Őz

Csak ültem és néztem, ahogy suhannak a fák. 

Gördültek fényes szemeim előtt, tudtam már közel a cél.
Valahol egy érzés szökött át a sínek között. Bár nem volt ismeretlen, azért megijedtem tőle. Belehasított a vonat falába és átszinezte vörösre. Félelembe merült a lelkem, belesajdult a fájdalomba.
Kinéztem újra, kék ég és fehér felhők fogadták vérző lelkem. Ugráltak és rám mosolyogtak. Elterelték a figyelmem arról, hogy mennyire összezúzódott a múlt és hogy mennyire bizonytalan a jövő.

Átgondoltam, egy őz vagyok.

Futok, amerre látok, el a puska elől. - félek a zöld illatos pusztáktól -
Félek a vasúti átjáróktól, amik mindig válaszokat várnak tőlem.

Piros vagy fehér?

Átfuthatnék az érzésen, de inkább megállok a síneken és várok. Várok arra a hirtelen suhanásra, amit kapok, amitől majd érzek is valamit a szívemben.
Ahogy lassan, majd gyorsan lüktet a vér az ereimben. Elvérzek, közben mégis mosolygödrök látszanak az arcomon. Lábaim görcsben, a karom mozdulatlan, a fejem sajog.
Azt hiszem, a piros utat választotta az őz. Menekvés, édes szabadulás. Vágtatnék vissza a sűrűbe, talán ha a fehéret választom, ez nem csak egy vágy lenne.




szevasz tavasz, aliz ma egy kavalkád.