jó, mert jó

Jó, mert jó.

Mert kalóz, mert nem vártam, mert csak mert!

Nem kell körülírnom miért jó. Nem kell magyarázkodnom senkinek, nem kell senki miatt bánnom az egészet.

Nem kell bizonygatnom, hogy jó, nem kell köröket futni, hogy mások elhiggyék, amit érzek.

Látják, tudják, mi van a lelkemben.

Boldognak látnak, olyannak, mint még soha.

Mostmár mindegy minden. Csak mellettem legyen, az az aljas kalóz, aki ezt tette velem. : )

A legszebb ebben a hónapban, hogy nem egy, nem kettő, hanem soksoksok embert kaphattam vissza.

Jó újra itthon.

szevasz tavasz, aliz vagyok csodaorszából: ) újra, és örökké.

mert akartam mesélni

Kalóz.

Ismertek kalózokat?

Én egyet ismerek. Nincs kalapja, se falába, se papagáj a vállán, de még hajója sem.
Valójában nincs semmi rajta, ami kalózos. Mégis az. Van benne valami, amitől kalóznak érzem.

Hányszor írtam le az elmúlt 4 sorban, hogy kalóz?
Oké abbahagyom, ígérem: D





~ Szakadatlan eső. Egy deka napsütés nincs Pécsett, és igazából zavar.
Igen, zavar, hogy nem süt a nap az utolsó előtti napomon. Marhára zavar, zavar, zavar, zavar.

Én is meg vagyok bolondulva. Besűrűsödik a levegő a fejemben, és sípol.
Nem működik a szívem és inkább kilépnék a legelső kijáratnál. Szeretném azt gondolni, hogy nincs értelme, de mégis látnám értelmét.
Nem fogok felesleges dolgokba belekezdeni, de folytatni sem.

Van valami, ami nem ugyanaz, de még hasonlítani se hasonlít; kár, hogy csak most tűnik fel úgy igazán.

Másodszorra kúrtam el a dolgot. Sajnálom.

zuhanó

~ Gondolataink saját elménk börtönébe zárnak. Félelmeink emelik egyre magasabbra a falat, melyet csak a tudatosság képes lebontani. Amíg a külvilágtól reméljük a megváltást, csalódásra ítéljük magunkat, hisz a szabadulás kulcsa bennünk van.

Ha ezt felismerjük, akkor minden félelem szertefoszlik. ~

Nehéz lenne körülírni mi zajlik a fejemben. Vagy, hogy mégis mi folyik itt, hogy mi az amit szeretnék, és mi az, amit egyáltalán nem.
Hiányzik, mégis el tudnám ásni az egészet.
Nem értem miért kell az embereknek magukat sanyargatni azzal, hogy gondolkodnak. Úgy egyáltalán.

Minek gondolkodni? Tényleg semmi haszna, csak magába zárja a lehetőségeinket. 

Viszont, ha meg nem gondolkodunk, akkor az egész terv/vagy 'nemterv' kerülhet a kukába.

Mindegy, valami csak lesz. Régen voltam már ilyen bizonytalan. Semmi sem működik úgy, ahogy én azt elterveztem, semmi sem lesz olyan könnyű, mint ahogy én azt elképzeltem a kis fejemben.
Talán az eheti hétvégéből is bujkálás lesz. Talán nem. Majd valaki eldönti helyettem.

szevasz tavasz, aliz valahol elveszett.

legkedvesebb búcsúlevél

Pécs !

Hol is kezdhetném...?

Szép, kedves, aranyos napokat köszönhetek neked, de ugyanígy volt olyan, amit legszívesebben eltörölnék. Nem gond, azért még mindig az egyik kedvenc kis városkám maradsz.

Annyi minden történt, hogy igazából összefoglalni sem tudom hirtelen. 

Emlékszem az első napra, amikor bestresszeltem, hogy mennyire szörnyű lesz ez a kollégiumi élet, hogy mennyire furcsán szörnyűek az osztálytársaim, hogy milyen ijesztőek a kertvárosi utcák, és mennyire imádok még így is itt lenni. Aztán valahogy ezek a kételyek eltűntek. A félelmetes esti folyosóból egy zsibongó hangzavar lett, az idegesítő osztálytársakból pedig társak. Barátok.

Örülök, hogy még most is van jó dolog, amit leírhatok Rólad, pici Pécs. Vigyázz mindenkire aki fontos ott nekem, ha már én nem leszek ott. 

Annyi név jut eszembe, elkezdem valahogy mégis: )
Petra, akivel minden egyes nap együtt indultunk el, együtt kezdtük és fejeztük be napjainkat. Imádok vele nevetni, szeretem, hogy sosem jópofizott velem, mindig makacsul őszinte, és ezt nagyon becsülöm. Emlékszem minden egyes pihent pillanatunkra. Mikor Kárámellt és Kriszrudit énekeltünk órán, amikor gyakorlaton mindenkit az őrületbe kergettünk a nevetőversennyel, hogy ki tud hülyébben röhögni... Ja és hiányozni fog a mekis almáspite:')
Ancsa és Meli: ők a világ legjobb szobatársai; ) hiányozni fognak az éjszakai szemöldökszedések, a nutella zabálós esték, hogy májusban majdnem minden napot jégkrémmel koronáztunk meg. Köszönöm a törődést, mikor a legrosszabb időszakomat éltem, Ancsának a rengeteg veszekedést, mert ebből látszik, hogy mennyire összenőttünk. Meli neked pedig hogy mindig fhankón mókaképes állapotban voltál.

Brigó, jajaj.. "b*zinak fúrógép?!" Majdnem elég lenne, csak ennyit írni. De mégis annyi minden van még. Emlékszem, amikor először ültél oda mellém gyakszin. Lecsaptam rád, az tuti.. még most is nevetek.
A közös műtermi hülyülések, a bolondozások Buday-val.. minden  hiányozni fog. Hiányozni fog, hogy egy tökéletes párt lássak mindennap, Poc meg Te: ) Maradjatok mindig így, én nagyon szurkolok.

Patti, TE BAJUSZ!: D Köszi, hogy (végre) egy kicsit másképp értékelted a hülyeségeimet, és mindent, ami velem kapcsolatos. 

Adri, köszönöm azt a rengeteg sok jó zenét, és vicces történetet, remélem, hogy ahol most tartassz (tudod mire gondolok) az meg marad egy életre, vagy ha nem is addig, legalább amíg van, boldog lesz és rózsaszín. - szoooooopsz! : D

Minden osztálytársnak köszönöm, hogy valami vicceset és újat hagytak a lelkemben. Dani összes szurkálódásodat, Bea összes hisztidet és tandenbaumos slágeredet. Dalminál töltött frankó hajfestős napot se felejtsem el! Benitó szörnyen aranyos őszinte nevetését, mikor kisöccsével, vagy Gyulával mókázik..na azt tuti hiányozni fog: )

A legjobban, akárhogyis gondolkodom Te fogsz hiányozni Tóbiás. Minden 'A' hét keddi szünetek, minden egyes mókás perc és pillanat. Kár, hogy ebben az utolsó pár hétben jöttem rá, miért is mentem valójában Pécsre. Az egyetlen maradandó indok, ami akkor is és most is megvan, az te vagy. Sajnálom, hogy nem találkoztunk eleget, amennyit lehetett volna. Nagyon haragszom magamra, hogy keveset hívtalak, hogy elfelejtettem hónapokra, hogy ki az egyik legfontosabb ember az életemben, és hogy kinek köszönhetem, hogy egyáltalán vagyok még valaki.

Szeretlek titeket srácok, remélem azért én is hagytam valamit, ha mást nem is leglább egy mosolyt a szívetekben. Hiányozni fogtok, úgyhogy sűrűn hallotok majd felőlem, ezt itt most ünnepéjesen ígérem.


Az utolsó pár hét miről szól? Naná, hogy a mókáról: )
Csóók.

daily

Nem tudom.

Nekem a nap legjobb része, mikor a te és én, egyszer csak mi lesz.
Már várom hogy vége legyen, már várom hogy új kezdődjön.


szevasz tavasz, aliz voltam.

nincs sok hátra.

Arra gondolok, mi volt tavaly ilyenkor. Semmi. Voltunk mi és ők, de nem volt se te se én.

Most van egy másik én, egy másik te. Egy teljesen új ember, akire írom, hogy te. Ő az, aki akkor jött, mikor mindenki ment. Megérdemli minden egyes ékezetemet, betűmet és jelemet.
Furcsa, mert végre boldognak mondom magam, végre megleltem a helyem.

Jó itt lenni. Együtt, vagy egymás nélkül, de akkor is egymás mellett.

Soha senkinek nem mertem volna megvenni ezt az ajándékot. Talán tudtam, hogy ők nem maradnak örökre. Vagy ha maradnak is, nem lesz merszem odaadni nekik. Nem is baj.

Félreértés ne essék. Szeretem az összes barátomat, az összes volt barátomat, az összes majdnem barátomat. Mindenkit. De ő az a Szamóca, aki a legeslegközelebb áll a szívemhez, és a lelkemhez. Történjen bármi, most már a nyakamban hordom a kis jelünket, és minden egyes tükörbenézés után eszembe jut, kinek is mutatom a példát.



szevasz tavasz, aliz vagyok..végre: )

emlékek

Érdekes, hogy egy emberről mennyit elárulnak a munkái.

Vajon rólam árulkodnak a képeim? És ha igen, mit? Jót, rosszat, szépet, varázslatosat, ijesztőt, vagy őrültséget? Talán nem is akarom igazán tudni erre a kérdésre a választ. Reménykedem benne, hogy mindenkinek valami mást jelentenek. Nekem persze azt az egy napot jelentik. Abban bízok, sosem lesz olyan, hogy elfeledkezem bármelyik munkám történetéről.

Az egyetlen igaz szerelem, az egyetlen biztos pont az életemben: a fényképek.
Fényképek a barátokról, családról, az elvesztett szerelmekről, az elvesztett mesékről, a helyekről, ahol már jártam, a bolondságaimról, a tetoválásokról. Rólam. Rólunk.
Megmaradnak ezek örökre, hiába múltak el, hiába vesztek el. Szívünk legmélyén arra a poros szürke falra vannak felragasztva.
Van, hogy az ember kénytelen az emlékeinek, ezeknek a csodás képeknek hátat fordítani. Bár semmi kedve, mégis megteszi. Hogy miért, azt csak saját magunktól tudhatjuk meg. Félelem, vagy csalódás.. egyre megy. Lényeg, hogy ne lássuk őket viszont.

Lehetetlen !

Hiába próbálsz menekülni, és elfojtani magadba a dühöt és a szomorúságot. Felejtened kell, mégsem tudsz.

És tudod mit? Nem is baj! Ettől vagy igazán emberi! A szeretet a kulcs ehhez is, mert aki szeret, az sohasem felejt. Inkább próbáld meg elengedni végre azt az emléket. Szép emlék, elismerem a legszebb, de engedd végre útjára. Maradjon tényleg csak egy kép szíved falán.