it's the sun, that never goes down

Igen, mostmár én is tudom. De nem akarom.

Torkom szakadtából üvöltenék, de még ehhez is gyenge vagyok. Egy elfuserált jellem, egy bolondult szív, és csodákat látó szemek. Semmi más.
Vagyok én egyáltalán valaki? Vagy csak épp olyan senki, mint a régi barátok, szerelmek gondolják? Lehetek én valaki, aki szívből szeret és akit szívből szeretnek?
Soha.


Négy fal, nyolc sarok, két szekrény, egy ágy, milliónyi emlék és egy test. Valahogy így nézett ki ma a szobám. Az a helyzet, hogy még így sosem éreztem magam. De tudom nagyon jól miért kapom, és miért érdemlem ezt. Igazából ezután csak jó jöhet, vagy ha jó nem is, de rosszabb már semmiképp.

Taníts meg félni, hogy legközelebb ne merjek veled találkozni. Taníts meg felejteni, mert ha nem, én örökké téged foglak követni. Taníts meg nem szeretni, hogyan lehet téged megutálni, hogyan lehet téged elkerülni.

Azt kívánom, bárcsak valótlan lennél, úgy könnyebb lenne elengedni.




szevasz tavasz, aliz elveszett.

rajzok

Imádom rajzolni a vonalaid.
Napról napra körvonalazódik a természeted, hogy mit, miért és hogyan teszel. Lehet, hogy lassan haladok, de ez a körvonal pontos. Alig várom, hogy vége legyen, hogy az eleje és a vége kapcsolódjon, és színes ceruzát vegyek a kezembe és kitöltsem a fehér részeket.
Bár, ha belegondolok az jobb, ha minél később végzek a rajzzal nemdede?
Nem tudom még ezt eldönteni. Szinezni jobb, vagy magát rajzot megrajzolni?
A szinezés már csak hab. Azzal fejezem be a rajzot. Kérdés, hogy be akarom-e fejezni ezt valaha is?
De színek nélkül nem ér semmit. Van benne piros, kék, zöld, sárga, ibolya. A világ összes színét jelenti nekem. Nincs is ennyi színes zsírkréta, ceruza egyszerre, ami kitölthetné ezt a hófehérséget.
Bár én a fehéret is szeretem. Olyan tiszta, szépséges, csendes. Mint a tél.


Ha megfigyelitek újabban már a tél is szépséges. Elengedtem az összes régi szép rajzomat.

Néhányat dühöngő lánggal, néhányat papírhajóként engedtem útjára kicsi lelkem hatalmas tengerén. Egyetlen egyet pedig papírrepülőként dobtam el a világ tetejéről. Azóta is száll a madárkáimmal. : )

Megpróbálok mindig különbözni magamtól, de miért akarok mást rajzolni magam helyett?
Mást érdemesebbnek látok erre. Jobbak az érzések, erősebbek, olyanok amiket mindig is érezni akartam, vagy inkább szerettem volna valaki iránt.
Tudjátok, mint a mesékben. Bár ez nem egy mese, ez egy rajz, aminek a vonalait te adod; minden egyes nappal, amit várakozással töltök, amit veled töltök, amit emlékezéssel töltök, egy kicsivel többet mutat a rajz rólad.




szevasz tavasz, rajzos aliz voltam : ))

beforratlan sebek

Az ember szereti ezeket a sebeket.

Gyógyulgatnak, viszketnek és ezért valójában nem is tudjuk nem észre venni őket. Sosem lehetsz már tőlük a régi, csakis kizárólag újulhatsz. 

Olyanok ezek a sebek, mint a rossz emlékek. Hiába akarod elfelejteni, megfeledkezni róluk... 

Talán nem is akarsz. Nem tudhatod.

Majd ha varrosodik szólj!

cukorsziget

Olyanok az emberek, mint a cukrok.

Édesek, savanyúak, töltöttek, bevonatosak, ízletesnek látszóak, színesek, fényesek, kerekek, szögletesek, egyszerűek, több ízűek. Furcsák.

Valójában mindenki egy cukorkára hasonlít. Megvan minden embernek a cukorka alteregója, - istenem milyen butaságokat tudok összehordani - és mindenkinek megvan a kedvenc "cukra".

El tudtok képzelni egy cukorka világot? 

Ahol mindenkinek megvan a saját íze, formája és színe?

Van olyan, aminek a külseje savanyú, mint a fene, de a belseje mégis lágy, puha és a legkevésbé sem savanyú. Kékes színe van, és kicsit mandula formájú.

Van, ami a kezemben olvad, - pedig eléggé keménynek tűnik - de úgy, hogy ezt csak akkor veszem észre, mikor már ízlelgetem. Fehér színű és kizárólag párban lehet kapni.

Van, ami olyasmi, mint egy limitált kiadású cipő. Egyedi a színe, az íze, de még a formája is. 

Van, ami kívülről egy zamatos gyümölcsre hasonlít, mégis olyan furcsa az íze. Őszintén szólva jobb ízűnek vélted, ezért csalódsz is, hiszen nem ezt vártad.

A kedvencem mégis az a cukorka, amit a kalózok és a macskák is esznek. Ja és a szerelmes tinilányok és tinifiúk. Juharszirupos íz, színes külső, mindenféle jóval töltött keménycukorka. Amikor megízleled, olyan érzésed van tőle, hogy te vagy a világ ura, és majdnem hogy madárnak érzed magad. (erre majd szánok egy külön posztot, hogy milyen érzés madárnak lenni...) Most megyek, felkészülök a mai munkára, meg a holnapi cukor-túladagolásomra.

szevasz tavasz, aliz voltam: )

letter from my pillow

Ami elveszik, megkerül.

Megtaláljátok egymást újra, színesebbek a képek, kerekednek a mosolyok, libabőrösödik a talp, édesedik a sütemény.

Minden, mint régen, csak sokkal jobban értékeled.
Visszakaptad őket, újra te vagy, olyan igazán Te.

Változnak az emberek. Az érzések soha sem, mert akit egyszer igazán szerettél, azt most és mindörökké ugyanúgy szereted. Kell a távolság, hogy értékelni tudd, azokat a dolgokat, amik körbevesznek. Hogy tudd értékelni a személyüket, hogy tudd mennyire céltalanul mentél messzire, és mennyire hatalmas céllal térsz vissza:

~ visszakapni mindent

Büszke vagyok rád, ilyen vagy te valójában. Maradj is ilyen.

Szeretettel, álmodból: 

D

Follow the White Rabbit

Azt hiszem, az életem kezd egyre jobban hasonlítani a valósághoz, bár így sem nyers, mint ahogy én azt elképzeltem.
Reális, de közben ugyanúgy a fehér nyuszit követem.

Felbukkan megmutatja magát, megmozgatja apró pamacs farkát, ránéz az órájára, és hirtelen elillan. Nem szól, nem mutat. Csak eltűnik. Tudja, hogy úgyis követem árkon bokron át.
Persze utána sietek, és nem találom. Csak az irányt mutatja, de hogy utána a jobbot vagy a balt választom, már csakis kizárólag rajtam múlik.
Vajon a bokorban bújik és figyel rám, vagy tényleg csak siet teázni?
És - Aliz, és-sel nem kezdünk mondatot- nekem ugyan sietnem kellene-e oda, ahova tartok, ahova a fehér nyuszi irányít?Tudnom kellene-e, hogy hova tartok, hogy mit akarok?

~ Nyuszi úr, kérem várjon, válaszoljon!

Igérem nem követem tovább, ha válaszol a kérdéseimre.
Siet. Mindig csak siet. Egy minutum ideje sincs.

Talán jobb is, hogy nem válaszol szegén fejemnek. Kevésbé fáj így a szívem, hogy nem tudom merre tartok. Jobb belebújni a gondolatokba és képzelettel takarózni.

Boldog vagyok, mert semmi dolgom, csak követni a fehér nyuszit.
Őt kell figyelnem. Ha megjelenik, tudom, kicsit eltévedtem és ezért kell elugrálni előttem.

Kiskoromban kutattam a nyuszit, de mára rájöttem, hogy az a jó, ha nem tűnik fel, hiszen az azt jelenti, jó úton járok Csodaország felé.

szevasz tavasz, aliz voltam.

hálálhatatlan

Ilyenek az igazi társak. Barátok, szerelmek, rokonok, mesék, történeket.

Nem tudod te sem, hogyan hálálhatnád meg, hogy vannak, mégis megteszed.

Azzal, hogy ott vagy, amikor mellettük senki sincs. Azzal, hogy megiszol velük egy sört, vagy azzal, hogy egész egyszerűen nevetsz a saját kis elcsépelt poénjaidon. Elmosolyodnak rajtad, ami talán egy évben csak egyszer igazán őszinte. Mégis ha hamis is, egy szempillanatra eltűntnek nyilvánítjátok az összes rosszat.

Az van, hogy sosem leszünk magányosak.

Lehetünk egymástól kilométerekre, vagy lehet éppen mosolyszünet köztünk. De azt garantálom, hogy egyedül sosem leszünk.

Se a kalapos, se a zenész, se a tölgy.

A kalózról meg nem is beszélve: )

Tehetetlenséget azt gyűlölöm. Nem tudok mit tenni, várok. Rossz az, amikor rájössz, hogy nem tudsz mit tenni azért, hogy boldogabb legyen, vagy hogy legalább kicsivel jobb kedve legyen. 

Ma mindenkit megtalált sors urfi keze, mindenkit lehúzott nullára, engem meg fel százra. Szóval újra enyém a pálya, mehet a móka! Kód 23-as: boldogítani.

szevasz tavasz, aliz voltam.