mindenki fél valamitől.
én kifejezetten a víztől és a fodrásztól. a vizet inkább nem emlegetném, még küzdök vele, de azt mondta ne aggódjak, nyáron már kishableányként fogok viselkedni a kék mélyén.
a fodrász.
ott kezdődött, hogy mikor pici voltam, és végre már nőtt a hajam, anyukám rögtön elküldött fodrászhoz, hogy vágjon nekem fiús hajat. fülig érő bubihaj, tudjátok az a tipikus rendszerváltás utáni menő "cucc" amitől nem tudta senki a kisfiúról, hogy kisfiú avagy kislányról, hogy kislány. ezért a kislányokra pörgős szoknyát adtak, a fiúkra meg dragonball-os pólót.
az alapvető hiba ott indult, hogy én a pörgős szoknyához dragon ball-os pólót vettem. és a haj.
és máris összezavartam minden járókelőt.
mindig is utáltam, hogy le kell vágatni a hajam. mert anya azt mondta, vágassam le. tisztára hippi voltam kicsiként is, de a rendszer ellenem volt, persze érthető így utólag.
én vagyok az egyetlen, aki nem utálta meg a fésülködést ebben a zöldgumicukibékás generációban.
na mindegy.
évekig nem voltam fodrásznál, és évekig sanyargattam szüleimet, magamat, és a barátaimat a mindenhova bekúszó hajszálaimmal. még emlékszem olyan is volt, hogy haverom sms-ére ébredtem hajnalban egy átbulizott éjszaka után: "még a gatyámban is a vörös hajszálaid vannak" (zárójelben azért megjegyezném HAVER)
sosem felejtem el, mikor az általam készített sütiben találtam meg a hajam..pedig még előtte fel is kötöttem ahogy anyu mindig kéri tőlem.
mindig belegondoltam mi lenne, ha levágatnám a hajam?
sírnál aliz! -ordítottam magammal gondolatban, hogy juthat ilyesmi az eszembe- meg kinek kellenél rövid hajjal? így sem kellessz senkinek.. az éppen aktuális barátod is részben a szép hajad miatt szeret, és mutogat.
szóval sosem mertem levágni. úgy értem drasztikusan rövidre. mert az egészségügyi hajvég visszavágást mindig én csináltam. de azt, hogy elmenni fodrászhoz, és azt mondani: FIÚSRA! na azt soha..
meg amúgyis..
lehet, hogy hülyén állna,
lehet, hogy mindig elaludnád,
lehet, hogy utána nem nőne soha olyan gyorsasággal..
sok a volt a lehet! hagytam a fenébe.
valahogy egyébként mindig akkor jött ez a téma, mikor új barátom lett. és mindegyik kapcsolatnál arra lyukadtam ki, sosem lesz a régi, ha rövidhajú leszek. ha rátértem a témára, mindegyik lesápadva nézett rám, és láttam, ők jobban csípik a sérómat, mint én magam.
május 31-én reggel azzal a tudattal keltem, hogy hajat kell vágnom. ott feküdtem mellette a galérián és gondolkodtam. ezt akarom? aztán ha véletlen elhagyjuk egymást, mi lesz velem? senki sem akar majd engem.. várjunk csak.. ha ennek vége..ha ennek bármikor is vége szakad, fog bárki is úgy akarni, mint ő?
elmosolyodtam, és rájöttem, senkit sem akarnék akkor.senkit sem annyira, mint őt.
szóval elküldtem itthonról, szerencsére aznap dolgozott.. mikor kattant a zár, én már a fürdőben álltam, mosott, vizes hajjal.
copfot kötöttem.
és lenyestem az ollóval.
aztán megláttam azt, aki valójában vagyok: fiús, egyszerű.
nem "hajlakk, göndörítés, illegetés, hajdobálás" ..csak simán aliz.
s hogy miért nem fogom megbánni soha? mert végre bátor voltam, csupán attól, hogy valaki szeret.
és remélem nem csak egy szimpla hajvágáshoz fog még (:
szevasz tavasz, alzi voltam megskalpolva: )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése