csatt

ülj le a földre.
törökülésbe.
mondom törökülésbe.

jó, most tedd az öledbe kezeid.
jó, most szívd be, s most fújd ki.
számolj el százig. nem is, inkább ezerig.
elszámoltál?
most pislogj egyet, ha igen, pislogj kettőt, ha nem. most mondd el, mennyit pislogtál.

minek pislogsz, ha egyszer alszol?
minek nyitod ki szemeid, ha egyszer üresek?
minek nyitogatod az ajtót, ha nincs ki belépjen rajta?
minek?
minek iszol, eszel, s minek szarsz bele a levesembe? minek érzed magad?
mondd minek vagy?
miért vagy olyan naiv? FELEJTSD EL, hogy együtt legyél boldog.

csak egyedül lehetsz az.

miért vagy olyan kemény?
rád fekszem, és kopogsz, mint egy szívtelen bádog doboz.
a bordáid nyomják a könyököm.
szúrod a csípőm.
hidegek az ujjaid. fáj, ha rám fekszel.

lehetnél puha tűlevél takaró. lehetnél puha fű és lomb is.
mégis te inkább beton maradsz.
aszfalt a városban.
taposok rajtad, még sem formálódsz jobbá. nem leszel sem változatosabb, sem pedig kellemesebb. télen veszettül kemény, és fagyos. nyáron meg játszod az agyad, és dől belőled a forróság.
de ez nem szenvedély. csupán csak szenvedés.





szevasz tavasz, aliz és a beton.