225

mesélnék.

-nem tudhatod ki ő!-mondta a fiú- végülis lehet, hogy egy pszichopata, elmeroggyant, aki csak a vesédet akarja eladni. közben párszor megdug, meg leitat. 

-igen, vagy a tüdőmet, vagy a májamat. tüdőt egyébként lehetséges eladni? úgy értem tényleg beépíthető lenne más emberi testbe?-kérdeztem.

-ne légy buta! az az igazság nem tudom.-felelte a srác.

történt ugyanis, hogy ez a srác beszélt hozzám, volt, hogy ő volt a legjobb barátom. rossz ez a múltidő használat. mármint nyelvtanilag jó és nyelvhasználatom is perfekt, amióta ilyen órára is járok. de a tény, hogy használnom kell, hogy már elmúltak a mi csevegéseink. az az igazán rossz.

szerettetek már magatoknál jobban valakit?

én igen. én konkrétan mindenkit jobban szeretek magamnál. úgy értem ha valaki tetszett, azt inkább elfogadtam barátnak, még ha fájt is. belenyugodtam mindig, hogy én nem lehetek elég jó senkinek. csupán barátnak. vagy rossz esetben csak egy kalandnak. még rosszabb esetben több kalandnak. több olyan léleklecsapoló kalandnak.

úgy értem a kalandokat, ahogy ti is értitek. legyen az szex, vagy csak egy normafai séta. legyen az egy téli hidegben bőrkabátban menni a bulira, csak hogy végre megkérdezze, hogy "kéred a kabátom?". vagy legyen az félnapi utazás az ország másik felére, hogy egy kicsit szépnek érezd a lelkedet, amíg a gondolataival erőszakol meg téged. vagy akár legyen egy csalóka telefonhívás az éjszaka közepén. 

volt már bennetek olyan szégyen, amit csak mások előtt szégyeltetek? bennem rengeteg ilyen van. de valójában ez hozzátartozik a változáshoz. 

jön egy-két elbaszott barátság, elbaszott majdnem hatalmas szerelem, csak te éppen olyan lelkisérült vagy, és ezt hangosan hangoztatod, hogy mindenki megcsapol. 

de velem együtt büszke lehetsz magadra, amiért ezek az undorító alakok újra élhetnek, úgy igazán. ugyanis miattad élnek újra a jelenben. mi, kiknek lelkei olyan öregek, mint az univerzum, mi vagyunk azok, akik éltetik ezeket a tolvajokat.

tolvajok, hisz öreg lelked darabjaival játszanak, megcsámcsogják őket, kiköpik, és aztán még a seggüket is kitörlik vele. elfelejtik a neved, az arcod, nem ismerik már a hangod sem. nem létezel már számukra.

és én sem létezem.

a hatalmas kérdés, hogy van-e olyan név, akit egy olyan halmazba sorolsz, aminek a leírása a következő:

visszahívott, mikor elcsuklott a hangom
ölelést kínált és boldogan borultam bele

kaját vett, mikor éhesebb voltam, mint egy csöves a nyugati aluljáróban

rám szólt, mikor ostoba voltam

megnevettetett ha ázott volt az arcom

nem hagyta, hogy elvesszek

pénzt, adott, mikor nem volt pénzem hazamenni

mindig írt, mindig kérdezett, mindig válaszolt, mindig boldogat kívánt

mindig bocsánatot kért, ha látta, hogy rosszul veszem a poént

szóval? hogy állsz a listával?

nekem pár név ugrik be, ennek felével nem is tartom a kapcsolatot. na persze, akik valaha is ebben a körben voltak, maradnak is. nem vagyunk rosszban, csak már máshol járnak. külföldön, vagy csak a szomszéd kerületben, azért őket még pajtásnak mondom.

mindenesetre azt tudom, hogy akik most körbe vesznek, az a kevés fazon.

na ők az igazi nagy halmazom!

224

ültem a metrón és csak figyeltem.
üvöltött a fülemben a zene, és néztem ki a sötét ablakon, hogy suhannak a vezetékek.
felszállt egy lány. olyan hosszú hajú, plázából csöppent, csinosféle lány. egyetlen egy különbséget láttam a hozzá hasonló viháncka lányokhoz képest:
könnyes szemmel ült le velem szembe, és próbálta elfojtani magába.
mikor pillantásunk összeakadt, szipogott egyet, és lesütötte szemeit. én meg csak bámultam. kerestem a hibázó láncszemet.
csupa feketébe volt öltözve, és a telefonját bámulta, szorongatta a kis táskáját és lefelé kezdett görbülni a kis szája.
ebben a pillanatban esett le, hogy valaki, réges régen, pont ugyanezt gondolhatta rólam a buszon.

szegény lányt átöleltem volna legszivesebben, hogy bárkit is veszített el, az mindig is ott lesz vele. kicsit bűntudatot is érzek, hogy nem tettem ezt meg. inkább csak egy félszeg mosollyal jeleztem neki részvétem és együttérzésem.

nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy ha egy kiskanálnyi szeretetet is, de legalább annyit adjunk másoknak..

 csak egy kiskanálnyi.

223

tudom, hogy olvasol.
tudom, hogy nem felejtettél még el teljesen, és tudom azt is, hogy kell a könyved.

szólni szerettem volna, hogy márciusban lesz utolsó alkalmad átvenni tőlem a könyved, ugyanis elutazom.
messzire, olyan messzire, hogy annál messzebb nincs is ezen a világon. nem viccelek, elhagyom ezt az országot valami teljesen bizonytalanért.
most azt gondolod viccelek.
azt hiszed, hogy ezzel akarlak rávenni, hogy találkozz velem. szó sincs ilyenről. a mai napig megvagyok nélküled és az önzőséged nélkül.
csupán nem vinnék magammal egy papírfecninyi emléket sem, nem hogy egy egész könyvet.

és veled mi történik? most volt a szülinapod.. boldogat!

vicces, hogy hozzád is már csak így beszélek, mint Déwhez. pedig te még ugyancsak élő vagy.
csak kerüljük egymást. vagy elegünk lett a másik önzőségéből. mert valljuk be, nem csak te vagy ügyes, de én is.

elmesélek neked valamit a fehér hollóról és a kismajomról.
a kismajom csak ugrált, fel, s le;kiabált, vicsorgott jó kedvében. a holló csak nézte, figyelte mi folyik most akkor itt valójában?!
ők akkor most barátok? furcsa párosítás nemde? a holló, aki nem is tudja magáról, hogy még mindig tud repülni; és a kismaki, aki folyton a fellegekben járna, ha tudna.
-hollócska ne legyél már olyan szomorú. gyere, gyere fel a magasba!-kérlelte őt a kismajom.
-hagyj most, hisz tudod fáj a szárnyam, nincs erőm felmászni a fatetejébe!
persze a kismajom itt nem állt meg, kérte szépen, és rondán, hangosan és suttogva, de a holló hajthatatlan volt.
-tudod, ritka vagy, mint a fehér holló.
-..de hiszen fehér holló vagyok! -ripakodott rá a madár.
elcsendesedtek.
szépen lassan, azt is elfelejtették, hogy egymás szomszédai. elfelejtettek minden mókát és beszélgetést, míg egyik reggel a majom kobakján kopogott a varjú.
-kelj fel, elmegyek. elbúcsúzni szeretnék.
de a kismajom olyan mérges volt a hollóra, hogy az hiába kérte szépen, hogy keljen fel. a majom csak fordult egyet a másik oldalára, és aludt tovább.
szépen, csendben.








szevasz tavasz, kalapos vétel, vétel!

222

soha többé címek


by the deep sea, and music in its roar; 
i love not man the less, but Nature more...

-byron-

a kétszázhuszonegyedik ajtó

és így folytatja a leírást:

majd lépsz kettőt balra, és ott lesz az ajtó. a 221. ajtó.
ne ijedj meg, lehet, hogy véres lesz a kilincs. de te légy bátor, és markold meg, ujjaid közt csorduljon, fröccsenjen a vörös szirupos anyag. mikor nyekken, akkor se légy túl libabőrös. lélegezz mélyeket, ne remegj annyira. hideg is lesz, nyirkos lesz a padló, sőt még a falak is. csak fogd fel úgy, mint egy utazás.
utazás a koponyád legbelsőbb felébe.
mikor kinyitod az ajtót, csak te döntheted el, mit látsz ott. embereket, vagy azoknak emlékeit, vagy valami olyan hatalmas sárkányt, ami nem tüzet okád, hanem papírmadarakat.
tudod olyan színes kis origami madárkákat.
na mindegy, a lényeg, hogy ne félj. ha kinyitod az ajtót, lehet esni fog az eső, de az is lehet, hogy ezerszínben fog sütni a nap rád.
csak te döntheted el, mit fogsz az ajtó mögött látni, mikor eljön az időd.
ne hagyd, hogy valami szomorú várjon ott, ne hagyd, hogy egy üres terembe lépj. fess, rajzolj a falakra. ragassz matricákat minden sarokba. a polcokra tegyél könyveket és fotókat. hagyd kezed mozogni, hogy olyan dolgokat alkoss, amiket nem is te irányítasz.
és ha belépsz, talán nem lesz ablakod. hát tombolj, dühöngés a megoldás. verj a falba lyukat, és engedd be a friss levegőt. csinálj huzatot, és teregesd ki a koszos ruháid.
és ha benyitsz, és odabent egy farkas vár, akkor már tudni fogod, mindent jól csináltál a lassan omladozó kis életedben. ott fog ülni, figyelni figyelmesen. te azt fogod hinni, hogy nem is igazán érdekled. de ez a farkas már korábban megtalálta ezt a kis helyet a fejedben. és ő festette fehérre a falakat, amiket most aztán segít is újra kitölteni.
ez a farkas fog gyémántot növeszteni a mellkasodba.
és akkor nem lesz több sírás, sem pedig ború. kőkemény leszel és törhetetlen.




csak tarts vele, és gyémánt nő a mellkasodba! ne félj!







szevasz tavasz, üdvözöl odabentről aliz.

220 apró pillantás

1 - meglátod a fényt
2 - édesanyácska
3 - édesapácska
4 - édesnővérke
5 - 219 - az első szekrényre mászás, az első mancs égetés, az első ügyelet, az első ajiiz, az első jeled a bölcsiben, az első pofon, az első betegség, az első költözés, az első saját szobácskád, az első vakaróni, az első szülinap, ahol a tesóm vitt ki, az első fotó, az első lego, az első heló, az első pajtás, az első ballagás, az első ovis családi nap, az első biciklid, az első egyedül otthon maradás, az első boltba menés, az első együtt nyaralás, az első lángos, az első tüzijáték, az első mozi, az első buszozás a mamához, az első összeesküvés anyáék ellen, az első kiköltözésem, az első napod a suliban, az első hazaköltözésem pécsről, az első gördeszkázásod a pajtásaimmal, az első 10percezés, az első hossz átúszása, az első iskolai fellépésed, az első bizonyítványod, a nővéred második költözése és első albérlete, az első szekálás, az első verekedésed, az első "úgy hiányzol", az első futóversenyed, az első közös hosszú telefonozásunk az osztályodról, az első lovaglásod, az első barátom, aki után te is sírnál, az első hármasban kirándulásunk Tomával, az első zsonglőrtalálkozód, az első igazi buli a fogasházban, ahol a csajok imádtak, az első nálunk alvásod, az első yoyo workshoppod, az első igazi gördeszkád, ami nem a teszkóból van, az első nyarad nélkülem, az első nyarad, ahol két esküvőn is voltál, az első minecraftozás, az első laptop, az első szkájpolásunk, az első nap az utazásokból, a családostul megyünk vásárolni bulik, az első szülinapi macid, az első cumid, amit sosem szerettél, az első képem rólad, az első nap, mikor járni kezdtél, és anyuval ketten voltunk otthon, az első pelenkázásom, az első, mikor egyedül vigyáztam rád, az első tápszer készítésem, az első babusgatásom, az első közös szilveszter, az első együtt alvás a kanapén, az első szakadva röhögésünk a messzi mama kiszámíthatóságán, első olyan pillanatod, mikor azért csuklik el a hangod, mert az enyém is, az első "jobban vagy-e?", az első ölelésed, mikor már rég láttál, az első ölelésed, mikor először hagytalak egyedül
220 - az első bejegyzés, amit rólad írok


még sok pillanatot tesó
még soksoksok pillanatot nekünk tesó




szevasz tavasz, látom jön az ősz.

21 óra 9 perc

zúg a levegő

zihál a mellkas, a szív meghorpad





kopogtatja belül valami. kocckocckocc, na mi lesz már? jó lesz így, megoldjuk!
az érzés erőlködik, de mindhiába.
-csorba ez a kalapács a mindenit neki.. hozz egy másikat-telefonált az észnek a kis érzés.

kicseng a vonal, nincs összeköttetés. valami baj van a rendszerrel.













szevasz tavasz, hamar jön az ősz.