Karácsonyi fények, mézeskalács illat, rengeteg bamba ember, díszes utcák, kivilágított terek.
És hol marad a szeretet?
Talán zsebeikben hordják az emberek.. Csak a legszomorúbb az egészben, hogy azokon a zsebeken hatalmas lyuk tátong. Az emberek elszórják a szeretetet, a kedvességet, és nem marad más, csak a hideg, téli undokság.
Maradnak lelketlen, fagyos szívű bohócok.
A tér végén a körhintán csak úgy szaladnak a színes fények, s a sok kisgyermek csillogó tekintettel vágyakozik el meseországba. Képzeletük felkapja őket, és egészen messzire viszi őket. Zsebeik újak és hibátlanok, nem úgy mint édesszüleiké. Felejthetetlen emlékek hada lapul az apró kabátokban. Megismételhetetlen játszadozások csordultig telítik a vastag pulcsik kenguruzsebeit.
S hogy az ember meddig marad gyerek? Meddig marad meg neki a karácsony varázsa, az titok.
Egy kislány furcsa tekintettel nyúl szövet kabátkája zsebének mélyére. Nem találja, amit keres, helyette egy gyűrű akad apró kezébe. Az ezüst karika már szinte fekete az évektől, és a tetején a fehér is sárgul. Nézegeti, vizsgálja, a körhinta szépsége eltörpül a gyűrűcske mellett. Már nem is akar felszállni, inkább felhúzta a gyűrűt, sarkon fordult, és odaszaladt az édesanyjához. Mosolya csak úgy szikrázott a sál mögül, szemében csíntalanság és kedvesség látszott, miközben kiabált:
- Anyu nézd, mit találtam!
Édesanyja beszédét félbe szakítva, valamelyest dühösen fordult a kislány felé. Mikor meglátta a gyűrűt, az a cseppnyi harag is elszállt. És kérdőre vonta a kislányt:
- Hol találtad kincsem?
A lányka fodros piros szoknyáját gyürkélve mesélte el, hogy a kabátzsebében találta, aztán lehúzta ujjáról, és odanyújtotta anyukájának.
Az édesanyja megtört mosollyal vette át a gyűrűt. Előtört belőle oly sok emlék, móka és kacagás, régi szerelmek és átvirrasztott éjszakák. Bolondos utazások és felejthetetlen pillanatokat éltmeg a gyűrűvel az ujján, de mégis őt az foglalkoztatta, kitől is van az a gyűrű.
Ő volt a kerek egész. Fiatal lelkének elveszett második fele. Nem kellett mesélni, szemeiből is olvasott. Szerette, és tisztelte Őt, mert a legjobb ember volt a világon.
Egy árvácska könnycsepp gördült le az arcán, és felhúzta a gyűrűt. Nem szólt semmit, kislánya arcát megsimogatta, puszit nyomott pici homlokára, megfogta kis kezét, és elindultak így kettesben hazafelé.
Nem mondom azt, hogy hiányzol, mert tudod nagyon jól. De legalább könnyítsd meg a dolgom, és ne gyere folyton vissza. Szeretlek, és annyit kérek csak karácsonyi csodának, bár lehetne még együtt töltött boldog percünk!
szevasz tavasz, aliz voltam, /dec 23, 3:24/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése