Elveszett egy újabb álom, jött helyette másik.

Erre szoktam csak annyit mondani, hogy hagyom magam sodródni. Ilyenkor kicsit elkeseredek, azt gondolva, hogy nekem semmi sem sikerülhet.
Az igazság az, hogy ez tényleg nem sikerült, viszont más igen.

Két olyan embert tudhatok a sajátomnak, akikre érdemes büszkének lenni.

Legjobb barátom, az egyetlen Sebaj Tóbiás. A két lábon járó önbizalmam, magabiztosságom. Az egyetlen, aki sosem lesz rám mérges, az egyetlen, akit bátyámnak tudtam nevezni, egy hatalmas veszteség után.. és még fogom is, míg világ a világ.

Az első fiú, aki megérdemli a szerelmemet. Aki mindig itt lesz, hogy magához húzzon, aki mindig úgy fog csókolni, hogy libabőrös lesz a hátam tőle. Az egyetlen fiú ezen a földkerekségen, aki előtt nem érzem magam kínosan, akihez bármilyen gonddal fordulhatok. Akit sosem akarok elveszíteni.



szevasz tavasz, aliz voltam.

p.s. Tudom, hogy 19-e van, és azt ígértem, hogy 20-án törlöm a blogot, DE nem fogom. Az nem én lennék.