Eperföldön hullámokat kóstolok, a csillagokon bambulok, félre tekintek.
Nevetés és könnyek elegyéből lesz a legszebb szivárvány. Felporszívózom a színes csíkjait, szellő fújja gondolataimat, aztán összekócolja azokat.
Hol tartottam? Hova tartottam? Már nem tudom, de nem is lényeges, itt az ősz. Mostmár késő elmédre támaszkodni, aludnod kell. Pihend ki magad, takarózz be jól.
Bújj be a legvastagabb takaró alá. Védelme határtalan, puhasága akár a felhőké, eltakarja arcodat. Nem láthat, nem bánthat téged senki.
Csak a tél.
Jön, nagy robajjal, hideg, süvítő széllel. Még a takaró alatt is megborzongsz, kiver a víz. Libabőr fut végig a combodon, és hátadon. Egész tested megremeg. Takaró lassan hideg lesz, a nyitott ablakodnál.
Előbújnak ágyam alól a régi sérelmek, akárcsak a szörnyek esténként. Fárasztóan hangzik a kedvenc zeném, könnybe lábad a szemem egy szép idegen mosolyától.
Kibújok a szobámból, pedig még messze a tavasz. A nappaliban lampionok, karácsonyfa és rajtam mégis fekete ruha. Gyászba borul a táj fehérségével, köszönti barátomat, és engem a bűvös számmal. Újabb év köszönt majd be, s az előzőnek a vasútállomáson intek búcsút. Szögre akasztom amit sosem akarok elfelejteni belőle, aztán vissza alszom, míg a napfény nem rugdos ki helyemről. Tavaszi illatok, érzések, hiányoztok, de még így is boldogság van kicsiny lelkembe.
Gyorsabban van vége a napnak, Lassabban telnek az éjszakák. Mégis álmatlanságban szenvedek. Álmodnék rólad, rólunk, mókásat, és függetlent. Olyan szerelmeset. : )
szevasz tavasz, aliz voltam ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése