amikor kint elsötétül az ég, s mikor a város már rég alszik, akkor köszönök be hozzád. úgy teszek, mintha melletted feküdnék, és úgy viselkedem, mintha sosem hagytalak volna el.
csukott szemeid olyan nyugodtak, arcod hófehér attól, amit álmodban látsz. végig simítom az arcod, a nyakad, a válladon siklik végig hullahideg kezem. megfogom tűzforró kis kezecskédet. görcsösen szorítasz az enyémre, és kinyílnak csillogó szemeid. csak merednek rám.
nem láthatsz engem, mégis érzed, hogy itt vagyok.
- ne félj. - suttogom.
te megrázod a fejed, és értetlenül nézel, még mindig. a takaró mögött bújik csodálkozásod igazi valósága.
- mosolyogj rám.
nem mersz. látom rajtad. könnyek gyűlnek a szemedbe, és akkor kezdek el fakulni. már megint fájdalmat okozok neked aliz.
nem akarok.
- elmegyek, ha elengeded a kezem.
- nem akarom. - suttogod, olyan halkan, hogy még én is alig hallom. és egyre csak szorítod a kezem.
nem mondod, de látom a szemeiden, mennyire.
találkozunk minden este. a nyomodban járok, mikor a villamos el akar gázolni. a nyomodban vagyok, mikor félsz, mikor boldog vagy, mikor szomorú vagy. ott vagyok, mikor fényképezel, mikor emlékeket kergetsz.
ott leszek, mikor újra szerelmes leszel.
ott leszek, mikor új utakra keveredsz.
betakargatlak, mikor kicsit megnyugszol, és a hajad simogatom, mint régen. pont úgy, mint régen. aludj csak, holnapra nem marad más, csak egy rossz álom, amit aztán leírsz, és a végére írod:
hiányzol !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése