2012. július 30., hétfő

it's the sun, that never goes down

Igen, mostmár én is tudom. De nem akarom.

Torkom szakadtából üvöltenék, de még ehhez is gyenge vagyok. Egy elfuserált jellem, egy bolondult szív, és csodákat látó szemek. Semmi más.
Vagyok én egyáltalán valaki? Vagy csak épp olyan senki, mint a régi barátok, szerelmek gondolják? Lehetek én valaki, aki szívből szeret és akit szívből szeretnek?
Soha.


Négy fal, nyolc sarok, két szekrény, egy ágy, milliónyi emlék és egy test. Valahogy így nézett ki ma a szobám. Az a helyzet, hogy még így sosem éreztem magam. De tudom nagyon jól miért kapom, és miért érdemlem ezt. Igazából ezután csak jó jöhet, vagy ha jó nem is, de rosszabb már semmiképp.

Taníts meg félni, hogy legközelebb ne merjek veled találkozni. Taníts meg felejteni, mert ha nem, én örökké téged foglak követni. Taníts meg nem szeretni, hogyan lehet téged megutálni, hogyan lehet téged elkerülni.

Azt kívánom, bárcsak valótlan lennél, úgy könnyebb lenne elengedni.




szevasz tavasz, aliz elveszett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése