emlékszem mikor veled tök boldog voltam,arra mikor először mondtam, hogy kalács,
mikor tekertünk kempóval,
mikor a fiúkhoz átmentünk éjszaka takarítani,
mikor a gangon ittuk reggel a kávét,
mikor ti jöttetek hajnalban kelteni,
mikor még a seggem is lerázódott a döcögős úton a bmx-ről,
mikor országot szeltem egy szerelmes pillantásért,
mikor folyton ment a képzelt város,
és mikor szégyeltem magam utána.
meg amikor folyton fotóztunk épp valamit,
mikor kerítést másztunk,
mikor azt hittem szerelmes vagyok,
meg amikor hatan aludtunk nálatok.
arra mikor elvesztettelek,
vagy mikor megszülettél,
mikor megismertem,
mikor először ragadtam nála.
nem is baj, ha ezeket néha újraélem,
újraérzem.
még én vagyok mind,
de már egyben mégsem.
annyira szép, hogy néha előveszek egy számot, és minden megoldódik.
nem félek már utazni,
nem félek már senkivel összeakadni a metrón,
nem félek azt mondani, hogy hülye vagy,
nem félek attól, hogy újra kórház lesz a vége.
nem félek én már semmitől,
mert annyi minden ragadt rám,
annyi ember maradt rám,
hogy miattatok vagyok az, aki most.
és miközben a kincses szigetet bámulom,
már éssel is kezdhetek mondatot.
megnyugodtam, végre vágyok újra.
bár mégis csak egy kedvenc zeném van.
az a norbert kristof szám, ami akkor ment a fejemben,
mikor én feküdtem zöldben,
te meg lettél csak úgy hirtelen.
annál szebb szám nincs is,
nálunk szebb pillanat nem is lesz soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése