Felcsendül egy dallam, ami miatt megint csak Rád gondolok. Ránézek egy ismeretlenre, akiről Te jutsz eszembe. Rám süt a nap, és mintha csak Te ölelnél. Felkapok pár kavicsot a földről, írok rájuk, bedobom a tóba, és várom hogy visszahozd őket, rohanva, kiabálva mennyire Te is. Szélként suttogsz a fülembe szép szavakat, érzelmes vallomásokat. Esőként mosod arcomról a könnyeket, testemről a koszt, a mocskot. Villámként csapsz belém, s én faként hullok térdre az erő előtt. Az erő, ami magával ragadott, amitől teljesnek érzem magam, amitől Valakinek érzem magam újra.
Szeretem, hogy azt gondolod, rólam 100 kötetes lexikonokat lehetne írni. De szeretném, ha végre magadról is elhinnéd, amit rólam elhiszel, vagy épp gondolsz. Jó lenne, ha az én szememmel látnál, csak egy percig, hogy lásd, ki vagy valójában..
Különleges a személyed, tiszta a tudatod, olyan vagy, mint egy plüssmackó. Fájdalmas tud lenni a hiányod egy kislánynak. Ismerem jól ezt a kislányt: barna copfjait kék szalag díszíti, szemei zöldesen csillognak, szinte látni bennük a szeretetet. Még felnőttként is szorongatja a maciját, egy percre sem engedi el. Görcsösen szorítja, kapaszkodik belé álmában, s mikor felkel, magához húzza az ágy másik végéből a csöpp mackót, s játékosan belefúj a puha szőrébe.
Nem tudhatjuk milyen lesz az elkövetkező időkben, nem tudhatjuk mennyire lesz jó, vagy éppen mennyire fog minket belülről hasogatni a hiány. Bele se merek gondolni, milyen lesz ha felszállsz a buszra és egy jó ideig megint nem érezhetlek teljes mértékben magam mellett.
Viszont, most az a lényeg, hogy itt leszel, ölelsz, csókolsz, figyelsz, babusgatsz, nevetsz velem, vagy épp rajtam. A lényeg hogy itt leszel, teljes életnagyságban, és végre nem kell egy öreg, kopott mackót szorongatnom éjjelente. Nem kell egy gondolatot üldöznöm, hanem csak a barna hajú srácot bordó pulcsiban.
: ) várom a pillanatot.
szevasz tavasz, aliz voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése