talán-ka

Talán. 

Csalán.

Habár.

Falánk.

Talán rosszul érzem magam. De kit érdekel ez az apró kis információ? Senkit úgy igazán, igazából az is gond, hogy az utóbbi egy hónapomból kiestek azok a személyek, akik igazán fontosak. Nem tudhatják mi kavarog bennem, hogy mit érzek most valójában az életemmel kapcsolatban. Nem tudják azt sem, hogy változtam. Én pedig azt nem, hogy jó, avagy rossz irányba?

Csalánba léptem. Vagyis inkább meghemperegtem benne, mintha az lenne a világon a legegyértelműbb dolog, ha amúgy is boldogtalan az ember. Valójában se nevetni, se mosolyogni nem esik jól. Az egyetlen őszinte mosolyt is eltitkolnám, ha nem lenne ez a fruska, aki visszaránt a való életbe. Bolond egy teremtés, lennék én is újra ilyen. Az még bánt egy picit, hogy talán magában ő is ugyanezt gondolja, mint most amit én írok. Nem akarom, hogy ugyanazokat a fájó apró kis hibákat elkövesse mint én, mégis úgy érzem a szívem mélyén, hogy hagyom neki. Aggódom, hogy rossz tanácsadó vagyok. Szeretném, ha boldogabb lenne, és jobb döntéseket hozna, mint én tettem eddig.

Habár vannak emberek, barátok körülöttem, mégis 'kalácsul' egyedül érzem magam. Félek, hogy megint bezárkózom, és nem fogják ezek az emberek eltűrni az önzőségem. Önző lehetek, ha magányosnak érzem magam, ilyenkor nem látok a szememtől, és nem realizálódik bennem, hogy nekik is megvan a saját bajuk. 

'Minden embernek megvan a saját tragédiája..'

Igen meg. De én képes vagyok, és elfelejtem ezt. Elfelejtem, mi a kötelességem, mint barát. Vagyis rosszul mondom, mert ez nem kötelesség kérdése. Ez puszta szeretet.

Falánk vagyok, és habzsolni akarom az embereket. Ami nem jó jel. Kuszák a gondolataim, az érzéseim. Át kell vergődnöm az úton. Egyedül. Nem szabad most új embereket megismernem, nem kell, hogy ezek az új emberek egy beteg embert ismerjenek meg. Felhúzom inkább az álarcom. Mosolyra állítom a szám, és felveszek egy napszemüveget, mert a szemem az egyetlen árulkodó jel erről az állapotomról.

Kitűnőnek nem mondható, de jó színész vagyok, megoldom én a gondjaimat. Erős vagyok, mert segítenek. Intő szóval, öleléssel, mókával, kritikával, őszinte gondolatokkal. A magány persze nem jó barát. Vele valahogy meg kell szüntetnem mindenféle kapcsolatom, különben teljesen magába szív; és én végleg eltűnök.

szevasz tavasz, aliz voltam.

you'll call it fate i'll call it karma - Ellie

Ha igazán akarom úgysem tudom. Ha nem akarom, akkor letagadom.

Valaki igazán terelgethetne, mert még mindig nagyon picinek érzem magam. Ráadásul egyre kevésbé érzem magam és az érzéseim biztonságban. Szóval újra jön egy olyan nyár, amiről senki sem tudja mit várjak tőle.

Én igazán csak egy dolgot szeretek. Jól lenni.


szevasz tavasz, aliz voltam.

tartom a nyakam

Én lettem az a szürke pont.
Sajnálom.

Nem tudom miért, de valamiért a döntéseim több mint 90%-át megváltoztatnám. Mivel nem tehetem, ez egy kicsit lejárt téma. 

Pont ma, pont  most, semmi kedvem bulizni, és mosolyogni az emberekre. A gond, hogy valójában mennék, de tudom, hogy jönnének a kínos kérdések, a magamat becsmérlő válaszok, és a felismerés arról, hogy mekkora hibát követtem el. 

Megint elfelejtettem, kiben bízhatok, és kiben nem, s jelenleg ott tartok, hogy inkább senkibe.

Jól mondta. a végén úgyis egyedül maradok, mint a kisujjam. Miért kellett, hogy megint neki legyen igaza? Annyira jó lenne, ha egyszer nem nekem kéne meghunyászkodnom mindenki előtt, aki számomra fontos. 

A félelem kopogtat az ablakomon, csak ijesztget. Nem jön be, csak beköszön. Megborzolja a gondolataimat, és csak Rá gondolok. Féltem beismerni. Most már hiába is ismerném.
Édesanyám intő szavai jutnak eszembe.. és rádöbbenek mennyire felelőtlen és gyerekes vagyok. Makacs, mint egy póniló. Én nem leszek senkié, már csak a félelemé.

Tavalyinál rosszabb döntést nem hozhatok, ez vigasztal. 

Ragasztó már nem lesz, még ha szükségem is volna és ezt kívánom minden nap, mikor felkelek. ( remélem most legalább kiröhögsz, mert tudom, hogy olvasod: ) Nem akarok semmit sem írni ezen kívül, mert úgyis hiba lenne. Másodszor nem fogom tönkre tenni senki nyarát. Ennek így kellett lennie. Ha hagyta, és én is, akkor nincs miről beszélni.

Rossz ha hallom mégis keresem. Rossz ha látom, mégis várom. Rossz ha belegondolok, mégis ezt teszem.

jók legyetek

szevasz tavasz, aliz voltam: ) 

pretending we're so happy

~ boldogság

  ~ homály

~ feledés

~ bolondulás

~ egyedül boldogulás

Az a fene nagy üresség, tér a szívedben felemészt, meghasít, gyötör.

Lépj tovább, és lélegezz! 

Boldogulj egyedül, bolondulj a barátaidért; feledd a múltat, s vele összes bánatod. Merülj tejfehér homályba, hogy másoknak hiányozz, s légy újra önmagad.

Légy boldog;

ez az egyetlen dolog, amit soha senki nem vehet el tőled, úgy, ahogy engem sem.

szevasz tavasz, aliz voltam.

whiteness

Hófehér.

Hófehér minden, mi kedves a szívnek.

Pont ilyen fehérnek érzem magam. Akkor jövök, mikor senki sem vár már. Elborítom a lelkeket, eltakarom a szíveket. Feledésbe marad minden mi jó, mi fáj.. minden, ami ábránd.

Belefeszül a tüdőd, megremeg a vállad, csontjaid vacognak. 

Félek, hogy túl sok vagyok csöpp felednek. 

Félek, de jó, hogy megszerettelek

Talán csak véletlen érzem, hogy közös az elme, hogy közös a gond. Talán bajomkodás lesz, talán csak pár hónapig, talán holnapig. Régóta vártam. Félelmetes, hogy egyáltalán átélem. Szükségem volt rád, hogy rájöjjek a saját kis hibáimra, hogy rájöjjek mennyivel többet érek mint amennyire gondoltam. 

Akarok egy vödör narancsot és egy beszélgetőpartnert. Most.

szevasz tavasz [bár itt lennél], aliz voltam: )

Those hopeless place

Olá!- csak ennyi jött ki belőlem, hogy lássátok még élek. Szeretnék továbbra is itt maradni.

Viszont van egy 'DE'.

Sajnos hiányzik pár bolond, akiktől sosem vártam, hogy egyszer majd ott hagynak és várják, hogy kössön a beton a lábujjaim között. Úgy tűnik elérték, amit maguk sem akartak.
 Nem leszek már senki művésztársa.
Nem lesz már senki a kis tanítványom.
Nem leszek már senki legjobb nővére.
Nem lesz már a fogadott kisöcsém.
Nem leszek már senki felejtője.
Nem lesz már olyan jó sosem a palacsinta.
Nem leszek már senki mosolya.
Nem lesz már senki a kis vörös szörnyem.


 Lesz akit át tudok ölelni, és sírva borulok a vállára. Mégis hamis lesz az egész. Sosem lesz a régi, így nem keresem az újat. Már lassan három teljes éve ugyanaz a dal jár az elmémben.. ugyanaz a hang suttog, minden egyes nap. Sosem tudtam, miért kell sírnom értük, mi a fenéért húzom az agyam ezzel az egész 'barátság' témával. Aki van, az van. A többinek be sem kellett volna mutatkoznom anno' '86-ban. (*röhög*) Erőlködni lehetne, de már betelt a pohár és egész egyszerűen fáj, ha még egy kört futok. Várom, hogy otthon legyek, és végre megölelgessem azt a kettőt, aki vár is.


Addigis; itt maradok, és minden nap 4 óra után, végre szembe sétál velem egy igazi mosoly, amitől az enyém is kerekedik. (szeretlek)


 szevasz tavasz, aliz voltam.

liszteszsák

' Bánatos balladáktól tajtékzik a tenger: ))

Valahogy a reggeleim sosem tűnnek úgy, mintha megoldódnának a problémák. Fájnak az emberek, fájnak a részletek. Újra itt vagyok, itt tartok.

Hiányzik a legesleg, hiányzik az otthonom. Jó itt, de vannak emberek, akik miatt kicsit kevésbé. Hiányzik a két lisztes fazon. Sajnos még fog is jó ideig.

Rájöttem ezen a héten, hogy az sokkal, de sokkal jobban tud fájni, ami még létezik, de tudod sosem lesz ugyanolyan. Nem lesz már boldog, nem lesz már felhőtlen. Csakis kizárólag szürke és esős. Sajnálom, hogy szánalom ég a szemeikben, sajnálom, hogy a szívemben még mindig ott a helyük.

De tudjátok mit? Élvezem, hogy itt vagyok, élvezem, hogy minden egyes nap újra szerelembe esek.. Hol a várossal, hol az emberekkel, hol Vele.

Élvezem ha fáj is, minden egyes frázis.
Élvezem ha szanaszét tép a honvágy.
Élvezem, ha minden nap éri az ajkam.
Élvezem, ha bele betegszem a hiányukba.
Évezem, ha nincs utómunka.
Élvezem, hogy még mindig hozzá bújhatok.
Élvezem, hogy lélegzem.

puszi Kecskemétnek


szevasz tavasz, aliz voltam