nekem mindegy

Gondolataim csak úgy hullámoznak, mint a tenger, visszasodródok hozzátok, és közben érzem mennyire valótlan ez az egész.

Fáradtan mossa félelmeimet a víz, és törnek elő belőlem. Még hallom robajlásuk. Hallom, ahogy a nevemet ordítják torkuk szakadtából. Ismerem őket. Valamikor a legszebb perceket töltöttük együtt, de valahol a szeretet megszakadt, és félelem lett belőlük. Először csalódás és önsajnálat. De most, mikor már álmomból riadok a valóságra, már csak félénk tekintet maradt belőlük.

Hihető mese igaz?

Bár lenne egy mese, aminek a vége happy end. Bár lenne egy rossz álom az egész. Bárcsak menekülhetnék, de azt sem tehetem. Felelnem kell tetteimért, és felelnem kell mindazért a szép emlékért, amit cserben hagytam.

Ha a történet ismételni szeretné önmagát, csak tessék. Legyen úgy, ahogy sors úrfi szeretné, legyen úgy, mint 4 évvel ezelőtt.

Állok minden elé, mi egykoron szép volt. Állok mindennel szemben, amiért a múltba menekülnék. 

Sajnálom.

Azt hittem magam vagyok, és azt hittem helyesen cselekszem. Nem hallgatva a jelekre félretettem az igazi énem, és mindezzel együtt félreraktam mindent, ami a kis szívemnek kedves volt.

Szégyellem magam, de mégsem értem az egészet, hogy ez hogy történhetett. Megtagadtam a barátságod, és megtagadtam önmagam. De már rengetegszer történt ilyen. Küzdenék érted, de egy éve már nem is ismerjük egymást. Minden egyes mosoly annak a régi énünknek szólt, és minden egyes ölelés ugyanannak a léleknek. Ugyanazok már nem leszünk, se te, se én; de a barátságunk számomra ugyanaz marad.

Fáradt a test, a lélek, már csak egy 54 napos telet kell túlélnem. Sajog a fejem, és ráz a hideg, de azért jó érzés tölt el. Van egy csodás dolog, amitől élőnek érzem magam, és ez a dolog nem más, mint hogy itt vagyok.

Furán hangzik, tudom. Örülök, mert itt vagyok, boldog vagyok, hogy átélhetem ezt az egészet, és hogy egyáltalán még élek. Nehéz időszakon megyek keresztül, de nem fogok megrökönyödve állni és várni, hogy elsüllyedjek, mint az a bizonyos az óceán közepén. Fájdalmas út lesz, de egy valaki biztosan végig fogja majd a kezem. Ő az a teremtés, akitől kapom a megerősítést. Hiába vagyunk keveset együtt, hiába élünk mindketten egy másik álomvilágban. Mindettől független Ő az én egyetlen kis szamócám. 

Miközben ezeket a sorokat írom, arra gondolok, nem csak Ő tart velem. Hiszen itt van velem mindig a legesleg, az őrangyalkám, akitől kapom a jeleket, amik által előre haladok. Velem van a legjobb fogadott kisöcsi, és az első számú topmodell zenész pajti. Anyu, aki mindig felhív, mert érzi, mikor vagyok hullámvölgyben. Apu, akinek mindig igaza van, lehet hogy fájdalmas az igazság, de akkor is igaza van. Édes kicsi csöpp testvérkém, akivel ha tehetném most azonnal kimennék focizni, -pedig utálok focizni, de most ez jobban esne bárminél- vagy nézni egy filmet, amit már mindketten 6.435.781-szer láttunk. Ha ők nem lennének, már rég feladtam volna a harcot, vagyis valójában mindent.

Hiányzol Kecskemét.

szevasz tavasz, aliz voltam.