hogy az. Bazsi a jó időzítésével, és azzal, hogy mindig olyan zenét mutat, ami nm hagyja, hogy a mosolyom lefelé görbüljön.
Pótolják az elvesztett hitet magamban, bizalmat öntenek néha üresedő lelkembe, és a legszebb dolog, amit tőlük kaphatok az az, hogy nem érzem magam egyedül. Nincsenek akadályok, csak célok, és utak, amiket közösen teszünk meg.
Hiányzol. De végre elértem azt a pontot, amit mindig is megköveteltél tőlem: hogy mosolyogjak azokon az emlékeken, amiket közösen éltünk meg.
Szeretlek.





szevasz tavasz, alzi és az őszi szünet.