léteznék.

A napok egyre sűrűbbek.
Történik a semmi.
Történik az, hogy ellökök mindenkit, és történik az, hogy megijesztek mindenkit.
Vagyok valaki, aki nem tud megküzdeni a sztereotípiákkal.
Valaki, aki megbetegszik a tavaszi téltől.

Hol jársz tavasz? Napsütésre szomjazom. Zöld illatra, friss rózsaszín virágokra.
Mi ez a szürkeség?
Mi ez a mocsok, ami körbevesz?
És mi ez a hatalmas düh, ami fortyog bennem?

Változom azt hiszem.
Valami olyan bújik elő belőlem, amitől eddig óvtam magam: teljes mentesség.
Megszűnt a szükség, hogy szeressek. Már nem kell szeretnem senkit. Az a pár ember, aki viszont szeret, azok a régi énemet látják, s kapják majd. Az ismeretlenek pedig hidegen hagynak.
Csalódtam én már sokat.
De ez a hét a teteje volt mindennek. Ez már a mazsola a habon, és a túlcsordult pohár első kibuggyanó cseppje.

Elég volt mindenből. Magamért élek, nem másokért.







szevasz tavasz, aliz hív téged.