Önzőségnek lehet nevezni mindent. Minden, ami ebben a világban folyik. Mindenki szeret valakit.. Valamiért. Nem csak úgy a vak világba, nem csak pusztán azért, mert szereti, ahogy beszél, ahogy ránéz, nem azért, hogy őt is viszont szeressék.
Csakis kizárólag azért, hogy ne érezze magát egyedül: Szeretem, mert jól néz ki, szeretem mert neki van humora, szeretem mert neki van deszkája/kerója, szeretem mert ő olyan "faszagyerek".
" kicsi, önzetlenségben fogsz meghalni, túl sok embert szeretsz feltétlen " - Talán igazad van, és én örülök is neki.
Ha nem szeretném őket egytől egyig, bele is betegednék. A szeretet/szerelem mind egy ágon csücsül. Nincs köztük érzelmi különbség, sőt még talán a szeretet erősebb kapocs, mint a szerelem. Barátok örökre megmaradnak, a szerelem viszont egy olyan betegség, amiből igen gyorsan fel lehet épülni. Viszont ha valakit megszeretsz, és utána szeretsz bele, az talán sosem múlik el. Ott lesz neked, csókolhatod, ölelheted, őrületbe kergetheted azzal, ahogy ránézel.
Ezt teszem én is. Megbolondulok, mosolygok rá, szeretem, ölelem, csókolom, szorítom, és el sem engedem. Igazából végre érzem is, hogy kell, hogy kifejezhetetlenül akarom, hogy megfogja a kezem, és hogy azt a bizonyos puszit megkapjam. Kényszeresen rá gondolok, és végig fut a hátamon a hideg.
Csak szólok fiúk, lányok, hogy ragályos. Rátok ragasztom a boldogságomat, csak hogy lássam azokat a görbéket, amikért élek.
szeretlek Kalácska: ]
szevasz tavasz, egy új aliz voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése