Sajnállak.
Olyan embereket vesztettél önzőséged és kétszínűséged miatt, akik imádtak téged. Miért jó ilyennek lenned? Miért kell más neve mögé bújnod, miért kell olyanokat tenni, amit csak azért teszel, hogy eleget tegyél annak, ami valójában nem vagy?! Más akarsz lenni, mint aki valójában lehetnél.
Sosem voltál egyikünknek sem jó barátja, főleg nem szerelme. Egyáltalán hogy van még benned annyi tartás, hogy köszönj az utcán és hozzám szaladj egy ölelésért, amikor te is tudod, már semmi sem olyan, mint akkor régen?
Hányszor próbáltam helyre rakni a bunkóságodat, és hányszor húztalak ki a kulimászból? Én nem tudom megszámolni a kezeimen.. Te megtudod számolni hányszor segítettél rajtam, úgy igazán?
Sajnálom, hogy még én sem tudtam jó embert faragni belőled, azt hogy még így is megkapod azt az ölelést, és hogy még így is örök életemben emlékezni fogok rád, mint arra a lányra, aki lehetővé tette, hogy 3 hihetetlen különleges embert ismerjek meg, akik mostanra jóbarátaim lettek.
Talán miattuk és az ő beléjük fektetett energia, szeretet és törődés miatt nem fogok sose haragudni rád, úgy istenigazából. Ha nem lennél, és nem lennél olyan, amilyen, őket sosem ismerem meg, és most szegényebb lennék.
De megköszönni sosem fogom, amit velük és velem tettél, vagy épp teszel. Még ha ezzel én rengeteg tapasztalatot is nyerek: )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése