Sosem fogsz megérteni, örök kérdőjel maradok hatalmas lelkedben. Szeretném néha, hogy átlásd az erdőt, hogy nekem ne kelljen semmi olyat kimondani, ami fájhat.
Valójában mégis örülök neki, mert így legalább egy jobbik énembe szerethettél bele. A rosszabbik meg hát... előtör. Talán ez a megfelelő szó rá.
Nem fogok bocsánatot kérni semmiért, ugyanis akkor saját magam gondolkodását tagadnám meg.
Sötétben ha nem látsz, olykor-olykor a kezeimbe temetem arcom, és áztatom tavaszi záporral, zivatarral, csak azért, hogy utána reggel puha tenyerem arcodon pihentessem.
Becsukom közben szemeimet, úgy érzem senki sem lát olyankor, senki sem tudhatja mit csinálok, vagy épp mit nem. Csak alszok, és álmodok.
Álmodok valami szépet, kék eget és rózsaszín felhőket, bánatot és örömöt, fegyvereket, rózsákat, és mindazt, amit rég elfelejtettem.
Mindent, amit éppen kívánok tőled, vagy épp másoktól. Ölelést, csókot, jó szót, bármit, amitől melegnek érzem a szívem.
Ilyenkor viszont félek.
Esik az eső, ez mindig csak rosszat jelent számomra. Valami baj történt, vagy éppen fog. Érzem minden porcikámmal, hogy valamit nagyon elrontottam, nem így akartam leélni 18 évet.
Talán nem őszintén mondom, de akkor is sajnálom.
szevasz tavasz, aliz voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése