dél, és ami utána következik

Átértékelődött bennem minden. Azt hiszem változtam, ezt meg is jegyezték, hál' istennek jó irányba.
Viszont létezik az, hogy valaki 3 hónap alatt szeressen, utáljon, gyűlöljön, fájjon, nehezteljen, boldogságban fulldokoljon, és még közönyös is legyen; órák, percek lepergése alatt?

Egyszerű a válasz: létezik, de abnormális. Abnormális, de érző lélek.

Mindigis azt írtam/mondtam, ha lehetne egy kívánságom az lenne, hogy a legjobb barátommal újra együtt lehessek. Ám, ma valahogy rájöttem, hogy az utóbbi egy évben nem ugyanarra az emberre gondoltam. Nem kergetem már az elérhetetlent, hanem egy még rosszabb esetbe botlottam bele: van, él és virul, még sem lehetek vele, csak mert nem a szomszéd házban lakik.
Visszakívánom Balatont, visszakívánom az osztálykirándulást, amit csakis kizárólag azért vártam, hogy vele lehessek.
Ő az, akiben megbízok, és ismer, nem csak arról, hogy: " ez a csaj ír, fotókat művel, totál kész ahogy kacag, kicsit fura ". Azt a csöppnyi pluszt is meglátta bennem, és sulykolja belém. Ő az én kétlábonjáró önbizalmam.


hiányzol Tóbi, mint neked én.. talán ez a legkifejezőbb hasonlat erre.

szeretlek, és tudd ám, hogy én mindig itt leszek, és a te hugid maradok.
: )




szevasz tavasz, aliz voltam.

wonderland

Éreztétek már ti is biztosan, hogy haladtok egy úton, de valahogy sosem lesz vége. Igaz?

Jelen pillanatban én is így érzem, azzal a különbséggel, hogy nem tudom még az útnak a nevét se, azt se honnan kezdődött, a végét így főleg nem látom, nem találom. Talán nem is keresem igazán..

Teljesen véletlen megint nem tudom miről beszélek. Ez mostanában így van. Meg vagyok kavarodva, túl sok benyomás éri a buksómat. Lassan már azt is csak azért tudom, hogy lány vagyok, mert barátom ebben megerősít mindennap. A nevemet is tudom.. egész jól állok. Végülis hazajutni bármikor haza tudok jönni.
Csak.. az a haza, az kinek mit jelent?
Nekem nem a szobámat, nem a lakást, valami teljesen más az otthon. Messze van, mégis mindig a hátam mögött, és csak én ismerem, nem látja senki más, csak én. Magába szippant, mint függő a kokaint. ( hüjj de érdekes hasonlat.. ) Magához húz, átölel a nyugalom, egy felsőbbrendű kapocs.

Hintáznék ezen a helyen. Szívesen megörökíteném nektek fényképen, de ezt csak olyan láthatja, aki engem igazán ismer, és emellett olyan képzelőerővel rendelkezik, mint egy ovis, aki túl sok lekváros buktát evett és túlontúl sok mesét nézett.

Akárhogy is, nem létezik ilyen ember, pedig jó lenne valakivel megosztani ezt. Van, aki engem ismer, van aki a képzeletemet. Olyan nincs, aki mindkettőt.




szevasz tavasz, aliz voltam: )

hard enough

Két hosszú hete, vagy lehet több ideje nem írtam.. hiányzott már. De gyorsan elmúlt ez a pár hét. Most pedig újra munkába temetkezem, lassan eljön a szüretelés.
Meglátjuk május elsején, megérte-e oly sokat figyelni, tanulni, és igyekezni. Nem szégyellem egy picikét sem, hogy az utóbbi időben pihentem. A következő 3 hétre készültem lelkileg, fizikailag, mindenhogy.
Most már csak várnom kell.



Valamiért nem volt sok kedvem ideülni és beszélgetni másokkal, de azért bejelentkeztem, hátha keresne valaki. Aztán hirtelen egy olyan dolog bukkant fel csak úgy a virtuális semmiből, amire enyhén szólva rácsodálkoztam. Na jó, úgy kellett a helyére csavarozni az államat, és visszavarrni a nyelvemet. Konkrétan magam sem tudom mit higyjek. Egy nagyon rossz tréfa, esetleg egy április elsejei nem éppen ízléses csel.
Az a legnagyobb baj ezzel, hogy belegondoltam abba, mi lenne ha tényleg az elmúlt két év csak egy színjáték lett volna. De boldog lennék, istenem.
Most ez adná a legtöbb energiát a felvételihez. Az erőt, hogy elég önbizalmam legyen, hogy lesöpörjek mindenkit a járdáról, hogy mindenkit odébb tudjak rakni végre, és csak magammal tudjak foglalkozni, és azokkal, akik igazán megérdemlik a figyelmet és törődést.




szevasz tavasz, aliz voltam: )

22

Holnap veled akarom ünnepelni a 22-dik születésnapodat !

Egyetlen hiba van, hogy ez kivitelezhetetlen/kivitelezném.

Magasodik a felleg, zuhanok.
Fájdalmasan tekintek vissza, vissza rád, kicsit félek. Olyan sápadt vagy. Piros felhőkön törökülésben kuporogsz és csak mosolyogsz.
Mintha élveznéd, ahogy szenvedek. A szeretet átcsap hiányba, kimondhatatlan szúró, hasogató és hívó érzésbe.


Az emberek olyanok, mint az autók. Életük elején erejük tejében vannak, a kárpit még kicsikét sem kopott, a fényezésbe szinte látni lehet az arcokat. Szinte tündökölnek.
A gond csak ott van, hogy némelyik túl sokat utazik, belefárad, leparkol, és ott is marad ahol van. Már nincs benzine továbbállni.
Némelyik csak a városban furikáz, azt sem tudja mit akar, és szépen lassan elhasználódik, vagy éppen kimegy a divatból.
Valamelyik autó pedig teljes sebességgel csapódik bele a szembejövőbe, és örök életére megbélyegzett lesz, sosem tér vissza az utakra.

Nem akarok egy üres parkolóban egyedül állni, ha már meguntam az életet.
Nem akarok megbélyegezve élni, egy roncstelepen, ahol alkatrészeimet cserélik, és a hozzám nem értők szétzúznak.
Nem akarok már autó sem lenni.


elmult pár hónap képei


szevasz tavasz, aliz voltam.

tudat

Állítólag az ember tudatalattija csak álmában nyílik meg.

A legjobb barátom nagyon sokat mesélt a kapcsolatairól, hogy mit hogy kell az életben. Ezt a blogot nem nekem, mint Aliznak, hanem mint egy visszhangnak köszönhetitek. A legjobb lenne, ha tényleg csak képzetek lennének ezek az írások. Az elfelejtett emlékek, bolondságok, filmek, kopott díványok.
Sosem fogom magamra mondani, hogy boldog, szomorú, magányos, vagy épp összetört. Van bennem annyi tartás, hogy tudjam mit akarok az élettől, és ezt követelni fogom. Görcsösen szorítom, el nem engedem..

Ahogy téged sem, kedveském. Talán itt hagytál, de talán ez a következő kis monológod, hogyan éljek igazán. Hintázás közben sem a szél suttog, hallom a hibáimat, hallom, mennyire büszke vagy rám.
Egyetlen egy dolgot kérek tőled: szorítsd meg a kezem és úgy vezess. Ne így, én nem akarok hibáimból tanulni, én nem akarok önálló lenni. Kicsi, törékeny lélek vagyok. Szeretném tudni tudatalatt is, hogy mit akarok.
Micsoda dolog ez, hogy a tudatalattim, és én - vagy hogy is van ez, már én is lassan belekavarodom - teljesen mást érzünk?

Én szeretem ezt a fiút, mégis hogy mondhattam neki ilyet álmomban? (Fura vagyok, kezdem megérezni a bögre teát.)
A legrosszabb, hogy neki ez nem okozott akkora fejtörést, mint nekem. Általában befolyásolnak az álmaim. Nem volt még úgy, hogy alvás közben ilyen érthetően beszéltem volna, és ez engem rettentően zavar, mivel nem tudatosan szoktam szeretni valakit, hanem csak úgy érzem, érzem hogy szeretem. Végülis így működik, nemde? : )

kuszák lettünk ma este.. egészen kuszák.


szevasz tavasz, aliz voltam

és a pirománságom meghozta gyümölcsét.
újra hallom a suttogást, és újra szabad lehetek a gondolataimmal.
maró fájdalom, belém égett vigyorkandúr, és füstös könnyek.

ennyi maradt belőled, mint barátból.





szevasz tavasz, aliz voltam.

let's have SZ.A.F.T.

Húzós volt ez a hét.

Teljesen más irányba kezdtem el felejteni. Elfelejtettem, ki az igazán fontos, ki az, akivel nevethetek, kik azok akikkel bármikor jól esik a vörösbor meg a kóla. Színvonal semmiképp sem jelentkezik az italban, annál inkább a társaságban.
Elfelejtettem mi a célom az életben, elfelejtettem, ki szeret a legjobban, elfelejtettem, amit megígértem.
Nos, csak annyit tudok írni, hogy bármi gond is van, igyekezz gyorsan átlendülni rajta. Ha egyedül vagy keress fel egy régi barátot, ha van valakid, igyekezz vele beszélni róla. Ne akarj annyira makacskodni, ne akarj annyira sebezhetetlennek látszani. Csupán ennyi a tanácsom erre a hétre, így a tél végén.

Remélem végre vége lesz, mert már unom, hogy nem süt a nap, fázik a talpam, sapkát kell hordanom, és nem marad hullámos a hajam.

Várom a tavaszt, az újjászületést, az új korszak kezdetét, ahol már nem kell a középiskolai padot koptatnom. Ez lesz a legszebb és legnyugalmasabb tavaszom. Amíg a legtöbb társam az érettségi miatt aggódik, addig én a felvételimen. Még mindig úgy érzem, én jártam jobban.



szevasz tavasz, aliz voltam.