Átértékelődött bennem minden. Azt hiszem változtam, ezt meg is jegyezték, hál' istennek jó irányba.
Viszont létezik az, hogy valaki 3 hónap alatt szeressen, utáljon, gyűlöljön, fájjon, nehezteljen, boldogságban fulldokoljon, és még közönyös is legyen; órák, percek lepergése alatt?
Egyszerű a válasz: létezik, de abnormális. Abnormális, de érző lélek.
Mindigis azt írtam/mondtam, ha lehetne egy kívánságom az lenne, hogy a legjobb barátommal újra együtt lehessek. Ám, ma valahogy rájöttem, hogy az utóbbi egy évben nem ugyanarra az emberre gondoltam. Nem kergetem már az elérhetetlent, hanem egy még rosszabb esetbe botlottam bele: van, él és virul, még sem lehetek vele, csak mert nem a szomszéd házban lakik.
Visszakívánom Balatont, visszakívánom az osztálykirándulást, amit csakis kizárólag azért vártam, hogy vele lehessek.
Ő az, akiben megbízok, és ismer, nem csak arról, hogy: " ez a csaj ír, fotókat művel, totál kész ahogy kacag, kicsit fura ". Azt a csöppnyi pluszt is meglátta bennem, és sulykolja belém. Ő az én kétlábonjáró önbizalmam.
hiányzol Tóbi, mint neked én.. talán ez a legkifejezőbb hasonlat erre.
szeretlek, és tudd ám, hogy én mindig itt leszek, és a te hugid maradok.
: )
szevasz tavasz, aliz voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése