Ücsörgök egy üres szobában, körülöttem párás a lég.
Szinte harapni lehet, és így kicsit nehezemre esik levegőt venni.
Ránézek az asztalomra, mindenhol kacatok.
Rajzaim lassan életre kelnek előttem, a tolltartóból az irka kiszínezi a falamat, a telefonom táncot jár a kedvenc számomra, a számítógép magában beszél, közben a sütimet majszolja.
Az ablakomon beszűrődik a tücsök ciripelés, ezen a nyáron még sosem volt szebb. Egy béka csendesen brekeg, párját keresve, míg én csak hallgatom, és ámulok.
Hallom, ahogy egy csiga mászik a fűben. Lomha, de mégis siet. Mögötte egy kis cica fekszik, sosem látott még ilyen pici és lassú teremtményt. Játszana vele, odakap a kis éles karmaival, és összenyomja a csigát. Cicus nyávog egyet, és tovább vadászik a kertben.
Minden életre kel ma este, vagy csak a lázam miatt érzem így?
Sosem voltam nyáron beteg, most sem terveztem.
Ma hajnalban úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék. Ráadásul mikor a kapun végre bementem, rájöttem, hogy lehet csak miattam esett. Senki sem volt még az utcán, egy lélek sem. Az eső amúgy sem jelent jót. Számomra főleg nem.
Vagy valami butaságot csináltam, és azért esett így, vagy mert éppen arra készülök. Nem tudom, de nem is akarok előre gondolkodni. Inkább megiszok pár forró bögre teát, végre kipihenem magam, álmodok valami csodaszépet, és elűzöm a lázam.
szép álmokat rózsás csókokat ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése