Arra gondolok, mi volt tavaly ilyenkor. Semmi. Voltunk mi és ők, de nem volt se te se én.
Most van egy másik én, egy másik te. Egy teljesen új ember, akire írom, hogy te. Ő az, aki akkor jött, mikor mindenki ment. Megérdemli minden egyes ékezetemet, betűmet és jelemet.
Furcsa, mert végre boldognak mondom magam, végre megleltem a helyem.
Jó itt lenni. Együtt, vagy egymás nélkül, de akkor is egymás mellett.
Soha senkinek nem mertem volna megvenni ezt az ajándékot. Talán tudtam, hogy ők nem maradnak örökre. Vagy ha maradnak is, nem lesz merszem odaadni nekik. Nem is baj.
Félreértés ne essék. Szeretem az összes barátomat, az összes volt barátomat, az összes majdnem barátomat. Mindenkit. De ő az a Szamóca, aki a legeslegközelebb áll a szívemhez, és a lelkemhez. Történjen bármi, most már a nyakamban hordom a kis jelünket, és minden egyes tükörbenézés után eszembe jut, kinek is mutatom a példát.
szevasz tavasz, aliz vagyok..végre: )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése