back to the forest

látni akarom, hallani, szimatolni, érezni, tapintani, simogatni, takargatni, ismerni, loholni, mászni, olvasni, ülni, állni, feküdni, aludni, ébredni.

ébredni a napfényre.
aludni a tábortűz pattogó hangjára.
feküdni a harmatos fűben.
állni a hegy tetőn.
ülni a verandán.
olvasni a gondolatok mögött.
mászni fel a meredeken.
loholni minden elől.
ismerni magam.
takargatni a lelkem.
simogatni a fákat.
tapintani a tűleveleket.
érezni a friss levegőt.
szimatolni a rét összes illatát.
hallani éjszaka a patak zúgását.
látni az erdőt.

emlékszem úgy keltem, hogy nem akarom látni az erdőt.
felszálltam a buszra, és azt gondoltam: mosolygok nektek, csak hagyjatok. számoltam a lovakat, a várostábláknál felkiáltottam, a benzinkúton nem pisiltem és a falukban integettem a rongyos arcú néniknek.
lovagolunk is? ingyen? komolyan? -megdobbant a szívem- én akkor ma vágtázok!

az út végén csak oda értünk, és gyermeki naivsággal azon gondolkodtam, vajon mennyi időbe telne megölelgetni az összes fát?
a bőröm nedves volt, az aznapi esőtől. a lábaimon alig álltam, és a fejem sajgott. talán tényleg kár volt elindulni.
volt ismerkedés, és éjszakai túra. kékes megmászás, sírás is, és nevetés.
akkor még minden este felhívott a hazugság. minden este ő ringatott álomba..meg is betegedtem két napra rá.
láz, és hangtalanság.

az erdő csendre intett, és tüzet rakott belém.
attól kezdve beleszerettem.
a furcsa zöld lombok szemként figyeltek rám. sötét törzsük egy testként borult fölém. a hűvös tél végi szellők súgtak szép bókokat, és babusgatták a csendet a fejemben. elcsendesedtünk, mikor a hegytetőn körbe néztem. távoli vizek hullámai zúgtak a fülemben.
fotózd le!- nem is figyeltem oda semmire- elkapott valami végtelen érzés, ami oda köt.

kiszöktem az utolsó este, és csókot nyomott a homlokomra. álmodtam őzeket és farkasokat magam köré. gondtalan nyugalmat, és földanyai szeretetet.
elbúcsúztunk, és megígértem, hogy visszatérek.

visszatérek hozzád.






szevasz tavasz, aliz júli 12-ig eltűnik.