Mondhatni, csak Veled.
Ahogy a betegség megfertőzi testem, úgy fertőzöl meg te is. Tetőtől talpig kevesebbnek érzem magam, mégis egy ponton úgy érzem, sokkal több vagyok. Emellett eltörpülnek, azok a kis apró hiányosságok.
Köhögök, mint aki születésétől fogva, dohányfüstbe merülve élne. Nem bírom abba hagyni.
Fájdalmat érzek a torkomban, a tüdőmben, és a fejemet csak úgy, szétfeszíti az értelem.
Bolondnak érzem magam.
Nem akarok fájdalmat érezni, mégis olyan jól esik. Ettől érzem, hogy igazán élő, emberi lény vagyok. Hogy fáj.
Ha nem fájna, nem tudnám, milyen érzés boldognak lenni, nem tudnám, milyen jó is, ha valaki megölel. Ha az életemben csak boldogság venne körül, észre se venném mi az. Talán még a jelentését is megkérdőjelezném.
Fájdalomnak, szomorúságnak, és elveszettségnek, minden negatív jelzőnek megvan a saját értelme. Ha nem lennének, nem tudnánk igazán szeretni. Lehetetlen lenne. Hiszen honnan tudod, hogy ami jó, az jó, ha nem ismered a rosszat?
Egy szimpla mosollyal szebbé teheted a világomat. Ahogy vigyorgödröket látod, ahogy én látlak téged, ahogy te érzel, és én gondollak magam mellett. Pont így.
Mesében érzem magam, még így is, hogy szörnyen fáj és hasogat.
szevasz tavasz, aliz voltam : )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése