Kényszerítettnek érzem magam.
Mintha mindenki jót akarna nekem, mégis csak egyre rosszabb lesz minden. Kicsit hagyjatok egyedül. Kicsit forduljatok el tőlem, hogy ne bánthassalak meg titeket semmivel.
Nem akarom hogy vége legyen ennek az egész időszaknak..de úgyis vége lesz..Lassacskán elmúlik az érzés, és üresség lesz a helyén. Én belekezdek megint valami új hóbortba, beleszeretek, majd ki. Már megint nem fejeztem be, amit elkezdtem..
" ...Könnyebb elfutni előlem igaz? Könnyebb azt mondani, hogy csak összekaptunk, és hogy barátoknál ez előfordul..
Husi, mi már rég nem barátok vagyunk.. Hát nem veszed észre magad? Vagy inkább engem? Te ismersz a legjobban, és nem szúrja ki azt a szép szemedet, hogy hiába van barátnőm, mégis veled vagyok mindig, hogy miattad szökik az egekbe a telefonszámlám, vagy hogy minden egyes ölelésnél, mélyen hajolok a hajadba, hogy emlékezzek az illatodra?
Hát nem veszed észre?
Mindig azt mondod, hogy fiú- lány között igenis van barátság, és ugye, én mindig bólogatok. De nem látod azt, amikor könnybe lábad a szemem, és a vonatután nézek. Közben tudom nagyon jól, hogy más valakit szeretsz.
Hányszor mondtam, hogy szeretlek, és hányszor mondtad te is. Nem lehet véletlen... "
/ H. D. /
Sajnálom, de tudod nagyon jól, hogy féltem kimondani mennyire. Szégyellem magam, és nem így akartam elbúcsúzni tőled. Elég nagy űrt hagytál magad után, amit még neked kell betölteni.
Sajnálom, hogy amikor elköszöntünk, ezt kellett végig hallgatnom. De azt jobban, hogy hiába válaszoltam volna neked, se így, se úgy, nem lett volna minden a régi.
Hiányzol nagyon. Szép álmokat MókaMiki
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése