Reális, de közben ugyanúgy a fehér nyuszit követem.
Felbukkan megmutatja magát, megmozgatja apró pamacs farkát, ránéz az órájára, és hirtelen elillan. Nem szól, nem mutat. Csak eltűnik. Tudja, hogy úgyis követem árkon bokron át.
Persze utána sietek, és nem találom. Csak az irányt mutatja, de hogy utána a jobbot vagy a balt választom, már csakis kizárólag rajtam múlik.
Vajon a bokorban bújik és figyel rám, vagy tényleg csak siet teázni?
És - Aliz, és-sel nem kezdünk mondatot- nekem ugyan sietnem kellene-e oda, ahova tartok, ahova a fehér nyuszi irányít?Tudnom kellene-e, hogy hova tartok, hogy mit akarok?
~ Nyuszi úr, kérem várjon, válaszoljon!
Igérem nem követem tovább, ha válaszol a kérdéseimre.
Siet. Mindig csak siet. Egy minutum ideje sincs.
Talán jobb is, hogy nem válaszol szegén fejemnek. Kevésbé fáj így a szívem, hogy nem tudom merre tartok. Jobb belebújni a gondolatokba és képzelettel takarózni.
Boldog vagyok, mert semmi dolgom, csak követni a fehér nyuszit.
Őt kell figyelnem. Ha megjelenik, tudom, kicsit eltévedtem és ezért kell elugrálni előttem.
Kiskoromban kutattam a nyuszit, de mára rájöttem, hogy az a jó, ha nem tűnik fel, hiszen az azt jelenti, jó úton járok Csodaország felé.
szevasz tavasz, aliz voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése