Szeretem ezt a kérdést feltenni csak úgy a vak világba. Persze a válasz ezúttal is elmarad. A vak világ csak hallgat, meredten és unottan néz, csak néz.
Mintha tőlem várná a választ, hogy én biztosan tudom.. hát nem.
Szeretek más gondolataiban matatni, de igazán sose találok semmi érdemlegeset, ami nekem szólna. Néha találok, de az nagyon ritka. Viszont az egy életre szól.
Kezdek belefáradni mindenbe. Nyár van és a nap ahelyett, hogy új energiával ajándékozna meg, inkább elvesz, magában tartja egy ideig, megrágja és kiköpi mint valami mócsingot.
Talán most túl alacsony az inger küszöböm.
Talán most túl sok a napsütés.
Talán most túl sok az ember körülöttem.
Talán most már túl sok volt belőle is.
egy számomra kedves fiú mondatával búcsúzok:
' a szerelem ugyanakkora fájdalmat tud okozni, mint amekkora boldogságot
szépéjt : )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése