~ Szia Husi!
Szeretnék mesélni neked egy történetet. Ez egy török fiú története, aki kereste a boldogságot. Még mielőtt lelőnéd a poént, igen, megtalálta.
Szóval...
Hullámzott a tenger, robajlott a víztömeg, és süvített a szél.
Belekapott a lány vörösen fénylő hajába, és érezte, ahogy simogatja. Lágyan ért hozzá, a puha szellő ujjaival játszott domborulatain, érintetlennek hitt arca fehér volt és szemei akár a legzöldebb smaragd, ajkai, akárcsak a legédesebb méreg.
Mikor a fiú felébredt álmából a lány már eltűnt. Nem látta sem őt, sem pedig a tengert. Csak bámult meredten a plafonra, és azt suttogta, szinte száját sem nyitotta: megtalálom.
Kimászott a frissen mosott takaró alól, nyújtózkodott egy hatalmasat, és kiment a konyhába. Elkészítette a teát, mondott egy fals imát és elkortyolgatta a forróságot. Imádta, ahogy a torkán végig szalad a meleg íz. Miután megitta, kiszaladt az utcára körbe nézett, és egyenesen előre neki vágott a kutatásnak. Talált hasonlóakat az álmában látott lányhoz, talált szebbet és csúnyábbat is, mégis tudta, hogy nem ők azok. Járta az utcákat, hihetetlen távolságokat tett meg a cél érdekében. Időtlen ideig rótta az országutakat, míg nem egy hatalmas város széléhez ért. Már maga sem tudta, hogy milyen városban van, csak azt tudta, ez egy újabb lehetőség, hogy meglássa az álombeli lányt. Szinte perceknek tűntek az elmúlt évek, és még mindig a lányt keresi. Nem álmodott újra, nem emlékezett egyik álmára sem, pedig a lány minden este homlokon csókolta, és hívta magához. Amikor a török fiú már megunta a keresést, úgy döntött új életet kezd ebben a hatalmas városban. Magáénak érezte a helyet, az embereket, mégis valami hiányzott. Persze ő elhesegette a gondolatot, hogy talán mégis tovább kellene keresnie a lányt. A fiú pár hónap után a városban megtalálta önmagát, a barátait, s az igaz szerelmet. A lány az álomból pedig szépen lassan elhalványult. A fiú boldognak érezte magát, pedig a szíve mélyén ő is tudta, hogy egyáltalán nem az. Egy nap aztán, újra vele álmodott, de már feladta a harcot, és nem fogott neki a keresésnek. Kisétált a lakásból, és a zsúfolt város egy szegletében várt. Várt valamiféle jelre, vagy biztatásra, s mikor megkapta a lélegzete is elállt. A lány jött vele szembe. Bár nem volt rajta semmi sem olyan, mint az álmában, mégis az arca kitűnt a tömegből, és rögtön felismerte, hogy ő az. Elsétált mellette, utána nézett, és hazament. A következő nap, ugyanabban a percben, ugyanabban az utcában, megint látta azt a lányt, mostmár egymásra mosolyogtak, de a fiú még mindig nem szólt hozzá. A következő napokban, minden nap délután ugyanabban az órában és percben egymásra mosolyogtak, míg a fiú megszólította. A lány csengőbongó hangon válaszolt neki, és izgatottan várták a következő napot, mikor megint találkoztak. A fiú ígért egy meglepetést, és megígérte, hogy elviszi a lányt a tengerparthoz. Így is lett. Évek teltek el, mindennap találkoztak, és egymásra mosolyogtak, míg nem a tengerparton mosolyoghattak egymásra. A fiú a szemébe nézett, és elveszett abban a smaragd színű fényben, beledúrt a lány hajába, amin a nap fénye vörösen játszott, és akkor látta meg ott, hogy valóban Ő az a lány, ő az az álmából.
S mikor ajkuk a másikhoz ért, akkor érezte meg mennyire édes méreg a szerelem.
Remélem tetszett, és remélem mindig ott maradnak a tengerparton ők ketten.
Láttalak téged boldognak, és szomorúnak, de szerelmesnek most először. Tartsd meg azt a török fiút, hogy végre az igazi Aliz maradhass. Örökre. Pótolhat mindenkit, akit elvesztettél, pótolhat akárkit a múltadból. Még engem is ~
Régen álmodtam ilyen szépet, köszönöm.
szevasz tavasz, aliz hihetetlenül boldog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése