227

az idő egy olyan értelmetlen szar tényezője életünknek.
van időnk fuldokolni a piában és a drogban, van időnk fellökni egymást a metróra sietve. és arra is van időnk, hogy haragudjunk, és hogy barátokat veszítsünk.

inkább lehetne időnk mosolyogni, zenét hallani a szélben, vagy épp kocsikázni éjszaka. lehetne időnk csókot váltani, gyereket csinálni, ölelni, babusgatni.
és ehelyett mi van? nincs időnk.

az, hogy meddig fogjuk egymást szeretni, az -mint minden más is- az idő függvénye. akkora bölcsességek esnek ki a kezem közül ma este..fogjatok le!

egyébként marha unalmas lenne az életem. itt vagyok immáron lassan 22 éves, de mit mutathatok fel, hogy "nézd, ez itt mind úgy lett, hogy én gerjesztettem!"
na persze.. én és az újabb "miért nem lehetek én a világmegváltó?" gondolataim. ne felejtsétek, egyszer akkor is az leszek.
bár mostanában gyenge vagyok, mint a harmatcsepp korán reggel a kilincsen. úgy érzem magam, mint aki szerelmes, de nem tudja mondani, se mutatni, se semmilyen formában kifejezni. ez nem jó, mert közben meg azt is tisztán érzem, hogy azt akarja az univerzum, hogy vége legyen.

bárcsak ne úgy lenne.